Nyomtatás

Unicef: Még mindig velünk él a makarenkói pofon, de már több a lelki terror

depressed girlAz Unicef Magyar Bizottság legújabb kutatásában felmérte, hogy a magyar szülők mit tartanak elfogadható nevelési eszköznek, mit gondolnak a fegyelmezésről, a testi és a lelki bántalmazásról. Az Unicef online kérdőívét egy hónap alatt közel hétezer magyar felnőtt töltötte ki. Az ország legnagyobb online gyermekjogi kutatásának adataiból világosan látszik, hogy amíg a testi fenyítés egyre jobban visszaszorul, a lelki bántalmazás néhány formáját sok válaszadó nem is tekinti annak.

 

Ráadásul a válaszadók 83%-a ugyan tudta, hogy Magyarországon is hatályos az ENSZ Gyermekjogi egyezménye, mégis minden ötödik válaszadó úgy gondolja, hogy a hogy a fizikai fenyítést csak formájától függően tiltja törvény.

 

© Unicef
 
 Ezt támasztják alá a hivatalos adatok is, miszerint ma Magyarországon évente több mint 15.000 gyerek válik erőszakos bűncselekmény áldozatává. Az elmúlt öt évben a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények száma közel 80.000 volt. Ezek közül a nemi erőszak közel 300 esetben volt tetten érhető. A kiskorú veszélyeztetése pedig több mint 8000 esetben történt meg.
 
 Az Unicef Magyar Bizottság célja a kutatással az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy az erőszak sok gyerek közvetlen környezetében történik: a családban, az edzésen, a négy fal között - írja közleményében a gyermekvédő szervezet.
 
Az Unicef magyar munkatársai arra is figyelmeztetnek, hogy a  bántalmazott gyermekek helyzete sokszor kilátástalan: mivel megoldást nem látnak, kénytelenek együtt élni a helyzettel. Ezért az Unicef úgy döntött, megmutatja, hogy ezek a gyerekek milyen fájdalmas készségeket kényszerülnek elsajátítani úgy, hogy ők maguk osztják meg ezeket How-to útmutató videók formájában.Ezeket itt érheti el.

 

© Unicef

A gyermekek védelme az erőszak valamennyi formájától alapvető jog, amelyet a Gyermekjogi egyezmény és a magyar törvények is biztosítanak. Az erőszaknak egyaránt vannak azonnali és hosszú távú következményei. A hosszú távú cél, hogy ne csak a súlyos bántalmazások szűnjenek meg, egy egyszerű pofont se tekintsük nevelési eszköznek.

 

Az Unicef Magyar Bizottság ezért a kampány indulásával egy időben elindította jogsegély oldalát, ahol bárki felteheti kérdéseit a gyermekbántalmazással kapcsolatban.

 

© Unicef
 
 
Forrás: hvg.hu
fotó: sxc.hu