Gyermekbiztonsági ügyekért felelős munkacsoportot hoz létre a kormány

broken mirror 3 1317214 640x480A munkacsoportot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vezeti, a testületbe tagot delegál a Miniszterelnökség, az Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium. 

 

A Gyermekeink Biztonságáért Kiemelt Ügyek Munkacsoport feladata az lesz, hogy a gyermekek elhanyagolása, bántalmazása, az ezzel összefüggő haláleset ügyében folytatott gyámhatósági, gyermekvédelmi eljárások lezárulását követően tapasztalatokat fogalmazzon meg az eljárásban részt vevő gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok, a gyermek ellátásában és a vele kapcsolatos ügyek intézésében érintett szervek, szervezetek és személyek tevékenységének áttekintése alapján.

 

Mindezen tapasztalatokat a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek számára is megismerhetővé kell tennie a munkacsoportnak, amely szükség esetén javaslatot tehet a jogszabályok és szakmai szabályok módosítására és a gyermekvédelmi rendszer szereplői közötti, illetve más ágazatokkal történő együttműködés javítására.

 

Az állandó tagok mellett felkérik az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatóját, az országos rendőrfőkapitányt, valamint a gyermekjogi képviselőt foglalkoztató szervezet vezetőjét, hogy állandó meghívottként vegyen részt a csoport munkájában – olvasható az értesítőben.

 

Forrás: mti

fotó: sxc.hu