A 10 legnagyobb gyermekjogi botrány 2016-ban

heart in chains 1158909 639x730Sajnos sokkal több botrányos ügy volt, nem csupán tíz, de ezek, melyeket most összegyűjtöttem, úgy mutatják meg a gyerekjogok általános helyzetét, mint cseppben a tenger. Dr. Gyurkó Szilviaösszefoglalója.

 

1Szigetszentmiklósi gyerekbántalmazás: évek teltek el, és még mindig nincs ítélet

 

Az utóbbi évek egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó büntetőügyében a Fővárosi Ítélőtábla 2016-ban az eljárási szabálytalanságok miatt új eljárás lefolytatását rendelte el. Az ügy 2013-ban indult, három éve folyik a büntetőper. A gyerekekkel szemben bántalmazás pedig még régebben történt. Sajnos hiába írja elő a jogszabály a soronkívüliséget a gyerekek ügyeiben, gyakran mégis évek telnek el a jogerős ítéletig.

 

 

2. Bajban a gyerekvédelem: Gyöngyösön halálra éheztettek egy gyereket

 

A másfél éves, három és fél kilós gyerek halálát a súlyos alultápláltság, a szülők elhanyagoló, bántalmazó magatartása és a gyermekvédelmi rendszer rossz működése okozta. A védőnő és a gyermekorvos hiába jelezték a problémákat, a valódi védelem és beavatkozás elmaradt. Élesen hívta fel ez az ügy a figyelmet arra, hogy: „egy gyerek felneveléséhez egy egész falu szükséges”, úgy a bántalmazásához is egy egész falunyi ember félrenézése, mulasztása, felelőtlensége kell.

 

3. Döbbenetes gyermekszegénységi adatok

 

A KSH áprilisban hozta nyilvánosságra, hogy a hét év alatti gyerekek 42 százaléka él szegénységben ma Magyarországon. Félelmetes adat, és hatalmas felkiáltójel minden felelősen gondolkodó felnőttnek.

 

4Botrány egy társadalmi célú hirdetésből

 

Az UNICEF Magyar Bizottsága kisfilmeket készített, amelyekben arra hívta fel a figyelmet, hogy a saját családjukban bántalmazott gyerekek úgy érzik, nem védi meg őket senki, csak saját magukra számíthatnak. A filmeket hatalmas felháborodás követte, azonban sajnos nem arról szólt a vita, hogy a gyerekeket valójában meg tudjuk-e védeni a bántalmazástól, hanem arról, hogy melyik szülő az erőszakosabb, és szabad-e ilyen filmet vetíteni a gyerekeknek.

 

52016-ban minden korábbinál több gyerekkel szembeni szexuális erőszak ügy járta be a sajtót

 

Szinte minden hétre jutott egy gyerekkel szembeni szexuális erőszakkal kapcsolatos hír: megerőszakoltak egy 1,5 éves kisgyereket, letartóztatták szexuális erőszak vádjával a Bicskei gyermekotthon igazgatóját, vádat emeltek két mentőssel szemben szexuális visszaélés miatt. Kilenc évre ítélték a „gólyatábori erőszakoló”-ként elhíresült férfit. Sokat beszélünk ezekről az ügyekről, de még többet kellene ahhoz, hogy érdemben változzon az emberek és a hatóságok hozzáállása az áldozatokhoz.

 

6. Válságban az iskolarendszer

 

2016-ban botrány botrányt követett az iskolákban. Voltak tüntetések, tiltakozások, kockás inges szolidaritási akciók, botrányba fulladt középiskolai felvételi, szégyenletes PISA-eredmények. Csak kapkodtuk a fejünket. Azonban hiába a sok botrány, nem láttunk érdemi változást (vagy úgy egyáltalán annak elismerését, hogy baj van).

 

7. Gyáva és családellenes törvénymódosítás

 

A gyermekvédelmi törvényt sok-sok tiltakozás ellenére mégis sikerült úgy módosítani, hogy jövőre már minden gyermekvédelmisnek súlyos veszélyeztetést kell feltételeznie a háttérben, ha egy szülő nem működik együtt a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamely tagjával. Rettegve várjuk a törvény gyakorlatát.

 

8Szekrényben pihentették a fogyatékossággal élő gyereket az egyik intézményben

No comment.

Hiába nyílt Budapesten egy szuper kávézó, ahol fogyatékossággal élők dolgoznak, és egy konditerem, ahol együtt edzhetnek a nem fogyatékosokkal, 2016-ban is őrült nagy bajok vannak ezen a területen.

 

9Botrány a tanodák körül

 

Romák, szegregált telepeken élők, akiket nem támogat a család, akiknek esélyük sincs egy átlagiskolában, a tanodákban mind menedékre lelhettek az elmúlt 15 évben. Egészen 2016-ig, amikor is a legjobb, legelismertebb, legrégebbi tanodák is elbukták a működésükre kiírt pályázatot, amelyekben főként frissen létrehozott önkormányzati tanodák nyertek. Ez megint egy olyan kérdés, melyben úgy érezzük: minden szempont számít, csak a gyereké nem.

 

1071 halott, közöttük négy gyerek a hűtőkocsiban, amelyben Magyarországról Ausztriába csempésztek embereket

 

Minden társadalom valódi értéke abban mutatkozik meg, hogyan bánik az elesettekkel és a segítségre szorulókkal. A hajléktalanok, az erőszak áldozatai, az otthonukat elveszítettek – főleg ha gyerekként élik meg a kiszolgáltatottságot – egy életre megtanulják, számíthatnak-e mások segítségére a bajban. Európában és Magyarországon a szolidaritás és emberség – meg persze a nemzetbiztonság – legkomolyabb próbája most a menekültválság. 2016-ban mintegy 9000 kísérő nélküli kiskorú tűnt el nyomtalanul Európában.

 

Ez a cikk a wmn.hu internetes oldalon jelent meg

fotó: sxc.hu