Nyomtatás

Cikkajánló - Véresre pofozta a lányt?

apple
Ütött az igazgató, vérzett a nyolcadikos lány orra. Legalábbis a beidézett, s a korábban a rendőrségen is kihallgatott diákok vallomásai alapján a kaposvári Berzsenyi iskola igazgatója tavaly májusban többször is pofonvágta a lányt. Az iskola vezetője viszont folyamatosan tagadta, hogy bántotta volna diákját, ám ahogyan a rendőrségen, úgy a bíróságon sem tett vallomást, korábban viszont panasszal élt a gyanúsítás ellen. - írja a Sonline.
A kaposvári ügyészség ugyanis garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat ellene. Az iskolában egy eldobott almacsutka okozott konfliktust, az igazgató nehezményezte, hogy senki sem vállalta magára a hajigálást.

– Maga is itt volt és maga sem látta – mondta neki állítólag a sértett, aki elindult összeszedni az almadarabokat, az igazgató viszont erre indulatossá vált, megverte, s azt is közölte, megérdemelte, amit kapott.

 

 

Védője szerint a diák provokálta a pedagógust, s maga a lány is elismerte, korábban ki akarta rúgatni magát az iskolából, ahol osztályfőnöke távozása óta nem érezte jól magát. Igaz, magatartásbeli problémái csak az első félévben adódtak, s ezt volt osztálytársai is megerősítették. Akik mindannyian a sértetti vallomást támasztották alá – és egyikük sem hallott semmilyen tiszteletlen vagy provokatív megjegyzést a lánytól –, az igazgató viszont következetesen állította, nem ütött, így vér sem folyhatott. Mellette azonban csak az iskola egyik tanára vallott, aki azonban csak később ért a helyszínre.
Az ügyben várhatóan április elején születhet ítélet, ugyanis a bíróság újabb tanúk, valamint szakértő meghallgatását is elrendelte.

 

A hír kapcsán továbbgondolásra ajánljuk korábbi írásunkat a gyermekbántalmazás riasztó tényeiről.

 

Valamint az alábbi forrásokat:

 

-          az Európa Tanács gyerekek elleni erőszak programját: „Építsük Európát a gyermekekért a gyermekekkel. Angol honlap elérhetősége és magyar nyelvű tájékoztatója.

-          Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának 13. átfogó kommentárját (2011), ami a gyermekek erőszakmentes növekedésének jogát rögzíti. 

-          Az EU Gyermekjogi Agenda 11 pontját (2011), amiben deklarálták, hogy az erőszak megelőzése minimum feladata az államoknak.


További ajánlott irodalom:

Tóth Olga: A családon belüli, partner elleni erőszak

gyermekbantalmazas.hu

Családi iszonyok , Virág György (szerk), Complex kiadó, Budapest, 2005

Dr. Herczog Mária: Gyermekbántalmazás, Complex kiadó,Budapest,, 2007

A Gyermekvédelem nagy kézikönyve (szerk: Katonáné Pehr Erika, Herczog Mária), Complex, 2010

Herczog Mária: A gyermekkori testi fenyítés, bántalmazás és az érintettek nevelési eszközei Áldozatok és vélemények II. kötet (szerk.: Irk Ferenc), OKRI, Budapest, 2004., 85- 100. o.