Nyomtatás

51 államban tilos a gyerekek fizikai bántalmazása

corporol punishment2016-ban tízedik évfordulóját ünnepelte az ENSZ Közgyűlésen bemutatott, a gyerekek elleni erőszakról szóló beszámoló. A jubileumi jelentés üdvözli azokat a jelentős előrelépéseket, amelyeket a testi fenyítés megtiltásáért tettek az elmúlt évtizedben 2016 decemberéig.

 

A beszámoló kiemeli a 2016-os évet, amelyben jelentős eredményt értek el a fizikai bántalmazás megszüntetéséért folytatott úton. Világszerte 51 államban és hat tartományban tiltott a gyerekek testi fenyítésének minden formája, ezen kívül 55 állam egyértelműen elkötelezte magát a tiltás bevezetésére.

 

Tavaly három állam - Mongólia, Paraguay és Szlovénia - és a Dániához tartozó, de önálló önkormányzattal rendelkező Grönland fogadta el a jogszabály, és ezzel 51-re emelkedett azoknak az államoknak a száma, amelyek tiltják a gyerekek testi fenyítését.

 

Még hat állam - Mikronézia, Mozambik, Namíbia, Omán, Seychelles-szigetek és Sierra Leone-- egyértelműen elfogadták az időszakos felülvizsgálat során megfogalmazott ajánlásokat a fizikai bántalmazás megtiltásáról. Így már 55 állam kész arra, hogy a jövőben megtiltsa a testi fenyítést.

 

Az osztrák kormány által tartott kormányközi konferencián a résztvevők elfogadtak egy állásfoglalást, hogy közösen és egyénileg, nemzetközi, regionális, és nemzeti szinten is dolgoznak azért, hogy felgyorsítsák az általános érvényű és hatékony jogi tilalom életbe léptetését az erőszakos fenyítéssel szemben az élet minden területén.

 

A jelentés kiemeli a hiányosságokat is; felhívja a figyelmet arra, hogy mit kellene még tenni ahhoz, hogy véget érjen a gyerekek fizikai bántalmazása, és hogyan kellene ezt elérni.

 

A riport angol nyelven az alábbi linken keresztül érhető el:

http://www.endcorporalpunishment.org/assets/pdfs/reports-global/Global-report-2016.pdf