A fiatalok elutasítják az azonos nemű párok együttélését

leszbikus párA hazai kutatók között nincs vita abban, hogy a fiatalok elfogadóbbak a melegekkel és leszbikusokkal szemben, mint az idősebb korcsoportokba tartozók. Gregor Anikó és Rédai Dorottya tanulmányukban ugyanakkor keresik a választ arra, hogy a 15–29 éves fiatalok mennyire vélekednek heteronormatív[1] módon a családról, mint egy pár két tagjának együttéléséről. Eredményeik szerint majdnem minden második fiatalnak az a véleménye, hogy az azonos nemű párok együttélése nem tekinthető családnak.

A heteronormatív vélekedések kevés­bé jellemzőek a lányokra, a városokban élőkre, a diplomás szülők gyermekeire, a jobb anyagi helyzetűekre. Érdekes eredmény, hogy a roma fiatalok, azon belül is a lányok, a nem roma fiatalokhoz, illetve lányokhoz képest heteronormatívabban viszonyulnak a családhoz, vagyis nem tekintik családnak egy azonos nemű pár együttélését. Ugyancsak meglepő fejlemény, hogy a vallásosság és a felekezeti hovatartozás nem függ össze érdemben a heteronormatív attitűdökkel. Ez azért is érdekes, mert az utóbbi 1–2 évben ha­zánkban és más kelet-közép-európai országokban is megszaporodtak azok a vélemények, amelyek a „gender ideológia” társadalmat károsító térnyerését veszélyesnek ítélik, külön hangsúlyozva, hogy a homoszexualitás a társadalomra veszélyes, és nem tekinthető természetesnek. Mindazonáltal a tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a fiatalok vé­lekedését a nem-heteroszexuálisok együttéléséről befolyásolhatja a 2011. január 1-jén hatályba lépett magyarországi alaptörvény, amely kijelenti, hogy a családi kapcsolat alapját két felnőtt közötti házasság jelentheti, és ezt kizárólag egy férfi és egy nő kötheti egymással.

A tanulmány teljes szövege a linkre kattintva olvasható el:

http://socio.hu/uploads/files/2015_1/gregor_redai.pdf

 


[1] Amikor kizárólag a különböző nemű párok együttélését tekintik családnak