Kertész Anna

Kertész Anna

Játékos megmérettetésre hív a közös játék öröméért alakult Játszóvilág Egyesület az óvodásoknak és alsó tagozatosoknak kiírt meseíró pályázatában. A szeptember 30-án indult verseny győztese egy, a Játéksziget bolthálózat által felajánlott, és a gyerekek számára kialakított hatalmas játszósarokkal lesz gazdagabb. A pályaműveket november 7-ig várják a szervezők.

A 2013/2014-es évadban a korábbról ismert programok mellett sok újdonsággal vár mindenkit a Katona Klub és folytatódik a Katona Ifjúsági Program háromlépcsős színházpedagógiai programja is. Legyél egy kreatív, lelkes alkotóközösség tagja!

szepciganyaimBorsodi, zalai és dél-dunántúli cigányok és környezetük elevenedik meg Schild Tamás fotóművész Szép cigányaim című kiállításán, amely keddtől látható a budapesti Balassi Intézetben.

2013. augusztus 28., szerda 00:00

Index - Csődközeli helyzetben a Pető Intézet

petointezetAz Index információi szerint nyár végére csődközeli helyzetbe került a Nemzetközi Pető Intézet, a bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ami azt eredményezte, hogy az intézmény a megszokott működési keretek között "20 milliós mínuszt termel" havonta.

malalaÚjabb nemzetközi elismerést ítéltek oda a 16 éves pakisztáni Malala Juszufzainak a lányok és nők oktatása melletti kiállásáért. A Nemzetközi Gyermek Békedíj elnevezésű kitüntetést jövő pénteken veszi át a fiatal lány Hágában - jelentette be a KidsRights holland gyermekjogi szervezet kedden.

Domestic-violence-ChildrenA gyermekorvos nem tett eleget a gyermekvédelmi törvényben foglalt jelzési kötelezettségének, állapította meg az alapvető jogok biztosa az Agárdon halálra éheztetett kisgyermek ügyében folytatott vizsgálatát lezáró jelentésében.

2013. augusztus 22., csütörtök 12:35

Az ombudsman a gyermekek esélyegyenlőtlenségéről

birosagidontesAz alapvető jogok biztosának vizsgálata kimutatta, hogy a társadalmi kirekesztettség egyik legjelentősebb következményeként Magyarországon az egészségügyi ellátásokban jelentős területi egyenlőtlenségek mutatkoznak, ami sérti a gyermekek egészséghez való jogát.

childMegjelent az Eurochild és a Hope & Homes for Children"Deinstitucionalizáció, intézménykiváltás és jó minőségű helyettesítő, alternatív gondoskodás a gyerekeknek Európában" c. tanulmánya, amit egyesületünk magyarra fordított.

brokenHiányos a gyermekvédelmi jelzőrendszer együttműködése, a szakellátás pedig nem tud megfelelni gyermek állapotának, írta az alapvető jogok biztosa egy, speciális ellátást igénylő 14 éves gyermek jogainak érvényesülését vizsgáló jelentésében.

2013. augusztus 12., hétfő 00:00

Továbbra is sok a kifogásolható gyermekcipő

shoesTovábbra is sok a kifogásolható minőségű gyermekcipő, állapította meg a fogyasztóvédelmi hatóság idei vizsgálata, ezért szükségesnek látják e területen az újabb ellenőrzéseket e termékcsoportnál.