Támogatással segítik az oktatási rendszer átalakítását

drawning2500 pedagógus nyújtotta be a tanév végéig a jelentkezését az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szaktanácsadói névjegyzékébe való bekerüléshez. A felkészítésben résztvevők ősztől iskolai szinten segítik az új Nemzeti alaptanterv (Nat) bevezetését, a kerettantervi megvalósítást, illetve szakmódszertani és általános módszertani támogatást nyújtanak a pedagógusoknak.

 

Új alaptanterv, új kerettantervek, új tantárgyak várják a pedagógusokat és a gyerekeket egyaránt szeptembertől. A változások 3251 általános és 2641 középiskola 1., 5. és 9. évfolyamos diákjait érintik, a többi évfolyamon felmenő rendszerben vezetik majd be.

 

A pedagógusok munkájának segítése, a Nat, valamint a kerettantervek zökkenőmentes bevezetése érdekében szaktanácsadói rendszer létrehozása mellett döntött a kormány. A szaktanácsadói névjegyzékbe a tanév végéig 2500 pedagógus regisztrált, melyből postai úton 2000 fő nyújtotta be jelentkezését. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben (OFI)megvalósuló „Pedagógusképzés támogatása” (TÁMOP 3.1.5 /12) kiemelt projekt keretében elkezdődött egy pilot tantárgygondozói felkészítés. A felkészítésben részt vevők az ősz folyamán intézményi (iskolai) szinten segítik a kerettantervi implementációt, emellett szakmódszertani és általános módszertani támogatást nyújtanak a pedagógusoknak.

 

A TÁMOP projektben az OFI feladata továbbá a nemzeti köznevelési rendszerre épülő pedagógus- továbbképzési rendszer létrehozása, mely a pedagógus-életpályamodellhez kapcsolódó továbbképzési programokat, ezek követelményszintjeit, értékelési rendszerét tartalmazza. Ezzel pedig párhuzamosan folyik a szakmai előmenetel nyilvántartását, az újonnan létrejött képzési programok lebonyolítását és nyomon követését, illetve a pedagógus-életpályamodell működését biztosító informatikai rendszer fejlesztése.

 

Milyen változások lesznek?

 

Az új alaptanterv és kerettantervek célja, hogy minden gyermek a lehető legjobb oktatásban részesüljön, mindenki számára alapvető fontosságú és a hétköznapokban is hasznosítható tudást biztosítson, továbbá megszüntesse a szociális helyzetből fakadó különbségeket, elősegítse az esélyegyenlőség megteremtését.

 

Szeptembertől a tanulók számára kötelező az erkölcstan vagy a hit- és erkölcstan oktatása, ezen kívül kiemelt fontosságú lesz többek között a gazdasági és pénzügyi nevelés, a médiatudatosságra nevelés, a testi lelki egészségre nevelés, a felelősségvállalás vagy a környezettudatosság, de a tanulás tanítása is külön hangsúlyt kap majd, melyekkel a diákok a legtöbb tantárgy keretében találkoznak majd.

 

Az iskolák az órák 10 százalékával szabadon gazdálkodhattak, így olyan további tantárgyak is bekerülhettek a diákok órarendjébe, mint a pénzügyi, gazdasági témákkal foglalkozó Vállalkozzunk!, Munkapiac és Pénzügyi, gazdasági kultúra elnevezésű tantárgy, vagy a logikát fejlesztő Sakktika, Sakk-logika és a Képességfejlesztő sakk tantárgy.