Kemény István ma is katedra nélküli tanár volna

kemenyA szegénység és kirekesztettség olyan társadalmi jelenségek, amelyek csökkentéséért sokan, sokféleképpen tettek és tesznek, mégis újratermelődnek. A szociológia és a rokon tudományok feladata minden korban, hogy feltárják e jelenségek társadalmi viszonyait, okait, bemutassák a szegénységben és kirekesztettségben élők életét, és szembesítsék ezzel a társadalmat és a döntéshozókat. A szegénység azonban kínos realitás minden politikai rendszer számára: az volt a Kádár-rendszerben, és az most is, amikor a kormányzati kommunikációban még a szó használata sem megengedett.



Kemény István (1925–2008), a magyar szociológia kiemelkedő alakja, a szegénykutatás meghatározó személyisége nevén nevezte a társadalmi jelenségeket: munkás- és cigánykutatásai mindmáig viszonyítási pontként szolgálnak a fiatalabb generációk számára. Munkásságával iskolát teremtett, emberi kiállásával mintát adott munkatársainak, tanítványainak, Schiffer Pállal való együttműködése pedig olyan időtálló alkotásokat segített, mint a Cséplő Gyuri című film.

 

Kemény tevékenységét nem tűrte a Magyar Népköztársaság, emigrálnia kellett. A magyarországi fejleményeket többek között a Szabad Európa Rádió külső munkatársaként követte és kommentálta Párizsból. A rendszerváltás után térhetett csak haza, hogy ismét részt vehessen a tudományos és közéletben.

 

Kemény István irathagyatéka a Blinken OSA Archívumba került, ahol most már nyilvánosan is kutathatóvá vált. Ebből az alkalomból rendeztek konferenciát a szociológus emlékére.

 

A rendezvény első felszólalója Passuth Krisztina, Kemény István özvegye volt,aki felidézte  megismerkedésük körülményeit. Egy koncerten találkoztak először 1959-ben, miután Kemény István kijött a börtönből. (4 évre ítélték, de 2 év után szabadult). Visszaemlékezett arra, hogy leginkább a színek zavarták, mert a börtönben minden szürke volt. A magyar szociológia egyik legnagyobb alakja kétszer volt börtönben: 44-ben, és 56-ban. Passuth Krisztina hangsúlyozta: Kemény Istvánt mindig a szegényekkel, elnyomottakkal való szolidaritás jellemezte a munkájában, és magánéletében.

 

Havas Gábor, szociológus, Kemény István tanítványa egyebek mellett arról beszélt, hogy a társadalomkutató apja kikeresztelkedett zsidó, anyja katolikus horvát családból származott, és ez a kettősség sajátos helyzetet eredményezett. Kemény István sokszor érezte idegennek magát Magyarországon. Egyrészt hitt abban, hogy érdemes és fontos tenni a humánus értékekért, másfelől viszont végigkísérte egyfajta szkepticizmus, ami a mindennapi élményekből táplálkozott, és ezért mégsem tudott teljes mértékben elköteleződni, illetve hinni abban, hogy a világ megváltoztatható. Havas Gábor szerint túl sokat tudott. Gimnáziumi diáktársai úgy emlékeztek vissza rá, mint aki sehová sem tartozott. Ebből a „kívülállókból” alakult ki az a baráti kör, amely cselekedni akart. Kemény István hatodikos volt, amikor Németország megtámadta Jugoszláviát. Ekkor kisétált a Duna-partra, és amikor látta, hogy a cselédlányok lelkesen integetnek a német katonáknak, akkor egy osztálytársával nekiálltak leveleket írni, hogy a helyzet tűrhetetlen, és elfogadhatatlan. Mintegy száz helyre küldték el tiltakozásukat.

 

Soós Károly Attila, közgazdász, vezető gazdaságpolitikus előadásában visszaemlékezett arra, hogy a KSH Gazdaságkutató Intézete 1969-ben szükségesnek tartott egy empirikus kutatást az új GM vállalati vezetők megnövekedett önállóságáról, szerepük fontosabbá válásáról. A feladattal Kemény Istvánt bízták meg. Soós Károly is részt vett a munkában, és mint mondta, nagyon sokat tanult tőle. A közgazdászoknak adott instrukciók között szerepelt, hogy a vállalati vezetők személyes motivációit kell keresni, nem pedig a vállalat, mint „fekete doboz” viselkedését. Mindig mindenhol vannak személyi, szakmai ellentétek, és ezek megismerése alapvető fontosságú a döntési folyamatok megismerése szempontjából. A vállalati döntéshozókról mindent meg kellett tudni, amit csak lehetett, mert így lehetett megérteni a döntéshozói viselkedésüket.  Kemény István, és Solt Ottília összefoglaló tanulmánya szerint megfelelő képzettségű, ennek megfelelő tekintélyt szerezni képes gazdasági-pénzügyi szakembergárda nem létezett, nem is létezhetett abban az időben.

 

Szelényi Iván szociológus, egyetemi tanár a többi között arról beszélt, hogy nagy hatással volt rá Kemény István 1971-es reprezentatív vizsgálata a magyarországi cigányokról. Azért tartotta nagyon fontosnak, mert az 1893-as cigányösszeírás után ez volt a legfontosabb magyar kutatás. Az 1971-es felmérés azonban jobb volt, mint az előző, mert a 19. században kettős definíciót használtak arra, hogy ki roma. Egyrészt megkérdezték a települések vezetőit, másrészt a kérdezőbiztosaikat instruálták, hogy antropológiai jegyek alapján azonosítsák a cigányokat. Kemény István az antropológiai részt kivette a meghatározásból, és azt mondta, hogy az a cigány, akit a társadalmi környezete annak tart. Ez a magyarországi, és a kelet-európai roma kutatásban rendkívül jelentős áttörést jelentett.  Felvetődik azonban a kérdés, hogy mit nevezünk társadalmi környezetnek? Hogyan lehet megtudni, hogy a társadalmi környezet mikor milyen körülmények között kit tart cigánynak, és ez mennyire megbízható?

 

Nem bírta őt elviselni a korabeli hatalom, ezért el kellett mennie – mondta el Törzsök Erika, kisebbség- és nemzetpolitikai szakértő. Kemény István egyszerre több olyan empirikus kutatást is vezetett, ami a rendszert érzékenyen érintette. Ilyenek voltak a munkáskutatások - Csepel Vas- és Fémművek, Pest megye munkásai - de főképp a szegénység és a cigányvizsgálatok. Kemény István érdeme nemcsak a témaválasztásban, hanem a módszertanában van – közölte Törzsök Erika. Mint mondta: a mélyinterjúzás volt Kemény István nagy újítása. Úgy definiálta, hogy „olyan előre megtervezett bizonyos adott kérdésekre kötelezően választ váró beszélgetés, amely a személyiség mélyrétegeiben hatol, és olyasmit is felszínre hoz, amit maga az interjúalany sem tud magáról.” Kemény István Magyarországon ma is katedra nélküli tanár volna – tette hozzá Törzsök Erika, kisebbség- és nemzetpolitikai szakértő.

 

Zolnay János szociológus legújabb kutatásáról beszélt, amely azt vizsgálta, hogy vajon az egyházi iskolák dömpingszerű létrehozása új szelekciós mechanizmusokat alakított-e ki. A válasz erre a kérdésre az, hogy csak részben, mert az egyházi iskolák alapvetően a már kialakult iskolahálózatra és oktatási erőviszonyokra épültek rá. Az egyházi iskolák ugyanakkor az elit megbízottjának tekinthetőek, az elit akaratát figyelembe véve dominálják az oktatási piacot ugyanúgy, mint az államilag fenntartott iskolák. A szociológus hangsúlyozta, hogy a megállapításai érvényessége egy kistérségre vonatkoznak.

 

Szegénynek lenni nem csak azt jelenti, hogy az embernek nincs elegendő jövedelme, hanem a születéstől az elmúlásig terjedő, az életünk minden egyes vonatkozására kiterjedő nyomás, és hátrány. Ez a gondolat ott van Kemény István munkájában, és a következő konferenciát e téma köré lehetne szervezni – mondta Kertesi Gábor közgazdász. 

 

Kemény István életútja, kutatásai, cigányvizsgálatainak dokumentumai, módszertani anyagai, adatbázisai és eredményei a következő linken keresztül érhetők el: www.kemenyistvan.hu