A Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület 1993-ban alakult az első olyan civil szervezetek egyikeként Magyarországon, amely célul tűzte ki a családok, a velük foglalkozó segítő szakemberek, és a közvélemény komplex támogatását a szó legszélesebb értelmében.
Az Egyesület működésének céljaként megfogalmazott fő feladatait - a gyerekek védelme és a családok erősítése, összetartása – az érdekeltek és a velük dolgozó szakemberek megerősítésével, képzésével, szolgáltatások nyújtásával végzi.
Tevékenységi körünk szerteágazó, így elsősorban
- család- és gyermekvédelem,
- szociális tevékenység,
- kutatás,
- képzés, képességfejlesztés,
- az emberi és állampolgári jogok védelme, jogsegély biztosítása.
Az Egyesület elsősorban hazai programok gazdája, de kiterjedt nemzetközi szakmai kapcsolattal is rendelkezik, hiszen egyik fontos feladatának tekinti a külföldön már hatékonyan és sikeresen működő gyermekvédelmi és családi programok magyarországi meghonosítását, nemzetközi kutatásokban, programokban való részvételt, illetve nemzetközi, hazai konferenciák szervezésével az ismeretek mind szélesebb körű terjesztését.
A gyermekvédelem egyetlen rendszeresen megjelenő hazai folyóiratának és szakkönyveknek a megjelentetésével, valamint szakmai és ismeretterjesztő programok szervezésével is kívánjuk támogatni a gyermekvédelemben dolgozó szakembereket és intézményeket, hogy mindannyian emberségesebben és eredményesebben segíthessük a családokat és a gyerekeket, képviselhessük a szakma és a kliensek érdekeit, erősítve és bátorítva minden érdekelt aktív részvételét.
Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület
Adószám: 18067752-2-42
KÖSZÖNJÜK!
Család, Gyerek, Ifjúság Egyesület munkatársai