Nyomtatás

Családi csoport konferencia

Következő képzés időpontja: 2022. szeptember 19., 20., 21.

A Családi csoport konferencia az  egyik speciális fajtája a resztoratív, helyreállító technikáknak, ahol a hangsúly az érintettek öntevékenységén és saját erőforrásaik mobilizálásán van. Ez egy olyan újfajta kapcsolatot is jelent a szakemberek és a laikusok között, amely a hagyományostól eltérő másfajta szemléletet, kommunikációt, és új eszközök, eljárási módok alkalmazását is igényli.

 

A szakemberek, szolgáltatók ebben az esetben bemutatják, hogy milyen problémák esetén hogyan tudnak segítséget nyújtani, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, és a Családi csoport konferencia résztvevői az általuk készített terv során ezek igénybevételét is tervezhetik, ha úgy ítélik meg, hogy ezekre lenne szükségük.

 

A Családi csoport konferencia (CSCSK) kutatási eredményekre alapozott nemzetközi tapasztalatainak megismertetésére vállalkozik a képzés. Kiindulópontja az 1989. évi Új-Zélandban bevezetett, és onnan a világ sok országában mára széles körben használt módszer, melynek különféle megvalósulási formái, alkalmazási területei lehetségesek, melyek ugyancsak bemutatásra kerülnek a képzés során. A kiemelkedő eredményességi mutatók az alternatív vitarendezés más technikáihoz hasonlóak.

 

A szociális szolgáltatások iránti kereslet folyamatosan növekszik, miközben az ellátórendszer egyre gyakrabban küzd erőforrás hiánnyal, illetve alacsony hatékonysággal, eredményességgel. A családtagok, a minél szélesebb családi hálózat, barátok, kollegák, szomszédok aktivitásának növelésével a segítő munka is sikeresebb, és hatékonyabban lehet felhasználni a rendelkezésre álló kapacitásokat.

 

A CSCSK a tág értelemben vett családi hálózat – a nagycsalád, barátok, szomszédok, stb. – találkozója, amelyet különféle családi problémák, krízisek esetén hívnak össze az e célra kiképzett koordinátorok. A résztvevők meghallgatják a szakemberek, szolgáltatók információit a lehetséges segítségek, ellátások, lehetőségek igénybevételéről, és ezt követően maguk látnak hozzá, immáron a szakemberek részvétele nélkül egy megoldási terv kidolgozásáraA tervnek jogszerűnek, és az érintettek számára biztonságosnak kell lennie.

 

A képzés során megismertetjük a résztvevőket e módszer elveivel, történetével, hazai és nemzetközi tapasztalataival, alkalmazásának és megvalósításának részleteivel, továbbá felkészítjük őket a koordinátori feladatok ellátásra is.

 

A Családi csoport konferencia melletti érvek:

 

  • A résztvevők ismerik legjobban saját és családjuk történetét, szokásait, lehetőségeit, értékrendjét, és ezt fel tudják használni a terv készítésekor.

 

  • Minden szükséges információt érthető formában megkapnak azoktól a szakemberektől és szolgáltatóktól, akik az adott ügyben segítségükre lehetnek.

 

  • Az érintettek erősíteni és óvni tudják a kapcsolati hálójukat, közösségi, rokoni szálaikat.

 

  • Mindenki egy családi, közösségi rendszer tagja, amely ebben a rendszerben védelmet és támogatást kínál, felelősséget vállal, és ez kölcsönösségen alapul.

 

  • A családi, kisközösségi csoport sokkal inkább képes elfogadást, gondoskodást, védelmet, jóllétet nyújtani, mint egy professzionális segítőhálózat.

 

  • Aktív egyéni részvétel és vezetés kell a megfelelő eredmények eléréséhez a csoport tagjai részéről, de a hatalmi viszonyok egyenlőtlenségeit minden szinten előre tisztázni kell, a családi csoporton belül, a szakemberek, intézmények és a tagok viszonyában is – ez önmagában is segítség, jobb megértést, lehetőségeket teremt.

 

  • Minden családnak és egyénnek vannak olyan erőforrásai, amikkel gyakran ők maguk sincsenek tisztában, ezek feltárásában, hasznosításában is segítséget nyújt a CSCSK.

 

  • A családi, személyi erősségek megjelenítése, és a szükséges változásokhoz szükséges erő és támogatás is része a Családi csoport konferenciának.

 

 

A továbbképzési program célja, tartalma:

A résztvevőkkel megismertetni egy olyan konfliktusmegoldó, döntéshozó módszert, amelyben a család és közvetlen környezete játssza a központi szerepet, és amelynek igénybevételével a szakemberek a kliensek fokozottabb mértékű bevonása révén hatékonyabban tudják feladataikat ellátni.

 

A képzésbe való bekapcsolódás és részvétel feltételei: -

Tervezett képzési idő: 30 óra (egymást követő 3 alkalom, alkalmanként 10 óra)

A képzés formája: csoportos képzés

 

A képzésben részt vevő teljesítményét értékelő rendszer leírása: -

A képzésről szóló igazolás/tanúsítvány kiadásának feltételei:

- a hallgató hiányzásának mértéke nem lépi át az összóraszám 10 százalékát,

- az egyéni és csoportmunkák elvégzése a továbbképzés során.

 

A képzési program végrehajtásához szükséges személyi és tárgyi feltételek:

1.) Személyi feltételek:

- oktatók,

2.) Tárgyi feltételek:

- 1 db laptop internet csatlakozási lehetősséggel, projektor, vetítővászon, flipchart tábla;

- 22 fő befogadására alkalmas terem, mozgatható asztalokkal, székekkel, flipchart táblával;

- munkatankönyv fűzött formában.

A program végrehajtásának személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról a képzés indítója/szervezője gondoskodik.

 

Egyesületünk felnőttképzési nyilvántartásba vételi száma: B/2020/005295

 

A képzés a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által minősített. Engedélyszáma: S-05-029/2021

A képzés elvégzéséről a személyes gondoskodásban dolgozók továbbképzési pontrendszerében 32 pontot igazolunk vissza.

A képzés részvételi díja: 65.000 Ft

20 fő jelentkezése esetén vidékre is utazunk.

 

A képzés óraszáma (30 óra) a pedagógus továbbképzési rendszerben is elszámolható.

 

A továbbképzés egységeinek célja, tartalma, terjedelme és a tanegységekhez rendelt óraszáma:

1. alkalom: A resztoratív szemlélet filozófiájának, a különféle módszerek megismertetése, a Családi csoport konferencia eredetének, jogi kereteinek, legjellemzőbb vonásainak ismertetése

Időtartama: 10 óra

Módszerek/munkaformák egységenként: előadás, facilitált megbeszélés

2. alkalom: Az esetküldés folyamatának, az előkészítő munkának, a Családi csoport konferencia szakaszainak részletes bemutatása, a független koordinátor és a különféle területek szakértői szerepének, feladatainak ismertetése, megbeszélése, összehasonlítása a jelenlegi gyakorlattal

Időtartama: 10 óra

Módszerek/munkaformák egységenként: előadás, csoportmunka, szerepjáték

3. alkalom: A Családi csoport konferencia módszer szerepjáték keretében történő feldolgozása, protokollok gyakorlása, valóságos esetek megoldásának előkészítése a módszer alkalmazásával. Ekkor kerül sor az elégedettségvizsgálat kérdőívének kitöltésére; az értékelő, összegző megbeszélésre; a képzéssel kapcsolatos résztvevői visszajelzésekre.

Időtartama: 10 óra

Módszerek/munkaformák egységenként: előadás, facilitált megbeszélés, csoportmunka, szerepjáték

 

A képzésekre jelentkezni, és azokról bővebb információt kapni a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület ügyfélszolgálatán lehet az alábbi elérhetőségeken:

1081 Budapest, Kun utca 12., 3. emelet, 27. ajtó

Tel.: (+36-1) 225-3526, 06-30-459-2739

Web: www.csagyi.hu

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadási idő:

Hétfőtől- péntekig: 9-16 óráig

 

Szeretne többet megtudni a Családi csoport konferencia módszeréről?

Nézze meg az alábbi kisfilmeket!