“VAN JOGOD!”

2006/018-176.03.01/Makro, Hálózatépítés
"Civil szervezetek és az antidiszkriminációs törvény végrehajtása"

Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült. A benne foglalt nézetek a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület nézetei, és ezért semmiképpen sem tekinthetők az Európai Unió hivatalos állásfoglalásának.

Képzés

A Program keretében négy alkalommal, két napos képzést tartunk Csurgó kistérségben, amelynek során a résztvevők közreműködésével teszteljük az összeállított tréning anyagot. A célcsoportot két részre osztottuk: 1. gyermekekkel dolgozó szakemberek, jogalkalmazók és szülők, 2. gyerekek és fiatalok. A tréningek célja az információ és tényadatok átadásán túl az érzékenyítés, amelynek hatékony módszere a saját élmény, a tréningek a résztvevők aktív részvételére épülnek.

A képzések időpontjai(1):

- április 27-28. (felnőttek számára)

- május 11-12. (felnőttek számára)

- június 17-18. (gyerekek és fiatalok számára)

- június 24-25. (gyerekek és fiatalok számára)


 
A gyerekek és fiatalok számára tartott képzés tapasztalatai

gyképzés2

Június 17-18 és 24-25 között tartottunk képzéseket a gyerekek számára. Győrfi Éva és Kőműves Ágnes vezették a tréningeket a gyerekek jogairól és az előítéletekről, sztereotípiákról, a diszkrimináció megelőzésének fontosságáról és lehetőségeiről. A résztvevők Csurgóról és a környező települések iskoláiból érkeztek. Az első csoportban 7-8. osztályos tanulók ismerkedtek meg a Gyermekjogi egyezménnyel és játékok segítségével tanultak toleranciát és diszkriminációmentes viselkedést. A második csoport idősebbek, 10-11. osztályos tanulók vettek részt a tréningen.

A rendelkezésre álló két nap leginkább az érdeklődés felkeltésére és a készségek fejlesztésének megalapozására volt elegendő. A gyerekekkel módunk volt megismertetni egy toleráns szemléletmódot, segíteni a helyzetfelismerésüket, elgondolkodtatni őket arról, hogy valóban létezik-e olyan, hogy „jókor érkező nyakleves”, hogy a szóbeli megalázás lehet olyan fájdalmas, mint a tettlegesség, és hogy a szavak romboló hatásával vigyázni kell, hogy jogaik addig terjednek, amíg másokat nem sért cselekedetük, megnyilvánulásuk.

A tréning menetét nehezítette, hogy a gyerekek nem érezték magukat komfortosan a nem formális oktatás keretei között, szokatlan volt számukra az egyenrangú kapcsolat, mely olykor nehezítette a beszélgetést.

A gyerekek visszajelzéseiből tudjuk, hogy hasznosnak találták a tréninget, sok nehéz helyzet kezelésére kaptak választ a gyakorlatok, különösen a szerepjátékok, révén. Örömünkre szolgált, hogy a tréninget záró körben többen is megemlítették, hogy megmutatják barátaiknak az Egyezményt, mesélnek majd a többieknek is a tanultakról.

gyképzés     gyképzés3     gyképzés4     gyképzés5     gyképzés6     

gyképzés7     gyképzés8     gyképzés9     gyképzés10     gyképzés11

 

A felnőttek számára tartott képzés tapasztalatai

képzés5

Az első képzésen 20-an vettek részt (a helyi gyermekjóléti szolgálat, a családsegítő központ, alapítványok, az általános- és középiskolák és a polgármesteri hivatal munkatársai, valamint szülők). A tapasztalatok és visszajelzések alapján a résztvevők hasznosnak tartották a felvezető, érzékenyítő játékokat, értékelték, hogy „tükröt tartottunk eléjük és sok szituációban szembe kellett nézniük magukkal”- ahogyan ők írták az értékelésben. A kapott információt munkájukban és a mindennapokban jól hasznosíthatónak ítélték a visszajelzésekben, azonban többen jelezték, hogy igényük lenne hosszabb képzésre, javasolták, hogy a jelenlegi helyett fontoljuk meg a három napos tréninget. Többen külön kiemelték, a különböző nézőpontok jelenlétének hasznosságát, amit a csoport heterogenitása biztosított.

A visszajelzéseket figyelembe véve, az összeállított anyagot megfelelően alakítva, május. 11-12-én tartjuk a következő (felnőtt) képzést. Az időtartamon sajnos a Program keretében változtatni nem tudunk, de reményeink szerint a tervezett akkreditált képzés három napos lesz…

 

képzés1     képzés2     képzés3     képzés4

Köszönjük a résztvevők aktív munkáját!


 


(1) A tréningek szervezését Partnerszervezetünk, a Csurgói Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálat végzi, amiért ezúton is szeretnénk külön köszönetet mondani Dr. Porkoláb Lajosné, Katinak.