childAz SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa által működtetett weboldalon közelebbről is megismerhetjük a gyermekvédelem hazai intézményeit és szereplőit, a gyermekek nevelőit, és mindenekelőtt a gyermekeket, akik személyes sorsukról is beszámolnak az oldalon.



A konferencia címe arra figyelmeztet, hogy az áldozattá válás a közös a gyermekeltűnések kiváltó előzményeiben és a végső következményeiben. A megelőzés lehetőségeiről, a már meglévő válsághelyzetek kezeléséről mondták el tapasztalataikat az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában, március 27-én tartott eszmecserén az ombudsman és munkatársai, valamint a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakemberei mellett a rendőrség, a gyermekvédelmi intézmények, a szaktárca és a civil szervezetek képviselői.



Értsük meg egymást! Roma nők a szülészeti ellátórendszerben címmel rendezett szakmai napot a Születésház Egyesület. A kerekasztal-beszélgetésen szó esett gyerekvállalásról, prevencióról, az egészségügyben dolgozók kommunikációjáról, hagyományos roma családi szerepekről, a közösség és a civilek szerepéről. Abban pedig egyetértettek mind a meghívottak, mind a hallgatóság, hogy a kérdésben általánosítani egyik oldalon sem lehet.



Magyarországon 2009-ben 35 kistérségi településen hoztak létre Biztos Kezdet Gyerekház elnevezésre hallgató intézményeket Uniós esélyteremtési támogatás révén, melyek célja a korai fejlesztés és prevenció kisgyermekkorban.



Január elején héten két olyan eset is nagy nyilvánosságot kapott a sajtóban, amik azt jelzik, az iskolai erőszak hazánkban is komoly probléma. Pedig az iskolai megfélemlítés és erőszak megelőzhető és kezelhető: állítsuk meg a megfélemlítést!

1. oldal / 15