Fontos, inspiráló, megvalósítható – így is gondolkodhatunk az európai gyerekvédelemről



Háromévente rendezik meg Németországban a Német Gyermek- és Ifjúságjóléti Kongresszust (DJHT, Deutschen Kinder- und Jugendhilfetages), ami átlagosan 30.000 résztvevőjével Európa legnagyobb szakmai eseménye. A kongresszus a német szakpolitika aktív alakítójaként működött eddig is, idén azonban új irányt vett, és nyitott az Uniós és nemzetközi kihívások megoldása felé.   


Idén Berlin adott helyet a júniusban 15. alkalommal megrendezett kongresszusnak, melyen előadott Egyesületünk elnöke, Dr. Herczog Mária is. A cél az volt, hogy közös nevezőre kerüljenek a gyermekvédelmi szakemberek, vagy legalábbis egy nyelvet beszéljenek a jövőben.

Manapság a gyerekek, fiatalok és családok Európa-szerte nehézségekkel kell, hogy szembenézzenek, hiszen a válság mindenkire hatással volt. Különösen nagy szükség van tehát a gyermekjóléti, családsegítő szolgáltatásokra, és a fiatalokat, kamaszokat célzó kiemelt támogatásra. A gyermekjóléti szolgáltatások európai összehasonlítását célul kitűző szekció – „Mindannyian különbözők? Mindannyian Egyformák?” címmel – azt járta körül, hogy az egyes országokban milyen szolgáltatások, ellátások érhetők el, Európában milyen szerepe, struktúrája, rendszere lehet az ezeket nyújtó szervezeteknek, illetve ezek mennyiben hasonlóak vagy különbözők. És fordítva: Európa milyen szerepet játszhat ebben, miben tud hozzájárulni ezek működéséhez, akár EU stratégiák, akár határokon átívelő képzési lehetőségek tekintetében. Herczog Mária a magyarországi helyzetet mutatta be, a szélsőjobboldali és EU-szkeptikus eszmék erősödésével, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésével, a szegénység mélyülésével, mely jelenségek sok más európai országban is tapasztalhatók. Ugyanakkor hazánkban éppen azok a szociális munkások, akik a gyermekvédelemben, családsegítő szolgálatoknál dolgoznak, kevéssé megbecsültek. Példának hozta továbbá a hazai közoktatási politikát, ami a tankötelezettség korhatárát 18-ról 16 évre csökkentette, így rontva a fiatalok kitörési esélyein.


Az eseményről angol nyelven itt, németül pedig itt olvashat.



Forrás: www.jugendfuereuropa.de

Kép forrása: www.jugendfuereuropa.de