Filmajánló - Iván gyermekkora

ivan
Mai közös filmezésre ajánljuk az Arany Oroszlán díjjal kitüntetett Iván gyermekkora című filmet, a Moha kávézóban, 18:45 órai kezdettel. Álljon itt Reményi Róbert ajánlása a filmhez: Az Iván gyermekkora Bogomolov Iván című kisregénye alapján készült. A szerző valóban átélte a Nagy Honvédő Háborút, egészen fiatalon önkéntesként vonult be, s a fronton súlyosan megsebesült – élete hátralevő részét rokkantként élte le.

Az ő elbeszélése egyes szám első személyben, mintegy Galcev főhadnagy bőrébe bújva számol be az eseményekről, melyek a tizenkét éves kisfiú körül forognak. Iván a főszereplő, annak ellenére, hogy közben egy időre elveszítjük szem elől, s a legvégén is csak egy meglehetősen közkeletű fordulat (egy német katonai feljegyzés) tudósít haláláról. (Mellesleg Andrej Tarkovszkij épp ennyi idős volt, mikor a háború alatt, a kitelepítés során tüdőbajt kapott és egy évig kezelték.) A filmben a kisregényhez képest teljesen Ivánra helyeződik a hangsúly, nincs a cselekményvilágon belüli (kitüntetett) narrátora az eseményeknek. Ez a látszólagos távolságteremtés és -tartás valójában a sokkal nagyobb fokú, mélyebb átélést és azonosulást jelenti, s nyújtja a néző számára. A főhős sorsa így a szemünk láttára teljesedik be, annyira szuggesztíven előadva, hogy úgy érezzük, – a fiú minden dacos nyakassága, mindenre elszánt német-gyűlölete és bosszúvágya ellenére - elsősorban mi magunk vagyunk felelősek az ő – és az összes többi kis Iván – haláláért. Ebben a halálban nincs semmi heroikus, semmi felemelő, csakis a végtelenül fájó céltalanság és értelmetlenség... Ezt Bogomolov és Tarkovszkij egyaránt így lát(tat)ja. Ennek a gyermeknek – és megannyi pajtásának – a háború mindenét elrabolta: a családját, a gyermekkora örömeit, a reményét egy szebb jövőre, s végül az életét is... - mindent, ami másnak megadatott, de őneki nem. A filmnek az alapműéhez képest kibővített címe már-már azt sugallná, mintha később lett/lehetett volna folytatás, mintha mindaz, ami történt, múlttá válhatott/vált volna – de nem!, s ez annál megdöbbentőbb, mivel csak a legvégén tudjuk – és értjük – meg.

 

Tovább a filmelemzésre

 

MOHA KÁVÉZÓ ÉS GALÉRIA (1117 Budapest, Bartók Béla út 11-13. ) Kedd (Október 11.) 18:45