Programajánló - Ördögkatlan fesztivál

katlan2012Az Esélykikötőben olyan szervezetek, Bárkák kaptak helyet (az esélyegyenlőség, az emberi jogok tudatosítása, a környezetvédelem, az önkéntesség területéről), amelyek szeretnék megismertetni munkájukat, és játékos feladatokkal szórakoztatni a Bárka látogatókat. Minden szervezet egy- egy Próbát (játékos feladatot) talált ki, amely a profiljába illeszkedik. Minden vállalkozó kedvű Utazó- rendezvénylátogató- kap egy „útlevelet”, ebben kell összegyűjtenie, a Próbák teljesítését igazoló bélyeget. Az Utazónak minimum 7 próbát kell teljesítenie az Esélykikötőben ahhoz, hogy sorsoláson vehessen részt és ajándékot kaphasson a Bárkalakók jóvoltából.

 

Bárkák:

 

Alternatíva Ifjúsági Iroda

www.indit.hu

Az Alternatíva Ifjúsági Iroda, az INDIT Közalapítvány intézményeként immáron 2005 óta működik folyamatosan, jelenleg Pécsett az Új Forrás Üzletházban. Célja egy közösségi tér kialakítása a plázába látogató 12-24 év közötti fiataloknak, ahol szabadidős és kortárssegítő tevékenységekben vehetnek részt, valamint igénybe vehetnek életvezetési-, mentálhigiénés tanácsadást.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: „Empátia fitness”, „Koffer kiállítás” a szenvedélyszerekről és a gyermeki jogokról.

 

 

Amnesty International Magyarország

www.amnesty.hu

Az Amnesty International olyan emberek világméretű mozgalma, akik azért folytatnak kampányokat, hogy a nemzetközileg elismert emberi jogait mindenkinek tiszteletben tartsák és megvédjék. Hisszük, hogy bárhol is kerül sor emberi jogi jogsértésre, az minden embert érint.

Felháborodva az emberi jogi jogsértések miatt, de egy jobb világ iránti remény által hajtva azon dolgozunk, hogy kampányokon és nemzetközi szolidaritáson keresztül tegyük jobbá emberek életét.

 

 

Az emberség erejével – CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány

http://emberseg.hu

Az Alapítvány 2006-ban alakult, fiatalok kezdeményezéseképp. Elsődleges célunk a társadalmi befogadás, kohézió erősítése, ehhez legfőbb eszközünknek az emberi jogi nevelést tekintjük. Működésünk során olyan eszméknek biztosítunk teret, mint az előítéletek ledöntése, a fiatalok önismerete, a diszkrimináció csökkentése, az aktív állampolgárság, a demokrácia és az önkéntesség. Elsődleges célcsoportunk a gyermek és fiatal korosztály, módszereinkben kiemelten fontosan kezeljük a kortárs hatást. Tevékenységeink között van nem-formális nevelési tevékenység, felkereső ifjúsági munka és érzékenyítő programok, kampányok szervezése.

 

 

Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda – Esélyek Háza

www.baranya.eselyekhaza.hu

Kiemelt feladatunk a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének elősegítése, a kirekesztés elleni küzdelem, a befogadó, nyitott gondolkodás és a társadalmi szolidaritás szemléletének erősítése. Kulturális és művészeti elemeket tartalmazó programjaink és rendezvényeink eszközként szolgálnak a többségi társadalom szemléletformálásának, attitűdváltozásának elősegítésében.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: „Ahol a gyerekek alszanak” párkereső, sansz memory, totó

 

 

Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft.

www.tetthely.net

A szervezet egyik legjelentősebb programja a "Tett-Hely" Ifjúsági Szolgáltató Hálózat működtetése. Az ifjúsági információs és tanácsadó szolgálat az elmúlt évtizedben, tudatos fejlesztéssel és pályázati források kihasználásával megyei hálózattá bővült: foglalkozunk többek között információ-szolgáltatással, életvezetési tanácsadással, pályázati segítségnyújtással, ifjúsági közösségfejlesztéssel, prevenciós programokkal, tehetséggondozással, sport és művészeti programok szervezésével.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: Tett-Hely Foglaló társasjáték, kézművesség, "Szmájlierdő", "Értékmérő"

 

 

Csillagszálló kulturális utcalap, az Oltalom Karitatív Egyesület formabontó kiadványa

www.facebook.com/csillagszallo, www.oltalom.hu

Az Oltalom Karitatív Egyesület hat éve a társadalmi érzékenyítés jegyében hozta létre a Csillagszállót, amely az emberi kiszolgáltatottság iránti empátiára ösztönöz – mindezt az irodalom és a képzőművészet eszközeivel. A lapban kortárs szépírók, újságírók és gondolkodók írásai kapnak helyet. A terjesztését Budapesten és több vidéki városban hajléktalanok végzik. A lap mára az egyik legkedveltebb kortárs irodalmi folyóirattá vált.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: Az embert lásd! - előítélet-bontó „profilozás”. Hajléktalanok portréi alapján gyerekeket kérdezünk arról, milyen embert látnak a képen.

 

 

Egyensúlyban Élni Egyesület

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az Egyesület célja: egyének, családok, közösségek belső egyensúlyának előmozdítása, összetartó erejének, kohéziójának erősítése, a hivatás, a magánélet összehangolása. Olyan nonprofit szervezetként kívánunk működni, amely szociálpolitikai szolgáltatásokon, információnyújtáson és preventív programokon keresztül, családok, egyének, gyermekek és ifjúsági korosztály védelmében tevékenykedik.

 

 

„Fogd a kezem” Alapítvány

www.fogdakezemalapitvany.hu

Az Alapítvány 1991-ben alakult azért, hogy segítséget nyújtson azoknak az értelmi fejlődésükben mérsékelten vagy súlyosan akadályozott fiataloknak. Munkánk célja a fiatalok kísérése azon a fejlődési úton, amely segíti őket ahhoz, hogy az emberi társadalom egészséges lelkületű, részben önálló, a mindennapi követelményekhez valamilyen szinten alkalmazkodni tudó tagjaivá váljanak. "Fogd a Kezem és megmutatom a világnak, hogy szüksége van rád."

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: totó, társasjáték

 

 

Ki-Látás Közhasznú Alapítvány

www.ki-latas.hu

Önálló teljes élet látássérültként:lvasási képesség fejlesztése, optikai eszközök kipróbálása Tájékozódás közlekedés tanítása Mindennapos tevékenységek tanítása Speciális informatika oktatása Foglalkozási rehabilitáció.
Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz:  Játékok fedett szemmel, szimulációs szemüvegben (forma és felület egyeztetés, zoknipárosítás, célbadobás, nutellás keksz kenése, Brailleírás, -olvasás)

 

 

KuPé Közhasznú Egyesület

www.kupefolyoirat.hu

Hitvallásunk:„Nyitott szemmel, szívvel és lélekkel járni Pécsett, más városokban, falvainkban, az országban, vagy azon is túl. Megmutatni, láttatni a köztünk élő művészek, alkotó emberek munkáját, értékeit. Becsülni a művészet szubjektivitását, divattól, vallástól, politikától mentesen.„

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: festmény kirakó és irodalmi teszt

 

 

Labrisz Leszbikus Egyesület

www.labrisz.hu

Az Egyesület Magyarország első leszbikus szervezeteként olyan társadalom létrejöttén dolgozik, ahol a nőknek lehetőségük van szabadon megválasztani partnerüket, és félelem nélkül megélni és felvállalni identitásukat. Feladatunknak tartjuk a leszbikus kultúra feltárását, ápolását és megismertetését. E célok megvalósítása érdekében az egyesület többrétű (közösségi, kulturális, oktatási) tevékenységet folytat.

 

 

Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány

www.pecs.gyitosz.hu, www.lialapitvany.fw.hu

Alapítványunk elsősorban a fiatalok lelki egészségvédelmével, krízishelyzeteik kezelésével és öngyilkosság-megelőzésével foglalkozó anonim telefonszolgálatot működtet, mely hétfőn, kedden, szerdán és pénteken18.00-20.30 között ingyenesen hívható a 06-80-505-002 számon. 

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: „Rajzban mondom el” és totó.

 

 

MásKépMás Esélyegyenlőség Emberközpontú Szemlélettel Közhasznú Alapítvány

www.maskepmas.hu

Ha valaki más, mint mi, és megpróbáljuk elfogadni azzal nem kevesebbé, hanem többé válunk .Mert ugyan olyan és más mint mi: MásKépMás. Munkánkkal egy elfogadóbb társadalom kialakulásához
szeretnénk hozzájárulni, olyan tevékenységekkel melyek a befogadóbb társadalom és a diverzitás felé mutatnak.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: Mi történik akkor, ha játékos módon megfosztunk valamelyik érzékszervedtõl, korlátozzuk mozgásodat? A Mást-Játszó érzékenyítő játékaival kipróbálhatod (illat-hang memory, letapogatós-körbeírós, füles, szemtelen, szájjal-lábbal festés). Mond el közben mit gondolsz
ha nem látsz, nem hallasz, és nehezített a mozgásod!

 

 

Miért Ne?! Csoport

www.miertnecsoport.hu 

Csoportunk Pécs városának és környékének kulturális életének színesítését tűzte ki alapvető céljául. Törekszünk összművészeti szintű alkotó-, képző- és előadóművészeti tevékenységeinek megszervezésére, támogatására, az azokban való aktív részvételre.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: alapszintű hangszeres oktatás 5-10 féle hangszeren. Zenélési lehetőség a sátorban, ahol kis alkalmi bandák alakulhatnak. Hangszerkészítés: ujjzongora, népi furulya.

 

 

Nevelők Háza Egyesület: „Élet-tér” projekt

www.chk.hu

A program elsősorban a párválasztás előtt álló fiataloknak és kisgyermekes családoknak szól. Pécs 3 helyszínén biztosítunk egyéni tanácsadást, működtetünk klubokat, kínálunk tréningeket és a helyi kisközösségeket aktivizálva szervezünk Élet-tér napokat és mobilizálunk önkéntes önsegítő hálózatokat.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: szélfogók, közös „Dobozváros” építése

 

 

Ökováros-Ökorégió Alapítvány

www.okoregio.hu

Alapítványunk célja a városban és a régióban élők környezettudatosságának, környezetkultúrájának és környezet-etikájának fejlesztése a mindennapi élet (táplálkozás, háztartás, munkahely, közlekedés, szabadidő) területén. Mindezek átadása intézményi keretek között (óvoda, iskola), üzemlátogatások alkalmával, illetve rendezvények formájában, játékos, tapasztalati módszerekkel történik.

 

 

Pécsi Zöld Kör

www.pzk.hu

Az Egyesület 1989 -es alapítása óta, személyes példájával és cselekedeteivel védi és óvja Pécs, valamint a Mecsek környezeti értékeit. Tanácsadó irodánkban segítséget nyújtunk mindenkinek aki szeretné a közvetlen környezetét, városát, és ezen keresztül a társadalmunkat fenntarthatóvá, ember-, és környezetbaráttá tenni.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: ökolábnyom számítás, tudatos vásárló játék, terménykép készítés, és egyéb környezetvédelemmel kapcsolatos játékok, rajzok, totók

 

 

Színes Gyöngyök Egyesület

www.szinesgyongyok.hu

Az Egyesület 2004-ben azért jött létre, hogy segítse a roma nőket családi és társadalmi szerepeikben, mára egyik legfontosabb célunkká a roma kultúra megőrzése vált: színvonalas rendezvényekkel, kiállításokkal szeretnénk felhívni a figyelmet kulturális értékeinkre. Az utóbbi években fontos célkitűzésünkké vált az egészséggel kapcsolatos szemlélet formálása a hátrányos helyzetű csoportokban.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz:

Társasjáték a roma kultúráról, "Találj címet!": roma festőművészek műveihez, memory játék beás nyelvvel kombinálva, ország-város játék másképp, Szabadulj meg egy előítéletedtől! Írd le és dobd be egy dobozba egy előítéletedet, ezzel szimbolikusan megszabadulhatsz tőle.

 

 

Szimpozion Egyesület
http://melegvagyok.hu

Az Egyesület 2002 márciusában alakult meleg és biszexuális fiatalok összefogásával. Egyesületünk célja a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű (MLBT) fiatalok közösségének szervezése emberi fejlődésük és jóllétük, társadalmi szerepvállalásuk érdekében.

Célunk egyik részről, hogy a magyarok többségének toleranciaszintjét növeljük a másság iránt. Tesszük ezt ismeretterjesztő anyagok, információk, vitaestek, az internet és a média útján. Másrészt arra törekszünk, hogy az önmaguk elfogadásával küzdők életét megkönnyítsük, döntésüket segítsük. Célunk, hogy elfogadhassák saját másságukat, és amennyiben úgy döntenek, akkor őszintén vállalhassák irányultságukat, elmondhassák otthoni, munkahelyi környezetüknek, erősödjön identitásuk, és ezáltal megelőzzük, hogy esetleg a társadalom perifériájára szoruljanak vagy szenvedélybetegségek rabjai legyenek.

 

 

Tudatosan a Környezetünkért Egyesület

www.tudatosan.eu

Pécsi székhelyű egyesületünk a környezettudatos életmóddal és ezzel kapcsolatos programok szervezésével foglalkozik. Célunk, hogy felhívjuk a kor emberének a figyelmét az emberi tevékenységek következtében kialakult környezeti problémákra, valamint  példákkal szolgáljunk  a fenntartható életmód gyakorlati megvalósítására.

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: öko-logikus játékok, vászontáska és papírdíszek készítése, BABOLJ! kirakós, zöld-ségek a világból.

 

 

Van1Hely Kulturális és Szabadidős Egyesület

facebook.com/vanegyhely

Tevékenységünk fő iránya a kreativitás és aktivizálás eszköztárával: kreatív családi délutánok, játszóházak, tehetséggondozás, napközis tábor, kiállítások-rendhagyó megnyitók, művészeti akciók, koncertek, rendhagyó múzeumi órák, egyéb rendezvényszervezés., továbbá a Van1Hely Ifjúsági Klub üzemeltetése. (Mohács, Kossuth Filmszínház)

Játék, amelyet a sátornál kipróbálhatsz: Vizuális játékok, művészeti memória, nagyméretű Mohács-társas, kézművesség,

 

 

Szociopoly – gazdálkodj, ahogy tudsz!

Nagyharsány, Fő tér (Esélykikötő) 2012. augusztus 3-5. (péntek-vasárnap) 14.00 és 19.30 között

Játékmesterek: Esélyek Háza, Emberség Erejével Alapítvány önkéntesei (A Gyerekesély Egyesület által fejlesztett társasjáték)

Ebben a játékban bárki kipróbálhatja, mire is elég a segélyből, családi pótlékból, GYES-ből, fekete munkából szerezhető jövedelem. A játék során egy átlagos hónap napjain haladunk végig – némileg meggyorsítva az időt, kockadobások segítségével –, a játékosoknak a tartósan munka nélkül lévők jövedelmi viszonyai között kell túlélnie a hónapot.

 

 

"EGYMÁSRA LÉPNI TILOS" - TÁRSASJÁTÉK

Nagyharsány, Fő tér (Esélykikötő) 2012. augusztus 3-4. (péntek-szombat) 14.00 és 19.30 között

A Budapest Esély Nonprofit Kft. 2010-ben indította antidiszkriminációs kampányát -Egymásra lépni tilos!- címmel. Ehhez kapcsolódik az ugyanilyen nevű társasjáték. Hagyományos táblás játékról van szó, 3-6 ember játszhatja. A játékhoz szerencsekártyák és feladatkártyák tartoznak, utóbbiakon diszkriminációs kvízkérdések, feladatok találhatók.

 

 

KORTÁRS ELLÁTÓ CSOPORT (KOREL) - KUPAK-PROJEKT

Web: http://korelk.blogspot.hu/, Csinos Presszó: https://www.facebook.com/csinospresszo

Nagyharsány, Fő tér (Esélykikötő) 2012. augusztus 3-5. (péntek-vasárnap) 14.00 és 19.30 között

„NYITOTT SZEMMEL JÁRJUK A VILÁGOT, FIGYELÜNK, GYŰJTÜNK, GONDOLKODUNK, HASZNOSÍTUNK, EGYÜTTMŰKÖDÜNK. EGYFAJTA REFLEKTÁLÁS A MAI FELGYORSULT, KAPCSOLAT-, ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR NÉLKÜLI VILÁGBAN.”

Sátor alá pokrócra kitelepülve beszélgetünk fiatalokkal és nem-annyira-fiatalokkal a környezettudatosságról, a tárgyak újraértelmezéséről és újrahasznosításáról, a helyi közösségek fontosságáról és az egyéni társadalmi részvételről. A társalgás közben újrahasznosított alkotásokat hozunk létre, például söröskupakokból. Az alkotás célja, hogy annak folyamatán keresztül észrevétlenül beépüljék, hogy egy-egy jó ötlet megmenthet a szemétbe kerüléstől használhatatlannak vélt tárgyakat, és újraértelmezve azok kontextusát, új funkciót kaphatnak, akár még design elemmé is válhatnak. Arról már nem is beszélve, hogy milyen egyszerűen avanzsálhatunk magunk is művésszé egy-egy ilyen alkalommal.

 

 

Sansz filmklub kiküldetésben (Francia hétvége)

Nagyharsány, Fő tér (Esélykikötő, Iskola) 2012. augusztus 3-5. (péntek-vasárnap) 15.00

Szervező: Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda - Esélyek Háza

2008 óta, kétheti rendszerességgel, partnerségben esélyegyenlőségi filmklubunk. A vetítésre került alkotások a másságról, sokszínűségről, a kirekesztésről és az elfogadásról, a közösségről szólnak. A filmeket követően közös együttlétre, gondolkodásra invitáljuk a nézőket. A filmklub a nyári forróságra való tekintettel ideiglenesen Katlanba költözik.

 

2012. augusztus 3. (péntek) 15.00

Isten hozott az Isten háta mögött (Bienvenue chez les Ch'tis) francia vígjáték, 106 perc, 2008

Philippe Abrams egy kedves, dél-franciaországi posta alkalmazottja. Felesége, Julie egy idő óta rosszkedvű és úgy gondolja, hogy egy riviérai állomáshely tenne csak jót romló kedélyének. Férje mindent elkövet, hogy teljesítse felesége kérését, de egy ostobaság miatt nem délre, hanem a távoli északra helyezik. Philippe rettenetesen elkeseredik, de hamar bebizonyosodik, hogy az északkal kapcsolatos összes előítélete helytelen, és Bergues, az új állomáshelye egyáltalán nem hasonlít a pokolhoz.

 

2012. augusztus 4. (szombat) 15.00

Karamell (Sukkar banat) francia-libanoni vígjáték, 2007, 92 perc

Öt nő és egy bejrúti szépségszalon. Layale, a gyönyörű fodrászlány egy házasember szeretője. Képes otthagyni a vendégeit vizes hajjal, ha a férfi alkalmi légyottra hívja. Nisrine az esküvőjére készül, és legfőbb gondja az, hogyan tudná konzervatív vőlegénye előtt eltitkolni, hogy nem ő az első férfi az életében. Rima a saját neméhez vonzódik, és szerelmes lesz az egyik vendégükbe. Jamale, a lányok középkorú barátnője, egyedül neveli gyermekeit, és elkeseredett harcot vív az öregedés ellen. A szomszéd szabóságban dolgozik Rose néni, aki egész életét bolond nővére ápolásának szentelte, és akit életében talán először talál meg a szerelem. Női sorsok egy olyan társadalomban, ahol a konzervatív hagyományok a mai napig befolyásolják a nők életét.

 

2012. augusztus 5. (vasárnap) 15.00

Az új élet (Partir) francia romantikus dráma, 85 perc, 2009

A negyvenes éveiben járó Suzanne Dél-Franciaországban él a családjával. A férje, Samuel sikeres orvos, két tizenéves gyermekük van. Mindenük megvan, a házasságuk mégis csak formaság. A kapcsolatuk régen kihűlt, a magányos asszonynak unalmasan telnek a hétköznapjai. Ezért elhatározza, hogy folytatja egykori terapeuta munkáját. Samuel beleegyezik, hogy egy irodát nyisson az otthonukban, és megbízza Ivant, hogy segítsen a feleségének. Suzanne beleszeret az egyszerű, fiatal és jóképű illegális bevándorlóba.

 

 

Olvasóliget

Nagyharsány, Fő tér (Esélykikötő), 2012. augusztus 3-5. (péntek-vasárnap) 14.00 és 19.30 között

Szervező: Kupé Egyesület

Ebéd után fák alatt olvashatsz, beszélgethetsz, akár verselhetsz is, de az árnyékban mélázhatsz is az élet dolgairól.

Komlós Attila fotókiállítása is megtekinthető az Olvasóligetben.

 

"Túlhordott ölelések"

2012. augusztus 3-5. (péntek-vasárnap) 16:00

A KUPÉ folyóirat rendhagyó irodalmi délutánja
Szereplők: Frank Fruzsina, Kiss László, Szabó Márk József

 

Vasárnapi ebéd (Ramadántól Karácsonyig)- fotókiállítás

Nagyharsány, Fő tér (Esélykikötő, Iskola), 2012. augusztus 3-5. (péntek-vasárnap) 14.00 és 19.30 között

A főzés és az étkezés minden kultúrában fontos, mindennapi és ünnepi hagyományokat hordozó tevékenység. A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület a befogadó társadalom tagjai és a migránsok közötti kulturális és személyes kapcsolatot teremtette meg a konyhaművészet segítségével. A projekt során kisfilm és szakácskönyv is készült, mely kiállítás alatt látható.

 

Bevándorló Budapest - fotókiállítás

A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület tablói a Magyarországon élő bevándorlók életébe engednek bepillantást a migráns közösségek egy-egy képviselőjén keresztül.

„Egymásra lépni tilos” alkotói pályázat kiállítása

Nagyharsány, Fő tér (Esélykikötő, Iskola) 2012. augusztus 3-5. (péntek - vasárnap) 14.00 – 19.30

Legyen a tolerancia természetes, a diszkrimináció "ciki"! 

E gondolatok jegyében hirdette meg az idei évben a Budapest Esély Nonprofit Kft. alkotó kedvű idősek és fiatalok számára alkotói pályázatát. A pályázaton bárki indulhatott, kortól, nemtől, lakóhelytől és megszállottságtól függetlenül, akinek tapasztalata, véleménye van a diszkriminációról vagy annak megelőzéséről, és művészi formába tudta önteni. Az anyag plakát és graffiti terveket, fotókat, kisfilmeket, rapszövegeket tartalmaz.

 

Plakátkiállítás – Amnesty Magyarország

Nagyharsány, Fő tér (Esélykikötő, Iskola) 2012. augusztus 3-5. (péntek - vasárnap) 14.00 – 19.30       

Válogatás az Amnesty International Magyarország plakátjaiból.

 

Cîgánsj (Nők) Látásmódok –  Fotókiállítás

roma nőkről készült portré és szociofotók (2011)

Nagyharsány, Fő tér (Esélykikötő, Iskola) 2012. augusztus 2-5. péntek - vasárnap) 14.00 – 19.30           

Körtvélyesi László – Pécs, Bosányi István – Pécs, Csizmadia Sándor – Pécs, Orsós Ferenc – Pécs, Mangult Dorka – Budapest, Joó Marianna – Budapest, Czinkóczi Anita – Budapest, Virág György – Budapest

A Színes Gyöngyök Egyesület által szervezett Színes Kavalkád Fesztivál keretében bemutatott kiállítás válogatása.

 

 

terepre fel!

Azt hiszed már mindent láttál? Neked senki ne mondja meg, hogy a szegények nem lumpenek? Netán minden gyereket azonnal kimenekítenél a szegénynegyedből? Jobban hiszel a szegregált oktatás nevelő hatásában, mint az integrációban? Fedezd fel, hogy milyen helyi válaszok és kezdeményezések születtek a baranyai térségben, amik más megvilágításba helyezik a fenti kérdéseket.

Gyere el az Amnesty International Magyarország, Humana Magazin és a Mobilitás - DDRISZI közös emberi jogi és újságíró képzésére az Ördögkatlan fesztiválon, és ismerd meg a baranyai térségben élők kihívásait, tanulj meg kérdezni, a felszín mögé látni, és alakítsd ki a saját képed az itt élők mindennapjairól!

Kiknek?

Jelentkezhetsz újságírónak, fotóriporternek, a szerepek változnak! Előképzettség nem feltétel!

Előzetes regisztráció az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, július 31-ig. Vagy itt a facebook felületén. Létszám: max. 18 fő!

Program:
Aug.3. Nagyharsány, Esélykikötő (Iskola)
12h-13:30h: Hogyan csinálják mások? Te hogyan csinálnád? - A Mobilitás képzőjével megnézzük a közösségépítés és fejlesztés gyakorlatait és megvitatjuk ki, mit tenne hozzá, hogy lássuk kit, milyen funkcióban küldünk a terepre. Valamint megismerjük a térség sajátosságait, hogy tudd hol és kikkel találkozol másnap.

14-15:30h: Emberi jogi foglalkozás az Amnesty International trénerével, ahol megtanulod a problémákat összetettségükben vizsgálni, hogy másnap tudd, hogyan dolgozd fel a terepgyakorlaton szerzett élményeidet

16-18h: Újságírói gyorstalpaló a Humana képzőivel, ahol megtanulod a leghasznosabb fogásokat, hogy másnap legyen hogyan kérdezned.

Aug.4.
Ki a terepre! Kiscsoportosan, képzett trénerekkel. Helyszíni riportok, interjúk készítése, önálló és csoportos gyakorlati feladatok. Megtudjuk mit gondol a kocsmáros, az iskolaigazgató vagy éppen a helyi lelkész a dolgos mindennapokról.

Aug.5.
Értékelés, zárás, feldolgozás és esetmegbeszélés. Mindenki hozza a tapasztalatot, érzéseket, mi pedig segítünk mindezt papírra vetni, hogy megjelenhessen az online beszámolóinkban a Humana magazinban (is).

Gyere el, próbáld ki magad és gondolkodj velünk közösen!

 

 

NARANCSLIGET (NAgyharsány, Kossuth 30.)

 

„Mesélő rajzok” az Igazgyöngy Alapítvány kiállítása

Nagyharsány, Narancsliget, 2012. augusztus 5-7. (péntek – vasárnap)

A kiállításon a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Művészeti iskola kisdiákjai által készített rajzokat és festményeket láthatjuk. Az Alapítvány a tehetséggondozáson túl, a mindennapi nehéz élethelyzetek megoldásában is aktív szerepet vállal.

 

Gilvánfai fiatalok roma táncháza

Nagyharsány, Narancsliget 2012. augusztus 3-5. (péntek-vasárnap) 13.00-14.00

Szervező: Diabelli Alapítvány, Gilvánfai Tanoda

Táncház vezető Donovál Zoltán

 

Zene-Bona beás hagyományőrző együttes előadása

Nagyharsány, Narancsliget 2012. augusztus 4. (szombat) 13.00

Szervező: Diabelli Alapítvány, Gilvánfai Tanoda

Orsós Edit és Karsai Richárd vezetésével

 

Gilvánfai fák (Fotó és családfa kiállítás a gilvánfai beás közösség múltjából)

Nagyharsány, Narancsliget, 2012. augusztus 5-7. (péntek – vasárnap)

A gilvánfai fiatalok több mint egy éve kutatják falujuk múltját, interjúkat készítenek és fényképeket gyűjtenek a családi emlékek közül. E folyamat eredményeként jött létre a kiállítás. A gyűjtőmunkában a falu egész közössége részt vesz.  Ez a közös munka nem csak arról szól, hogy a falu megmutassa önmagát, de erősíti a közösség önbecsülését is.

Közreműködők: A gilvánfai tanodások múltkutató csoportja Dr. Heindl Péter jogász-tanár vezetésével, Kiss Dorottya képzőművész-tanár, Gilvánfa község lakossága, Számá dă noj Egyesület és a Diabelli Alapítvány Kozármislenyi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

A kiállítás Havas Gábor szociológus kutatási anyagainak felhasználásával készült.

 

 

GYEREKKuckó PALKONYÁN

2011. augusztus 2-5. (csütörtök-vasárnap). 10.00 – 18.00 óra között, Palkonya, Ifjúsági klub)

Szervező: Faág Baráti Kör

www.faagbk.hu

Az Egyesület 1998-ban egy pécsi gyermekotthonban 20 fiatal kezdeményezésére alakult, hátrányos helyzetű, elsősorban állami gondoskodásban, gyámsági felügyelet alatt álló fiatalokkal foglalkozik. Számukra szervezünk identitás és kompetenciafejlesztő foglalkozásokat amelyek segítségével könnyebben  képesek a társadalomba integrálódni illetve nagyobb eséllyel indulnak a munkaerőpiacon is.  Az Egyesülettel Palkonyán, a Gyerekkuckóban találkozhatsz.

A Kuckó vár minden fiatalt és felnőttet, aki szeret kézműveskedni, lufit hajtogatni vagy szívesen bekacsolódik interaktív társasjátékaikba. A kuckó 6és 16 év közötti gyerekek felügyeletét is vállalja.