Kertész Anna

Kertész Anna



A magyar gyermekek körében a kreativitást fejlesztő játékok a legnépszerűbbek – derült ki egy nemrégiben elkészített kutatásból. A 2013 végén lezárult Mesefaragó pályázat is ebben a szellemiségben zajlott.
2014. február 06., csütörtök 11:50

Ki hordja a nadrágot?



Az Ipsos most publikált országos reprezentatív kutatásában a munka és magánélet egyensúlyáról, férfi- női szerepekről, saját korábbi tapasztalatairól kérdezett meg 550 15-25 éves fiatalt. Vélekedéseik alapján három jól elkülöníthető csoportba sorolhatók: egyenlőségre törekvők, konzervatívok és bizonytalanok.

2014. február 05., szerda 12:03

Roma nők a szülészeti ellátórendszerben



Értsük meg egymást! Roma nők a szülészeti ellátórendszerben címmel rendezett szakmai napot a Születésház Egyesület. A kerekasztal-beszélgetésen szó esett gyerekvállalásról, prevencióról, az egészségügyben dolgozók kommunikációjáról, hagyományos roma családi szerepekről, a közösség és a civilek szerepéről. Abban pedig egyetértettek mind a meghívottak, mind a hallgatóság, hogy a kérdésben általánosítani egyik oldalon sem lehet.



A brit Fostering Networknevelőszülői hálózat becslései szerint 7000 új nevelőszülőre lenne szükség ahhoz, hogy minden gyerek, akinek erre az ellátási formára van szüksége biztonságos, stabil, támogató környezetben nőhessen fel olyan nevelőszülőkkel, akiknek a megfelelő készségeik és képességeik már megvannak.



Több mint 250 résztvevővel – köztük az Európai Szociális Hálózat (ESN) 12 tagjával – rendezték meg 8. alkalommal az Európai Gyermekjogi Fórumot 2013. december 17-18-án, Brüsszelben. A fórum célja, hogy felhívja a figyelmet az integrált gyerekvédelem szükségességére az EU jövőbeli gyerekvédelmi útmutatója kapcsán, alapot adva a vitához és a jó gyakorlatok cseréjéhez.



Az Európa Tanács nemrég publikált anyagában az alternatív ellátásban dolgozó szakembereknek segít a gyerekjogi szemlélet megértésében, elsajátításában és mindennapos alkalmazásában.



Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (European Union Agency for Fundamental Rights) 2012. évi jelentése az EU tagállamok helyzetét foglalja össze az alapjogok teljesülését tekintve. Itt a jelentés gyermekjogi, gyerekvédelmi fejezetét foglaljuk össze.

A spanyol Psychosocial Intervention című folyóiratban jelent meg tanulmány a magyar és román gyermekvédelmi rendszer múltjáról, jelenéről, a kihívásokról és a nehézségekről a rendszerváltástól napjainkig, ezt foglaljuk itt össze.



Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter rendkívüli fegyelmi eljárást rendelt el a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.


A fenntartónak gondoskodnia kell a különleges étrendre szoruló gyermek napi háromszori étkeztetéséről, akár többletköltséget jelentő beszállító megbízásával, akár képesített alkalmazott felvételével. Az ellátás megszervezése nem szabadon választható, nem jóindulat kérdése, hanem az óvoda, iskola feladata – szögezte le az ombudsman egy szülő panaszának vizsgálatában.