Az Egyesületről

A Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület 1993-ban alakult az első olyan civil szervezetek egyikeként Magyarországon, amely célul tűzte ki a családok, a velük foglalkozó segítő szakemberek, és a közvélemény komplex támogatását a szó legszélesebb értelmében.

Az Egyesület kiemelten közhasznú szervezetként tevékenykedik 1999 óta.

Az Egyesület működésének céljaként megfogalmazott fő feladatait – a gyerekek védelme és a családok erősítése, összetartása – az érdekeltek és a velük dolgozó szakemberek megerősítésével, képzésével, szolgáltatások nyújtásával végzi.

Tevékenységi körünk szerteágazó, így elsősorban

Család- és gyermekvédelem;
Szociális tevékenység;
Kutatás;
Képzés, képességfejlesztés;
Az emberi és állampolgári jogok védelme, jogsegély biztosítása.

Az Egyesület elsősorban hazai programok gazdája, de kiterjedt nemzetközi szakmai kapcsolattal is rendelkezik, hiszen egyik fontos feladatának tekinti a külföldön már hatékonyan és sikeresen működő gyermekvédelmi és családi programok magyarországi meghonosítását, nemzetközi kutatásokban, programokban való részvételt, illetve nemzetközi, hazai konferenciák szervezésével az ismeretek mind szélesebb körű terjesztését.

A gyermekvédelem egyetlen rendszeresen megjelenő hazai folyóiratának és szakkönyveknek a megjelentetésével, valamint szakmai és ismeretterjesztő programok szervezésével is kívánjuk támogatni a gyermekvédelemben dolgozó szakembereket és intézményeket, hogy mindannyian emberségesebben és eredményesebben segíthessük a családokat és a gyerekeket, képviselhessük a szakma és a kliensek érdekeit, erősítve és bátorítva minden érdekelt aktív részvételét.

Legfontosabb programok, tevékenységek:

Projektek

HEFOP 2.2 pályázat keretében gyermekotthoni nevelők és gondozók sokoldalú továbbképzését és felkészítését segítettük elő a gyerekek esélyeinek javítása érdekében (2004-2006).

AGIS Multidimenzionális helyreállító igazságszolgáltatás mindenkinek projektünket kutatással, összehasonlító országtanulmányok megírásával, szakmai tapasztalatcserékkel, tanulmányutakkal, képzéssel, oktatócsomag elkészítésével, valamint pilotképzési és konferenciaprogrammal valósítottuk meg bírók, ügyészek, rendőrök számára (2006-2008).

EU Élethosszig tartó tanulás program – Leaving Care – részt veszünk a Felnőtté váló szakellátásból kikerülő fiatalok felkészítése az önálló életre elnevezésű kortárs segítő programban (2008-2010).

EURONET kampány – a szervezet tagjaként bekapcsolódtunk abba az Európai Uniós programba, amelyet a gyerekverés teljes tilalmáért és az alternatív nevelési technikák megtanításáért szerveztek (2008-2009).

CRC – A Gyermeki Jogok Egyezségokmányának (CRC) alkalmazásáról szóló kézikönyv kiadásával, a gyermeki jogok megismertetésével, és interdiszciplináris szakemberképzéssel és a gyerekek felkészítésével a gyermekekkel szembeni diszkrimináció csökkentéséért dolgozunk (UNICEF 2008-2009).

Konferencia

Multidimenzionális helyreállító igazságszolgáltatás konferencia
2008. december 8-9. Hotel Benczúr, Budapest

„Partnerségben a gyerekekkel: a gyermekjóllét gyermekjogi megközelítése”
A Budapesten megrendezett Eurochild 5. éves konferencia társszervezői voltunk (2008).

Családi Csoport Konferencia 2007. a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal közös szervezésben.

2004-ben az Európai Resztoratív Fórummal társszervezésben részt vettünk a Helyreállító Igazságszolgáltatás – Európai Konferencia előkészítésében és lebonyolításában.

Az ESZTER Alapítvánnyal együttműködésben az I. Országos Családon belüli erőszak konferenciát bonyolítottuk le (2003).

Childwatch International Research Network- Kelet-Nyugat Nemzetközi Konferencia (2003. október) szervezői voltunk.

2000-ben társszervezőként az Európa Tanáccsal regionális szakmai konferencia megszervezésében működtünk közre a Gyermekek Elleni kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolás világkonferencia előkészítéseként Budapesten.

1998-ben rendeztük a holland kormány támogatásával az IFCO Nemzetközi nevelőszülői konferenciát, több mint 900 résztvevővel.

Nemzetközi kapcsolatok

Egyesületünk tagja a EUROCHILD szervezetnek. Herczog Máriát, egyesületünk elnökét, az EUROCHILD, a közel 100 tagszervezetet tömörítő európai ernyőszervezet a következő 3 évre 2010. június 22.-én elnökévé választotta.
Az EUROCHILD szervezetek és egyéni tagok hálózatából álló non-profit tömörülés, egész Európában a gyerekek és fiatalok életminőségének javításért tevékenykedik. Munkáját az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének alapelvei határozzák meg. Az EUROCHILD-ot  az Európai Bizottság Progress programja támogatja. Alaptevékenysége a gyerekszegénység és társadalmi kirekesztés csökkentése, a gyermekjogok érvényesítésének, a gyerekek aktív észvételének fokozása és hangjuk felerősítése, képviseletük biztosítása az európai intézmények felé.  www.eurochild.org

2004 óta Egyesületünk delegálja az EU Gazdasági és Szociális Tanácsa egyik magyar civil képviselőjét, Egyesületünk elnökét, Herczog Máriát, a magyar Gazdasági és Szociális Tanács tagját, aki megalakulásától kezdve az Állandó Bizottság elnöke. (http://www.eesc.europa.eu/ http://www.mgszt.hu/)

Egyesületünk vezetésével és ko-ordinálásával készült el 2005-ben az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága számára az első magyar civil árnyékjelentés. Egyesületünk elnökét 2007-ben az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága tagjává választották.