FIKSz képzők összehívása és a program jogvédettségére vonatkozó tájékoztatás

parentA Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület 2015-ben is meghívja a FIKSz döntés-előkészítő program képzőit a tapasztalatok megbeszélése céljából 2015. május 5-6. napján.

 A helyettes szülők és nevelőszülők képzését meghatározó rendeletnek része maradt az egyesület szerzői jogvédelme alatt álló FIKSz döntés-előkészítő program.

 

Éppen e jogvédelem, és a program szabályrendszerének garantálása késztet bennünket arra, hogy ismételten megkeressük a képzőhelyeket és a képzés lebonyolítására felkészített trénereket együttműködési megállapodást megújító megkötésére, illetve a korábban megkötött együttműködési megállapodásunk szükség szerinti korrekciója céljából.

 

Azok a képzőhelyek, amelyek nem rendelkeznek a fent említett megállapodással, jogtalanul használják az egyesület szerzői jogvédelem alatt álló programját, mely súlyos jogi és anyagi következményekkel jár.

 

A FIKSz program hazai felhasználói jogaival a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület rendelkezik kizárólagos joggal, melyet együttműködési szerződés alapján szabályozottan használhatnak mások.

 

A nemzetközi jogok okán a jogok megsértéséért az azt elkövető teljes felelősséggel tartozik.

 

Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy ez kiterjed a más néven, de azonos, hasonló tartalommal, szerkezetben használt programokra is.

 

Amennyiben képzőként szeretnének részt venni a megbeszélésen, kérjük, regisztráljanak telefonon, vagy emailben, az alábbi elérhetőségeken:

Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület

Tel: 06-1-225-3526

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Fotó: sxc.hu