Nyomtatás

A gyerekek közéleti részvételének elősegítése és támogatása program


gyerekeke iskolaEgyesületünk a Józsefvárosi Önkormányzat mellett a Wesley János Lelkészképző Főiskolával, a Eurochild és a Partners For Democratic Change Hungary szervezetekkel, a Partners Hungary Alapítvánnyal, külső támogatóként az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal közösen indult idén májusban az Európai Bizottság által kiírt “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” című programjának CERV 2022-CHILD című pályázatán, melyen támogatást nyert. A megvalósítás 2023 tavaszán indulhat el és 2 évig tart majd.

 A Józsefvárosi Önkormányzat határozott célkitűzése, hogy gyerekbarát önkormányzattá váljon, amihez elengedhetetlen a kerületi gyerekek, fiatalok bevonása az önkormányzat és a kerület életébe.

 

A pályázat célja a gyerekek közéleti részvételének elősegítése és támogatása helyi szinteken, amely lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy aktív és felelősségteljes állampolgárokká váljanak. A pályázattal az Önkormányzat célja, hogy hatékony és innovatív gyermekrészvételi gyakorlatot alakítson ki a VIII. kerületben, amely fenntartható és valós lehetőséget nyújt a gyermekek számára, hogy elmondják véleményüket minden, az őket érintő kérdésben és ők is aktív részesei legyenek a demokratikus folyamatoknak. A gyerekek részvételét igyekszik minél alacsonyabb életkortól erősíteni, így az óvodás és iskolás korosztály van a fókuszban. A projekt nagyon erősen törekszik különböző hátrányos helyzetű és/vagy roma gyerekek aktív bevonására.

 

A pályázat várható eredményei között szerepel többek között egy működő gyerekbarát kerekasztal és egy kerületi gyerek- és diáktanács megvalósítása; a kerületi költségvetés gyermekrészvételi mechanizmusának kidolgozása; online és offline gyermekkonzultációs eszközök; kortárs mentorálási program; újság mentorálási program; szakemberek képzése; gyermekek és fiatalok készségfejlesztése; pénzügyi tudatosságra nevelés; táborok és módszertani fejlesztések.

 

Fotó: Pexels