Kertész Anna

Kertész Anna

bored 1480082 639x550Hat éve húzódik egy négyéves korában megerőszakolt kislány ügye. Az ügyben most akarták tizedszerre meghallgatni az idén 10 éves kislányt, de az anyuka ellenállt. 100 ezer forintos bírságra számíthat. Az eset nem ritkaság, hanem egy olyan rendszer része, amelyben a megerőszakolt gyerekek újra áldozattá válnak, immár az igazságszolgáltatás keretein belül.

mother and dauther 1313078 640x480 1Magyarország a középmezőnyben van a gyerekek egyenlőtlensége szempontjából, de nálunk nőttek az anyagi különbségek az egyik leggyorsabban a vizsgált 41 ország közül. Az UNICEF befogadóbb és szociális érzékenyebb politikát javasol. A fejlett országokban élő gyermekek között tapasztalható egyenlőtlenségeket vizsgáló legfrissebb UNICEF-jelentés szerint a vizsgált 41 ország rangsorában Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el.

2016. április 14., csütörtök 10:47

„Szelíd szavakkal a gyűlölet ellen”

böngészőSikeresnek értékelte az Európa Tanács 2013-ban a gyűlöletbeszéd ellen indított kampányát, amely 47 tagországból már 40-ben jelen van – hangzott el a „Szelíd Szavakkal a gyűlölet ellen” elnevezésű projektzáró konferencián. Az  Európa Tanács azért tartja fontosnak a nemzetközi szervezete ifjúsági kampányát, a ’No Hate Speech Mozgalmat’, hogy  csökkentsék az online gyűlöletbeszéd elfogadottságát, és fellépjenek az interneten megjelenő rasszizmus és idegengyűlölet ellen.

carpenter 1176380 640x480Rostás Árpád restaurátorként több mint 200 kastélyban dolgozott már itthon és külföldön egyaránt. Erős hite viszi előre. Hátrányos helyzetű roma tanulóknak szervezett asztalos és restaurátor előkészítő tanfolyamot Tatabányán. Soha nem akarja elhagyni a cigány társadalmat, nem is tagadja meg származását.

handsSztrájkolnak a szociális dolgozók is azon a napon, amikor a pedagógusok is országos munkabeszüntetést tartanak. Rendszeres érdekegyeztetést és béremelést követelnek, illetve azt, hogy a pedagógus életpálya középfokú bértáblája vonatkozzon a középfokú végzettségű bölcsődei nevelőkre is.

africa 1250991 639x430 1Nyugat-Afrikában egy év alatt több mint tízszeresére nőtt az öngyilkos kiskorú merénylők száma, többségében lányok robbantottak pokolgépeket iskolákban és piactereken - hívta fel a figyelmet az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). A tájékoztatás szerint az öngyilkos merényleteket egyre nagyobb számban követik el gyerekek, akikre robbanómellényt adnak ruhájuk alá vagy kosarakba rejtve.

hospitalSúlyos alapjogsértéseket és komoly hiányosságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa hivatalból lefolytatott vizsgálata során egy, a budapesti Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályán szülő nő ügyében. Székely László alapjogi biztos a tavaly márciusi sajtóhírek megjelenése után azonnal elindította vizsgálatát.

2016. április 11., hétfő 10:43

Gyerekek nyitott kertje

zoo giraffe 1 1559563Jövő tavaszig ingyen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a budapesti gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek. A gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél élő gyerekeket sokszor "kitakarják a társadalmi nyilvánosságból", pedig fontos, hogy látszódjanak és lássanak, csak így lehet élhető társadalmat építeni. Fontos minden olyan kezdeményezés megbecsülése és támogatása, amely ezt a befogadást mutatja fel.

open bookKözmunkásként kénytelenek dolgozni pedagógusok a roma tanodákban, miközben százmilliók tűnnek el az országos önkormányzatnál a felzárkóztatásra szánt forintokból. A hátrányos helyzetű, többségében cigány származású gyermekekkel foglalkozó tanodák közel fele kénytelen volt bezárni, illetve csökkentett üzemmódban, pénz nélkül folytatni a munkát, mivel elapadtak a pályázati források. Pedig az évtizedek óta hektikus támogatásokból épp hogy megélő műhelyek képesek akár az érettségiig is eljuttatni mentoráltjaikat.

backgammonHogy fejlesszük a gyereket társasjátékokkal? Lencse Máté pedagógus hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik, az Igazgyöngy Alapítványhoz tartozó Toldi Tanodában fejleszti őket többek között a játék segítségével. Beszélgetésünk során kiderül, hogy a társasjátékozás aranybánya, sokféle készség és élethelyzet begyakorolható általa. Az SOS Gyermekfalvak interjúja.