Nyomtatás

A szülőket kellene megsegíteni és nem a gyereket kiemelni a családból

herczogA gyerekvédelem összetett dolog, és amíg ezt nem értjük meg, addig nem lesz hatékony gyermekvédelem Magyarországon – mondta el a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában Herczog Mária, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület vezetője.  A gyermekvédelmi szakértő szerint Magyarországnak van helyes megállapításokat tartalmazó gyermekvédelmi törvénye, és a gyermekszegénység elleni hosszú távú stratégiája, csak éppen nem alkalmazzuk ezeket.

 

Pikó András azzal a kérdéssel indított: milyen ma gyereknek lenni Magyarországon? A szakember erre úgy válaszolt: attól függ, hová születik a gyerek; egyrészt konkrétan, hogy városban, vagy kistelepülésen jön világra, másrészt átvitt értelemben, hogy milyen családba születik bele, pl. mi a szülők foglalkozása. Mindez rendkívül nagy különbségeket jelenthet, amelyeket a mostani ellátó rendszer nem kiegyenlíti, hanem felerősíti. 

 

Van azonban egy roppant fontos és aktuális kérdés – mutatott rá a szakember – neveztessen, hogy milyen arányban kellene hozzájárulni egy gyermek jólétéhez a családnak és az államnak. „Kétfajta felfogás áll szemben egymással: az egyik szerint ne szüljön az, aki nem teheti meg, akinek nincsenek meg az anyagi lehetőségei. A másik szerint a gyerek minden gyerek, aki megszületik, hozzájárul a jövő nemzedékének jólétéhez, ezért tekintsük a gyerekeket befektetésnek és adjunk meg neki mindent, mert ez nem csak a gyerek, hanem a közösség érdekeit is szolgálja.” Csakhogy a mostani felfogás már a gyerekvállalásnál úgy gondolja, egyformán önző dolog, ha valaki egyáltalán nem szül gyereket, hiszen „fogy a magyar” és az is, ha sok gyereket vállal egy család, mivel „nem engedheti meg magának”. 

 

„Szerintem ebben tökéletes zűrzavar van a fejekben” – fejtette ki Herczog Mária – aminek történelmi okai is vannak, hiszen az állam évtizedekig azt mondta, hogy semmi baj, majd mi gondoskodunk a gyerekről, és aki mégsem boldogul ebben a fantasztikus rendszerben, az egyéni hiba; most viszont teljesen rátolták a családokra a felelősséget, és sajnos úgy tűnik nekem, hogy még gondolkodó, értelmes emberek is beleesnek abba a hibába, hogy ezt abszolút egyéni, vagy családi problémaként definiálják, különösen, ha nem róluk, hanem a szomszédról van szó.”

 

„A beavatkozás, be nem avatkozás egy rendkívül fontos és megvitatásra méltó dolog” – folytatta Herczog Mária. „Az egyik – liberális – karakteres álláspont, hogy mindenki azt csinál az életével, amit akar, és ez sajnos kiterjesztődik a gyerekére is, tehát, hogy a gyerekével is azt csinál, amit akar. Nagyjából mindannyian egyetértünk, egészen addig a pontig, amíg valami baj nem keletkezik. De már abba is szeretne állást foglalni a közösség, hogy kórházban, vagy otthon szüljön a kismama, hogy természetes úton, vagy császárra, akkor pedig, amikor arról kellene dönteni, hogy otthon maradjon, vagy bölcsödébe adja-e a gyereket, akkor mindenkinek van véleménye.” A szakember szerint ezek a kérdések valóban lényegesek, de vizsgálni kellene, hogy mi a gyerek, vagy a szülő érdeke és az is lehet egy szempont, hogy mi a közösség érdeke. A szakember szerint ehhez hasonló a szabad iskolaválasztás kérdése: „Azt láttuk, hogy amikor az a liberális álláspont érvényesült, hogy mindenki oda írathassa a gyerekét, ahová akarja, akkor egy erősen szegregált és kirekesztő iskolarendszer jött létre.”

 

Vajon a szülővel szembeni előítélet kisugározhat-e a gyerekre? – tette fel a kérdést Pikó András. A szakember szerint az erre a kérdésben adandó válaszhoz először azt kell megvizsgálni, hogy az egyén szolidáris-e a társadalom minden tagjához. „Fel kell tenni a kérdést, hogy nekem, mint a közösség tagjának van-e avval dolgom, hogy aki bajban van, aki másképpen gondolkodik azzal kapcsolatosan erőfeszítéseket tegyek. Részben azért, hogy a saját álláspontomat megismertessem, anélkül, hogy azt rá akarnám erőltetni, másrészt, hogyha alkalmatlanná válik a szülői feladatra, akkor ezt a felismerést arra használom-e, hogy őt megbélyegzem és szankcionálom, - akár egyénként, akár közösségként, akár államként – vagy azt mondom, hogy ez egy olyan helyzet, ami mindannyiunknak kárt okoz, ráadásul én is jobban érzem magam, ha ő jól van. Tehát minden erőfeszítésemmel azon dolgozom, hogy képessé tegyem arra, hogy segítséget tudjon elfogadni. De, ha nincs ilyen társadalmi hangulat – és Magyarországon nincs ilyen társadalmi hangulat – akkor mire már gyerek van, addigra ez már egy elkésett kérdés, hiszen akkor jön be ez az egész büntető gondolkodás, hogy megbüntetem, elveszem a gyereket. És ugyanennek a problémának a másik vége, hogy a magyar kormány úgy döntött, hogy mindenkinek kötelessége eltartani a szüleit, függetlenül arról, hogy évtizedekig fizették a társadalombiztosítást. És volt egy társadalmi konszenzus abban, hogy azt, aki hozzájárult a közösség jólétéhez, azt segítjük.” 

 

A szakember szerint az is probléma, hogy ma, amikor problémát észlelnek a társadalom tagjai nem segíteni próbálnak, hanem jelentik a hiányokat, ami gyakran vezet ahhoz, hogy a gyereket kiemelik a családból, vagyis elveszik a szülőtől. „Pedig a gyerekvédelmi törvény – nagyon helyesen – úgy fogalmaz, hogy akkor lehet csak a gyereket kiemelni a családból, ha dokumentáltan minden megtörtént annak érdekében, hogy ez megelőzhető legyen. Ez egy 1997-es törvény, ami a mai napig megfelel minden európai szabályozásnak. De nem tartják be, mert abban nem volt soha konszenzus és szolgáltatás és pénz sem, hogy ezeket a segítségeket megadjuk.”

 

A szakember még egy érvet felhozott amellett, hogy inkább a szülőket kellene megsegíteni és nem a gyereket kiemelni a családból: azt, hogy az állami gondozásban felnőtt gyerekeknek semmivel sincs jobb esélyük a boldogulásra, mint a hátrányos helyzetű családban felnőtteknek. Ráadásul – tette hozzá Herczog Mária – mára úgy elszegényedett az intézményrendszer is, hogy egy gyerekotthon ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint egy szegény család. „Ha megnézzük az EU-s adatokat, azt tapasztaljuk hogy Magyarország mindenhol a legutolsó négybe került gyerekügyekben. 

 

Az, hogy a Facebookon egy budapesti gyerekotthonnak gyűjtenek ruhára, élelmiszerre, akkor felvetődik a kérdés, hogy valóban ide kell menekíteni a gyereket a szegénység elől? Ráadásul olyan áron, hogy ettől a szülő esetleg depressziós lesz, esetleg inni kezd, és nem lesz képes együttműködni azzal az ellátó rendszerrel, ami őt ellenségnek tekinti. Magyarországon jelenleg – ismereteim szerint - mindenféle számítás hiányzik arról, hogy mibe kerül az, hogy ezt ilyen rosszul csináljuk. Ráadásul teljesen pontszerűen működik rendszer. Az EU-s támogatások fényes jövőt vetítenek elénk, mindenre lesz pénz és fantasztikus lesz az ellátás. De, ha megnézzük, akkor kiderül, hogy hiányzik az a stratégia, ami a komplexitást kezelné, holott van egy jó, és annak idején a Fidesz által is elfogadott gyerekszegénység elleni hosszú távú stratégiánk. Ebben ezek a szempontok nagyon hangsúlyosan szerepelnek, és ez pontosan azt szolgálta volna, hogy ezeket a dolgokat hosszú távra, az egészségügy, az oktatásügy, a szociális ellátás minden pontján kezeljük. Ez egyébként összhangban van a gyerekjogi egyezménnyel.” 
(Klubrádió)