A Szóról szóra a magyarországi 2008-2009-es romák elleni támadássorozat tényeiből kiindulva vizsgálja a magyarországi többségi társadalom reakciót és felelősségét a mai hazai légkör kialakításában.

Mert két állítás igaz egyszerre: A gyilkosságokat egyértelműen elítéli a magyarországi fehér lakosság 90%-a. Ugyanakkor több mutató szerint is ugyanezen csoport 95%-a kisebb-nagyobb mértékben rasszista, ha a cigányokról van szó. Ezzel az utóbbi adattal próbáljuk meg szembesíteni magunkat és közönségünket. Ha ez sikerül, akkor kezdhetünk dolgozni a probléma megoldásán.

Az előadásban elhangzó szövegek a verbatim munka elveinek megfelelően eredeti anyagok, melyek hosszát és sorrendjét az alkotók határozzák meg anélkül, hogy e szövegeket a legcsekélyebb mértékben is stilizálnák vagy átírnák. Interjúztunk túlélőkkel, hozzátartozókkal, ügyészekkel, rendőrökkel, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetőivel, polgármesterekkel Galgagyörkön, Piricsén, Tarnabodon, Tatárszentgyörgyön, Nyíradony-Tamásipusztán, Lakon, Sajóbábonyban, Debrecenben, de nagyban támaszkodunk a közszereplők publikus megnyilvánulásaira és a médiavisszhangra is, és megkérdeztük az utca emberét.

Az előadást angol felirattal játsszuk, így számos külföldi programozó látta. Júniusban Strassbourgban, novemberben Prágában vendégszerepelünk, de további meghívások állnak szervezés alatt New Yorktól Londonig.

A PanoDráma Szóról szóra c. előadásával kapcsolatban két némiképp elcsépeltnek hangzó, ám ez esetben maximálisan helytálló jelző jut eszembe: (Magyarországon) úttörő jellegű és hiánypótló. A magát az első hazai Verbatim előadásként hirdető produkció valóban élen jár a dokumentumszínház magyarországi meggyökereztetésében, s szinte példanélküli módon vállalja fel egy adott társadalmi, politikai problémáról való beszédet, ugyanakkor formai, metodológiai szempontból is újítónak számít.

(Nánay Fanni, Ellenfény)

A Trafóban fontos dolog történt. Valakik beszélni kezdtek. Olyasmiről, amiről színházban egyáltalán nem szokás, és úgy, ahogy nem szokás. Mások szavaival, szóról szóra ismételtek mondatokat, mondattöredékeket, nyögéseket, talán képeket is. Kimentek a valóságba, fogták és behozták, mert mi, nézők, nem megyünk oda, Galgagyörkre vagy Tatárszentgyörgyre és még ki tudja hová. Egy szelet rétegzett valóságot adnak át, egy szép, telített egy órában, észre sem venni, hogy megtelt az idő és gazdagabbak lettünk egy fájdalommal. Hol élünk, milyen a hazánk, milyenek embertársaink, netán mi magunk. Egy valóságot hoznak elénk, amit ők, az alkotók szerkesztenek, az ő szemük nézi, vágja és rakja össze. Nem adják hozzá saját szavaikat, azok valahol kint, a valóságban lelhetők fel, emberek szájában. A nézőpontot, szerkesztést teszik hozzá. Azt, ahogy ők, színészek, dramaturgok hallják és látják az embereket, magyarokat és magyar cigányokat.

(Tompa Andrea Színház)

2012 február 28, 19 óra