Wolf Katival együtt több százan adakoztak

Wolf Kati
Magyarországon az egy évvel ezelőtti adatok szerint mintegy 2,8 millió szegény vagy nélkülöző ember élt. Az Európai Uniós és a magyar kormány feladatai közt kiemelt helyet foglal el a szegénység elleni küzdelem, az állam azonban nagyon sokszor képtelen elérni a mélyszegénységben élőket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a civil szféra az ügy mellé álljon és segítsen a rászorulókon. A Magyar Református Szeretetszolgálat az Egy cseppnyi szeretet elnevezésű kampánya során a hátrányos helyzetű gyermekek oktatására több mint 2 millió forint adományt gyűjtött.

 

 

A szegénységből ott lehet kiemelkedni, ahol a jó oktatás, a társadalmi morálra való nevelés megvalósul. Ezért határozta el a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy adománygyűjtő kampányt szervez hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek oktatására. Az Egy cseppnyi szeretet elnevezésű kampányhoz Wolf Kati is csatlakozott. Az ő adományával együtt több mint 2 millió forinttal támogathatják a rászorulókat, hogy az anyagi körülmények ne jelentsenek akadályt a tehetséges, de szegény gyermekek számára.

 

Szilasi Viktória oktatási szakember elmondta, hogy nagy hátrányt szenvednek az iskolában azok a gyerekek, akiknek az egyszerű taneszközök beszerzése is gondot okoz. Ma már rengeteg eszköz áll a tanulók rendelkezésére az információszerzéshez. Az internet, az interaktív kiállítások vagy a drágábbnál drágább könyvek mind nagyon hasznosak lehetnek, azonban sajnos egyre kevesebben tudják ezeket megfizetni. „Az étkezési támogatottak köréből kivették a gyermeküket egyedül nevelő szülőket. Meglátásunk szerint pedig szükség lenne az ő támogatásukra is. Ezt viszont az iskola vagy az iskolát támogató alapítvány szűkös keretéből tudjuk csak megoldani vagy különböző szervezetek támogatásával" – mondta Szilasi Viktória.

 

„Korgó gyomorral iskolába járni, villany nélküli szobában tanulni, pihenni ott, ahol egy ágyon többen osztoznak, nem könnyű. Az ilyen körülmények közt élő gyermekeken szeretnénk az összegyűlt adománnyal segíteni" – emelte ki Osgyán Dániel, a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársa.

A decemberben folyó kampány során több százan támogatták adományukkal a szegény családból származó tehetséges gyermekek oktatását. A nemes cél érdekében azonban nem csak magánszemélyek adakoztak. A regionális vízművek több ezer csepp megvásárlásával járultak hozzá a Szeretetszolgálat akciójához. Wolf Kati nem csak adományával, arcával is hozzájárult a kampány sikerességéhez.

„A felnőttek felelőssége, hogy megtanítsuk a felnövekvő generációnak, hogy ADNI JÓ! Szerettem volna jó példával járni. Úgy vélem, hogy az ismert és véleményformáló embereknek a jótékonysági munkában élen kell járniuk" – fogalmazott az énekesnő.