Miért élnek a gyerekek árvaházban, ha nem árvák?

4Tara Winkler egy kambodzsai árvaházban végzett önkéntes munkát 2006-ban. Akkor még azt hitte, hogy egy fontos célért dolgozik: segíthet a gyerekeken. Elköteleződése 19 éves korában kezdődött, amikor túrázni indult Dél- Kelet Ázsiába.

 

„Rosszul éreztem magam Kambodzsában, hogy egy olyan helyen nyaralok, ahol hatalmas a szegénység. Szerettem volna adni valamit, ezért elmentem néhány árvaházba, ahol ruhákat, könyveket, és pénzt adományoztam. Kambodzsában az árvaházak nem kapnak állami támogatást, magánadományokból tartják fenn magukat. Az egyik intézmény annyira kétségbeejtően szegény volt, amilyet még soha életemben nem láttam. Nem volt pénzük elegendő ételre, nem volt tiszta víz, és a gyerekek nem részesültek orvosi ellátásban. Szívfájdító volt a kisgyerekeket ilyen körülmények között látni. Úgy gondoltam, hogy tennem kell valamit.”

 

Tara Winkler adománygyűjtésbe kezdett Ausztráliában, majd a következő évben visszatért Kambodzsába, hogy önkéntes legyen az árvaházakban. Angolt tanított, vízszűrőt, ennivalót vásárolt, fogorvoshoz vitte az összes gyereket, akik még soha életükben nem jártak doktornál. Közben azonban ráébredt arra, hogy az árvaház vezetősége, nagyon korrupt volt. Az igazgató minden adományból befolyó centet elsikkasztott, miközben a gyerekeket olyan súlyosan elhanyagolta, hogy egereket kellett elkapniuk ahhoz, hogy ennivalóhoz jussanak. Később megtudta azt is, hogy az intézményvezető fizikailag és szexuálisan is bántalmazta a gyerekeket.

 

 

1 1

 

 

„Képtelen voltam visszatérni Ausztráliába, nem tudtam hátat fordítani a gyerekeknek. A helyi csapat és a hatóságok segítségével létrehoztam egy árvaházat, és kimenekítettem a gyerekeket, hogy egy biztonságos, új otthont biztosítsak nekik. A történet ekkor egy nem várt fordulatot vett. Miután Kambodzsában egy árvaházat működtettem, és megtanultam khmer nyelven beszélni, sok furcsáságra jöttem rá. Kiderült, hogy a legtöbb gyerek nem is volt árva, éltek a szüleik, és voltak rokonaik, nagypapák, nagynénik, nagybácsik, és testvéreik.”

 

Miért élnek ezek a gyerekek árvaházban, ha nem árvák? – tette fel a kérdést Tara Winkler. Kambodzsában 2005 óta az „árvaházak” száma 75%-kal emelkedett, míg ezekben az intézményekben élő gyerekek száma csaknem megkétszereződött. Túlnyomó többségük nem árva, hanem szegény családok gyermekei, nemegyszer a szülőktől azzal hozzák el a gyerekekeket, hogy sokkal jobb körülményeket és oktatást tudnak biztosítani számukra. Az árvaház kifejezés tulajdonképpen egy eufemisztikus és megtévesztő neve a gyermekotthoni ellátásnak. A donorok, akik a legjobb szándékkel szeretnék támogatni a rászoruló, szegény gyerekeket, többnyire nem is sejtik, hogy adományaik nem jó helyre kerülnek, és nem szolgálják a gyerekek érdekeit. Ez a probléma ugyanakkor nem csak Kambodzsára korlátozódik. Ugandában például az intézményekben élő gyerekek száma több 1992 óta több mint 1600%-kal növekedett, de ez a jellemző Afrika és Ázsia számos más országában is, sok jszándékú törekvés elenére, ha nincs határozott állami gyermekvédelmi politika és szakmai keretrendszer.

 

 

2

 

 

A több mint 60 éve folyó nemzetközi kutatások rámutattak arra, hogy az intézményekben felnövekvő gyerekeknél komoly kockázata van a mentális betegségek, kötődési rendellenességek kialakulásának, a megkésett beszédfejlődésnek. Sokan közülük képtelenek később visszailleszkedni a társadalomba, és felnőttként egészséges kapcsolatokat kialakítani. Ez azokra a gyerekekre is igaz, akik a legjobb minőségű intézményekben nőnek fel. http://www.csagyi.hu/hirek/item/1181-miert-termelnek-rossz-vezetoket-a-kollegiumok

 

Problémát jelent, hogy a gyerekek családi minta nélkül nőnek fel, nem tanulják meg mit jelent szülőnek lenni, kötődni, állandóságot, biztonságot nyújtani, később ezért nem tudják hogyan viselkedjenek szülőként saját gyermekeikkel, partnerükkel. Ez azt jelenti, hogy nem „csak” az intézményekbe került gyerekek sérülnek, hanem a következő generációk is.

 

Milyen lehet egy gyermeknek az intézményben? Először is a gondozók minden nyolc órában váltják egymást. Emellett rendszeresen jönnek látogatók, önkéntesek hozzájuk, akik elhalmozzák őket szeretettel, amelyre nagyon vágynak, majd rövidesen elmennek. Ezzel azt erősítik a gyerekekben, hogy ők nem méltóak a szeretetre. Kialakult egy sajnálatosan divatos és üzletté vált „árvaházi turizmus”, ami nem csak a jólelkű és segítőkész, de sokszor felkészületlen és csak rövid idegig maradó önkénteseket, hanem a gyerekek közelébe férkőzni kívánó bántalmazókat, erőszaktevőket is vonzza. http://www.csagyi.hu/hirek/item/1116-megmenteni-a-vilagot

 

Egy tanulmány szerint az intézményekben felnőtt emberek esetében tízszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy szexuális kizsákmányolás áldozatai lesznek, negyvenszer hogy bűncselekényt követnek el,, és ötszázszor valószínűbb, hogy saját kezűleg véget vetnek életüknek. Világszerte mintegy nyolc millió gyerek él különböző típusú bentlakásos intézményekben, például árvaházakban, az UNICEF becslése szerint, de pontos számokat sem ismerünk. Mintegy 80 százalékuk nem árva, családja van, akik megfelelő támogatás és szolgáltatások esetén fel tudnák és akarnák nevelni őket.

 

„A legrémesebb dolog az volt, amikor rájöttem arra, hogy mi - turisták, önkéntesek, adományozók vagyunk azok, akik hozzájárulunk az intézmények számának növekedéséhez és fennmaradásukhoz, ahhoz hogy rengeteg gyerek kikerüljön a családjából. A jó szándékú adományozók, mint amilyen én is voltam - akaratlanul egy olyan iparágat támogatnak, amely kizsákmányolja a gyereket, és elszakítja őket családjuktól. Nem véletlen, hogy ezek az intézmények olyan helyszíneken épülnek, ahonnan a turisták könnyen becsalogathatók az otthonokba. Nepálban a 600 úgymond árvaház több mint 90 százaléka a legnépszerűbb turista ponton található. Minél több támogatás áramlik be az intézményekbe, annál több nyílik, és annál több gyereknek kell elhagynia szüleit. Ez a kereslet kínálat törvénye.” http://www.thinkchildsafe.org/thinkbeforevisiting

http://www.friends-international.org/children/mythsrealities.php?mm=cw&sm=atc

 

 

3

 

 

Az immár felkészült fiatal nő, gyermekvédelmi szakemberként rájött arra: annak ellenére, hogy nagyon jó volt az általa üzemeltetett gyermekotthon, ez az intézményi ellátási forma soha nem tudja megadni a gyereknek azt amire igazán szükségük van: a családjukat. Tara Winkler ezért felszámolta az intézetét,, és a családi alapú gondozás támogatója lett. Gyermekvédelmi szervezete (Cambodian Children’s Trust) vezetőjeként ma már kambodzsai szociális munkásokkal, gyermekgondozókkal, és tanárokkal közösen segíti a családokat a szegénység leküzdésében és a gyerekek családban tartásában. https://www.cambodianchildrenstrust.org

 

„Elsősorban arra helyezzük a hangsúlyt, hogy ne kerüljenek el a gyerekek a legkiszolgáltatottabb, legszegényebb családoktól. Ha ez nem lehetséges, akkor abban segítünk, hogy nevelőszülőknél éljenek, mert a családi alapú ellátás mindig jobb, mint az intézményi gondoskodás.

 

A képen látható kislány, aki éppen elkapja a labdát egy erős, bátor és rendkívül intelligens gyerek. 2006-ban találkoztam vele először. Akkor egy korrupt és bántalmazó árvaházban élt, soha nem volt még iskolában. Súlyos elhanyagolástól szenvedett, és kétségbeesetten vágyott az anyja szeretetére és melegségre.

 

 

5

 

 

Ezen a képen az egykori kislány látható, immár a családjával. Az édesanyjának biztos állása lett, a testvérei, ikrek gimnáziumba járnak, jól tanulnak, és ő most fogja megszerezni az ápolói végzettségséget az egyetemen. Ez a család kikerült a szegénység generációkon átívelő csapdájából.

 

 

6

 

 

„A modell, amelyet létrehoztunk, a Cambodian Children’s Trust, annyira sikeres, hogy a kambodzsai kormány követendő példának tartja az országban. Hogy tudnak az emberek segíteni a rászoruló gyerekeknek? Azzal, hogy nem támogatják többé az árvaházakat, bentlakásos intézményeket, gyerekotthonokat, ezek helyett azokat a szervezeteket segítik, amelyek elkötelezettek és azért dolgoznak, hogy a gyerekek családjukban maradhassanak.

 

 

Tara Winkler előadása angolul ezen a linken keresztül érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=L3nPMWkhbMI