Fogház helyett párbeszéd

broken glasses 1 1316764 640x480Iskolai óráról vittek el tavaly a rendőrök egy 12 éves lányt egy verekedés miatt  Sajószentpéteren. Anyját a rendőrségről értesítették, hogy a lányát rabosították – számolt be a Blikk. Az akkor hatodikos lány három barátnőjével együtt vert meg egy lányt féltékenységből. Azért támadták meg, mert azt hitték, hogy kikezdett az egyikük barátjával. A verés egy sportpályán történt: körbevették a gyereket, és pofozták, rugdosták.

 

A lányok elvették az áldozat gyűrűjét és karkötőjét is, amelyek körülbelül kétezer forintot értek. Először nem akarta odaadni, de aztán azt mondták neki, hogy ha nem adja, újra megverik. Ezután is tovább verték, majd kivonszolták a pályáról.

 

Az elsőfokú bíróság két év javítóintézetben letöltendő fogházra ítélte az egyik lányt, akit rablással és személyi szabadság megsértésével gyanúsítottak. Idősebb, akkor 14 éves barátnője három évet kapott. A szülőket sokkolta a hír, hogy jó tanuló, jó körülmények között élő lányaikat bűnözők közé zárják egy verekedés miatt. Ügyvédjük szerint, amikor leszállították a büntetőjogi felelősség korhatárát, azt nem az ehhez hasonló rablási esetekre találták ki. Az elítélt lányok képviselője megfellebbezte a döntést, így az nem emelkedett jogerőre.

 

Egyesületünk vezetője, Herczog Mária a Klubrádióban elmondta, hogy a magyar jog csoportos rablásnak nevezi azt, amikor gyerekek körülállnak valakit és elveszik pl. a telefonját. A szakember szerint sokszor nehéz elkülöníteni a klasszikus iskolai erőszakot, a gyerekcsínyt és a bűncselekményt egymástól, de semmiképpen nem helyes kezelése az ügynek a fogházbüntetés kiszabása egy olyan esetben, amikor egy egyszeri megengedhetetlen erőszakos cselekményről van szó. A tizenéves gyerekeknek érdemi segítséget kellene nyújtani. A nemzetközi gyakorlatban ilyenkor az iskola összehív egy olyan megbeszélést, amelyre meghív egy külső felkészült facilitátort, aki ezt követően beszél az összes szereplővel, érintettel, szülőkkel, tanárokkal.  Ezután közösen gondolkodnak arról, hogy mi lehet a megoldás. Fontos, hogy azok a gyerekek, akik ezt elkövették elismerjék, hogy hibáztak, nagyon súlyosan vétkeztek, és elmondják, hogy mi volt a történet kiindulópontja. A jóvátétel is lényeges. Fontos, hogy a tanulságokat leszűrjék a történtekből, és megtanulják milyen erőszakmentes technikák léteznek, amelyek az ilyen felfokozott idegállapotban segíthetnek, és akkor legközelebb nem az erőszak veszi át az irányítást. Ebből az egész közösség tanulhat - közölte Herczog Mária.