Nincsenek gyerekek - emberek vannak - Nemzetközi konferencia

korczakA 2012-es Janusz Korczak Év keretében Magyarországon őszi-téli programsorozattal emlékezünk a lengyel orvos, pedagógus alakjára. Ezek közül a legjelentősebb ez a Korczak  munkásságának szentelt nemzetközi konferencia, mellyel a szervezők, a budapesti Lengyel Intézet, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége, a Magyar Pedagógiai Társaság és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara nem csupán a pedagógusszakmát szeretnék megszólítani, hanem neveléstörténészeket, a pedagógia területéről érkező egyéb specialistákat, nevelőintézetek, gyermekotthonok, gyámhatóságok képviselőit is, valamint gyermekjogi társadalmi aktivistákat, diákokat, és mindenkit aki tevékenységével támogatni és szolgálni kívánja a gyermekek ügyét.

A Janusz Korczak évfordulóhoz kapcsolódó programok létrehozásába és szervezésébe számos magyarországi intézmény, többek között a Magyar Pedagógiai Társaság, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara, a Magyar Zsidó Múzeum, a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület, a Humana Egyesület, a Bálint Ház is bekapcsolódott. Az évforduló ügyének az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is kiemelt figyelmet szentelt. Az alapvető jogok biztosának kezdeményezésére december 10-én, az Emberi Jogok Napján az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egyik termét ünnepélyes keretek között átkeresztelik Janusz Korczak teremmé és felavatják az „Öreg Doktor” emléktábláját is.

 

Janusz Korczak, a XX. század első, és máig egyik legjelentősebb gyermekjogi aktivistája száz évvel ezelőtt alapította meg a híres varsói Árvaházat (Dom Sierot), és hetven éve, hogy a zsidó származású lengyel orvos és pedagógus árvaházának kis lakóival együtt mártírhalált  halt a treblinkai német megsemmisítő táborban.

 

Korczak számos nemzetközi pedagógiai irányzat előfutára és kezdeményezője. Gyermeknevelési elvei nagy hatással voltak a háború után megvalósuló gyermekjogi szabályozásokra. Az 1959-es Gyermek jogairól szóló nyilatkozat előkészítésében, valamint az 1989-ben elfogadásra kerülő, javarészt Korczak munkásságának eszmei hagyatékára épülő ENSZ Gyermekjogi Egyezmény létrehozásában Lengyelország is jelentős szerepet játszott.

 

A pedagógus halálának hetvenedik évfordulója alkalmából a lengyel parlament kulturális bizottsága Marek Michalak gyermekjogi biztos kezdeményezése nyomán a 2012-es évet Janusz Korczak emlékévnek nyilvánította. Az évforduló szervezője a Lengyel Köztársaság gyermekjogi biztosa, valamint egy kimondottan erre a feladatra létrehozott szakbizottság, melynek tagjai különböző lengyel minisztériumok képviselői. Az emlékév célja, hogy rámutasson Janusz Korczak szellemi örökségének aktualitására, gondolatainak, és gyakorlati munkásságának alkalmazhatóságára.

 

Szervezők:

Lengyel Köztársaság Nagykövetsége

Lengyel Intézet

Magyar Pedagógiai Társaság

ELTE PPK

 

 

Az ELTE PPK a konferencia teljes programját élőben közvetíti (www.ppk.elte.hu)!

 

PROGRAM


09.00 A konferencia ünnepélyes megnyitója

A konferencia ünnepélyes megnyitója, köszöntő:
Dr. Fábri György, az ELTE rektorhelyettese, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar habil. egyetemi docense
Roman Kowalski, Lengyel Köztársaság Nagykövete

 

09.20 – 10.30

Marek Michalak, a Lengyel Köztársaság gyermekjogi biztosa A gyermekek jogairól szóló egyezmény, avagy Korczaktól napjainkig.
Prof. Dr. Szabó Máté, alapvető jogok biztosa bevezető hozzászólása: Gyerekjogok a 20. es a 21. században J. Korczak életművének apropóján
Dr. Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa: Az együttműködés iskolája
Batia Gilad, a Nemzetközi Korczak Egyesület elnöke: Janusz Korczak – a gyermekjogok úttörője

10.30-10.45
Kávészünet


10.45-12.00
Prof. Dr. hab. Barbara Smolińska-Theiss, a varsói Speciális Pedagógiai Akadémia professzora, a Janusz Korczak Év Tiszteletbeli Bizottságának tagja, szociálpedagógus: A gyermekjogok korczaki eszméje
Dr. hab. Herczog Mária, az Eszterházy Károly Főiskola egyetemi docense; az Eurochild elnöke; a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület elnöke, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja: Janusz Korczak gyermekjogi tevékenysége és annak aktualitása a mai Magyarországon
Prof. Dr. hab. Andrzej Mencwel, lengyel történész, irodalom- és kultúra kritikus, a Nemzetközi Janusz Korczak Társaság tagja; a Lengyel Kultúra Tanszék Tanácsának vezetője: Janusz Korczak – a nevelés mint lélekformálás.

12.00-13.00
Ebéd


13.00– 14.15
Dr. Trencsényi László, az ELTE Alkalmazott Neveléselméleti Tanszékének tanszékvezetője, habil. egyetemi docens, a Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke: A szeptemberi Korczak-konferencia tapasztalatai
Dr. Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyar Bizottságának gyermekjogi igazgatója: A gyermekjogi egyezményről és a családjukon kívül nevelkedő gyermekek helyzetéről
Dr. Takács István, a Kaposvári Egyetem Gyógypedagógia Tanszékének vezetője, egyetemi docens, 2011-ig az UNICEF Magyar Bizottságának vezető munkatársa Korczak üzenetei. Gondolatok Janusz Korczak életéről, munkásságáról, s mindezek tanulságairól a ma emberének

14.15-15.00
Kérdések, vita
____________________
A konferencia moderátora:
Káli-Horváth Kálmán

 

2012. december 10. (hétfő), 9.00 - 15.00

ELTE, Pedagógiai és Pszichológiai Kar

1075 Budapest, Kazinczy utca 23–27.

 

 

A rendezvény tiszteletbeli védnökei:

Anna Komorowska Asszony, a  lengyel köztársasági elnök felesége,

valamint

Herczegh Anita Asszony, a magyar köztársasági elnök felesége

A program felett védnökséget vállalt továbbá: Marek Michalak, a Lengyel Köztársaság gyermekjogi biztosa, valamint Prof. Dr. Szabó Máté, alapvető jogok biztosa

 

Nincsenek gyerekek – emberek vannak, csak más a fogalomrendszerük, mások a tapasztalataik, ösztöneik és érzelmi reakcióik. Gondolj mindig arra, hogy nem ismerjük őket.

JANUSZ KORCZAK