Itt az idő! Hol? Gyerektábor Bódvalenkén Kiállítás

bodvaBódvalenke Borsod megye északi részén, a leghátrányosabb helyzetű kistérségek egyikében (Edelényi kistérség) található kis falu. Mint ahogy a környékre általánosan jellemző, Bódvalenkén is szinte teljes a munkanélküliség. Olyan mértékű szegénységben élnek az emberek, amit mi, budapesti egyetemista fiatalok korábban el sem tudtunk képzelni.

Ebben a helyzetben úgy érezzük, mi vagyunk azok, akik tenni tudunk valamit értük. Az itt élő gyerekeknek nincs helyben lehetősége sokféle elfoglaltságra, programra. A táborunk célja, hogy a gyerekek elsősorban művészeti és játékos foglalkozásokon keresztül, a hétköznapi életükből kizökkentő élményeket szerezzenek, a világról alkotott képük sokszínűbbé váljon.
Idén második alkalommal szerveztük meg a kéthetes napközis tábort. A tavalyi tapasztalataink alapján felismertük, hogy a gyerekek, életkörülményeikből adódóan olyan alapvető fogalmakkal nincsenek tisztában, melyek hiánya korlátozza őket gondolataik megfogalmazásában, kifejezésében, s ez megnehezíti a közösségbe való beilleszkedésüket. Ezért idén tematikánkat úgy építettük fel, hogy az önmagukról alkotott képet tágítva, fokozatosan bővítettük a környezetükkel és a világgal kapcsolatos ismereteiket.



A tavalyi iskolás és óvodás csoport idén a bölcsődés korú gyerekekkel bővült. Így 2 évestől 14 éves korig mintegy 40 gyerekkel foglalkoztunk nap mint nap. Minden foglalkozás egy közös játékkal (körjátékok, reggeli torna stb..) indult, ezután kisebb csoportokban folytatódott. Ennek köszönhetően sokkal több figyelem jutott egy-egy gyerekre, könnyebben kialakult a bizalom az önkéntesekkel szemben. A programok között szerepelt sok festés, kézműves foglalkozás, recycling falumodellezés, beszélgetések a gyerekekkel (családról, faluról, növényekről, állatokról), fotózás, sportfoglalkozások, vetélkedők. A tábort jövőre is szeretnénk megszervezni, nagy álmunk, hogy öt hétig tarthasson, hiszen rengeteg ötletünk van még további programokra. Valamint úgy érezzük, hogy két hét alatt is nagy eredményeket értünk el, és a gyerekeknek is lenne igénye egy hosszabb táborra. Ehhez rengeteg segítségre lenne szükségünk.



Addig is év közben szeretnénk egy-egy hétvégét eltölteni a gyerekekkel, különböző programokat szervezni, hogy jelenlétünk többé kevésbé folyamatos legyen, a gyerekek és szülők bizalma megmaradjon, és természetesen azért is, mert szeretünk velük lenni. Idén is szeretnénk, immár harmadik alkalommal, személyre szóló karácsonyi ajándékokat adni a gyerekeknek.


 
Ezekhez lenne szükségünk anyagi támogatásra. Mindannyian diákok vagyunk, ezért utazásaink finanszírozását nehéz megoldanunk. Emellett persze szívesen fogadunk bármilyen más, anyagi, tárgyi adomány is, amit a gyerekek használni tudnak. (pl.: kézműves és sporteszközök)



A kiállítással az a célunk, hogy megmutassuk, hogy megéri velük foglalkozni, és reméljük, minél többen úgy érzik majd, hogy amit csinálunk, támogatásra érdemes. Adományokat fogadunk a következő számlaszámon: 10300002-10485189-49010013, valamint a kiállításon elhelyezett perselyben. Email címünk: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.



Megnyitó: 2012. október 25. csütörtök, 18:00
Bevezetőt mond: Kenesei Zsófia, főszervező.
Zene: Bognár Szabolcs (zongora), Zahár Fanni (fuvola)


A megnyitón egy rendhagyó tárlatvezetés várja a látogatókat: a tábor önkéntes szervezőit lehet „kikölcsönözni” az Élő Könyvtárból.



Kapcsolódó esemény: november 8. csütörtök, 18:00.
A budapesti ART MARKET kísérőprogramjaként beszélgetéssel, vetítéssel és rendhagyó tárlatvezetéssel várják a szervezők a nézőket.


Megtekinthető: november 11-ig minden nap 9-20 óráig, programjainktól függően. Látogatása előtt kérjük, tájékozódjon!
Bálint Ház, 1065 Budapest, Révay utca 16., Telefon: 06 1 311 92 14 www.balinthaz.hu   www.facebook.com/balinthaz  

Ingyenes program.