Nyomtatás

A szülők kritikus tömege hozhat változást az oktatásban

a mi iskolank“A mi iskolánk” címmel indít kampányt tizenhárom oktatásügyben és ifjúságügyben dolgozó civil szervezet. Olyan tanárok, szülők, és civil szervezetek történeteit mutatják be, akiknek sikerült megtörni a közöny falát, és valamilyen pozitív változást értek el együtt az iskola falain belül. Az akcióval arra szólítanak, hogy egymásra találjanak azok, akik egy-egy iskola életében változást akarnak.

 

“A mi iskolánk” kampány fő üzenete, hogy jó példákon keresztül mutassa meg a szülőknek, a tanároknak és a civileknek, hogy merjenek összefogni a boldogabb iskolákért és ne csupán elszenvedjék az oktatáspolitika döntéseit. Tudják azt, hogy mindannyian tehetünk a jobb iskolákért, hiszen az iskolákat azok alakítják, akik odajárnak, akik ott dolgoznak és azok a szülők, akik boldogabb és sikeresebb jövőt akarnak gyerekeiknek.

 

A kampányt elindító nonprofit szervezetek (BAGázs Közhasznú Egyesület, Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, Equity Méltányos Közoktatásért Egyesület, Faág Baráti Kör Egyesület, Igazgyöngy Alapítvány, Az emberség erejével Alapítvány, Motiváció Műhely, Pressley Ridge Magyarország Alapítvány, Liget Műhely Alapítvány, UCCU Roma Informális Oktatási Alapítvány, Vitakultúra Egyesület és a Zöld Pók Alapítvány) 2011 óta igyekeznek felhívni a közösségek – a szülők, tanárok és diákok – figyelmét, hogy a színvonalas, méltányos oktatás megszervezése közös ügyük. Az évek során kiderült, hogy az iskolás gyerekek teljesítményét és boldogságszintjét egyaránt növelni kell, mert komoly a baj. Minden második gyerek problémákkal küzd az iskolában. Nemzetközi összehasonlításban a diákok teljesítménye a 3. helyről az utolsó előttire esett vissza. Az OECD vizsgálatai szerint is Magyarországon az iskolás gyerekek nemcsak gyengén teljesítenek, de boldogtalanok is.


A szülők, az oktatási civil szervezetek és a változásban érdekelt pedagógusoknak közös fellépéssel sokkal többet tehetnek a változásért.


Az elmúlt években az oktatáspolitikai döntések figyelmen kívül hagyták a pedagógusok, a gyerekek és a szülők érdekeit, valamint a szakma és a civilek javaslatait és az érdekeltek véleményének megkérdezése nélkül történtek.


Az oktatási rendszer hiányosságait is áthidaló civilek paradigmája arról szól, hogy a személyiség fejlődése és a társadalmi igazságosság a legfőbb cél.


A magyar oktatási rendszer jelen állapotában egyik célt sem teljesíti: a gyerekek elszenvedik az iskolát, a hátrányos helyzetű családok gyerekei végleg lemaradnak.” - mondja Bíró Ágota, “A mi iskolánk” kezdeményezés koordinátora.


A kampányban résztvevő szervezetek legfőbb erőssége, hogy képesek az iskolák számára is használható megoldást kínálni.


A sikeres pozitív szülői bevonásról és civil szervezetekről három részből álló videófilm sorozat készült, melynek első epizódja, egy pécsi iskola működéséről és a gyerekekhez való hozzáállásáról szól, második része a Motiváció Műhely által működtetett szegedi Motiváció Tanoda mindennapjaiba enged bepillantást. A Tanoda a jelenlegi iskolák többségében tapasztalhatótól jelentősen eltérő szemlélettel végez személyiségfejlesztést, jó példát kínálva a civilek társadalmi felelősségvállalására.

 
A filmek elérhetők a youtube-on:


A mi iskolánk: Bevonták a szülőket - jobb lett az iskola
https://www.youtube.com/watch?v=Mmm8oGPPvOQ 

 

A mi iskolánk: Leckegyár vagy motiváció?
https://www.youtube.com/watch?v=xkzZujj-HFc 

 

A kampány weboldalán a pozitív változásokat kezdeményező civilek bemutatása mellett egy kvíz kitöltésére is van lehetőség, amelyből az érdeklődők megtudhatják, mennyire befogadó az iskola, ahova a gyerekeik járnak. A kvízt már több mint hatszáz szülő kitöltötte. Elérhető továbbá egy ’recepteskönyv’, mely a sikeres iskolai összefogásokat gyűjti össze és a látogatókat a pozitív tapasztalatok megosztására szólítja fel. 

 

A kampány weboldala:
http://amiiskolank.egyuttnevetunk.hu/ 

 

Kampányfilmek:
https://www.youtube.com/channel/UCK2lS8psQMZ76hkwJh3-b1A 

 

Képek a kampány eseményeiről:
https://www.flickr.com/photos/98060945@N06/sets/72157645598518053/

 

(Kép forrása: sajtóanyag)