stolenchildhood 2 „A gyermekkornak a tanulásról, a játékról, a növekedésről, a fejlődésről kellene szólnia, és a gyermekeknek ez idő alatt biztonságban kellene érezniük magukat. Ennek ellenére minden negyedik gyermeket a világon megfosztanak a gyermekkorától, egyszerűen a származásuk vagy a lakóhelyük miatt.

Az erőszak, a fegyveres konfliktus, a kitelepítés, a gyermekmunka és a gyermekházasság, csupán néhány példa azokra a fenyegetésekre, melyek veszélyeztethetik a gyermekkort – azt az életszakaszt, melyet minden gyermeknek meg kellene tapasztalnia – és újratermelhetik a szegénységgel járó ördögi kört.”

Periferia Egyesulet konyvboritoNemrég lezárult a Periféria Egyesület által elnyert és a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális Munka Kutatócsoportjával együttesen megvalósított kutatás, mely a társadalmi periférián élő gyermekek és fiatalok droghasználati szokásait tárta fel.

disabledA magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Az ombudsman szerint egyszerre szükségesek alapvető információk, ismeretek és a szabályozás, valamint a személyi és tárgyi feltételrendszer felülvizsgálata annak érdekében, hogy meg lehessen állítani e tanulók oktatásának teljes kiüresedését.

silhouette 1163998 639x15652015. január 28-án elhelyezési értekezleten vettem részt a növendékügyes kollégámmal egy ápoló-gondozóintézményben élő, 16 éves 2 napos fiú ügyében. Az értekezleten sajnálatos módon nem jelent meg a gyermekjogi képviselő, mely egyáltalán nem nevezhető kivételes helyzetnek.

jövedelemA Friedrich-Ebert-Stiftung (FES), az egyik legrégebbi német politikai szervezet arról számol be legújabb kiadványában, hogy hogyan alakul a jövedelemegyenlőtlenség az Európai Unióban.