Nyomtatás

Petíció az örökbefogadók felkészítő tanfolyamának megmaradásáért

szabadahangA SzabadaHang oldalán indult az érintett szülők által egy petíció, amely azért indult, hogy maradjon továbbra is kötelező az örökbefogadók felkészítő tanfolyama. Az utóbbi két hétben a platform munkatársai rengeteg beszélgetést folytattak érintett szülőkkel, örökbe fogadottakkal, szakemberekkel. Nemrég pedig elkészült egy rövid videó is, ahol ismert emberek, érintettek beszélnek a témáról, osztják meg tapasztalataikat.

 A Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere által benyújtott 2020. évi "T/10516. számú törvényjavaslat egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról" 8. § szerint az örökbefogadásra felkészítő kötelező tanfolyam önkéntesen igénybe vehetővé válik. A petícióban azt kérik, hogy ezt a pontot vegyék ki a törvényjavaslatból, és maradjon továbbra is kötelező az örökbefogadók felkészítő tanfolyama.

 

A petícióban megfogalmazzák, miért fontos a tanfolyam:

 

„Az örökbefogadók kötelező tanfolyamát 2003-ban vezették be, majd 2018-ban 21-ről 40 órára bővítették a tananyagot. A tanfolyam egyik központi üzenete: a gyermeknek tudnia kell, hogy őt örökbe fogadták. A tanfolyamnak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy az örökbefogadók felkészülten vágnak bele a folyamatba, és már nem tervezik eltitkolni a gyerek elől az örökbefogadást, sokkal egészségesebb lelkülettel nő fel egy generáció.

 

A felkészítő tanfolyam nagyon fontos a jelentkezők szemléletformálásában, saját határaik megismerésében, a gyermek érkezésére való felkészülésben, az azzal való szembesülésben, mit hoznak magukkal a gyerekek. A 40 órára bővítéssel pedig helyet kapott egy nagyon fontos téma: hogy a rendszerben elérhető gyerekek jelentős hányada idősebb, vélhetően roma származású, egészségi vagy fejlődési problémákkal küzd, vagy többen vannak testvérek. Sokak itt hallanak arról először, hogy a viselkedés nem az öröklött géneken múlik elsősorban.

 

Nagyon fontos a valósággal megismertetni az örökbefogadókat, akik maguktól jellemzően egészséges és fehér bőrű kisbabában gondolkodnak. Ugyanakkor a tanfolyam segít annak felmérésében, ki mit képes vállalni, felkészít az örökbefogadással kapcsolatos tipikus helyzetekre, iránymutatást ad ahhoz, hogy mely életkorban hogyan beszéljenek a gyerekkel az örökbefogadásról.

 

Ha nem lesz kötelező a felkészítő tanfolyam, várhatóan sokan inkább nem élnek majd a személyenként 60.000-80.000 Ft-os részvételi díj melletti elvégzésével, ez viszont a tömeges kudarcos örökbefogadásoknak ágyazhat meg és tragédiákhoz vezethet. Amikor nem kellően felkészülten, illúziókkal teli, téves elvárásokkal vállalnak gyermeket a jelentkezők, vagy titkokkal övezve és hazugságban nevelik. Ez senkinek nem érdeke, a gyermeknek különösen nem. A jellemzően több traumán átesett örökbefogadandó gyermekek érdeke az, hogy minél felkészültebb szülők fogadják őket, akik tájékozottak és érzékenyítettek az örökbefogadás sajátos témáiban is.

 

A tapasztalat az, hogy a szülőknek hasznos információt és maradandó élményt ad a tanfolyam. A végeztével a többség úgy látja, hogy hasonló tanfolyamot minden gyermeket vállaló egyénnek és házaspárnak el kellene végeznie. Ha választhatóvá teszik, fennáll a veszélye annak, hogy épp azok nem fognak részt venni rajta, akik a leginkább tájékozatlanok, akiknek a legnagyobb szüksége volna a csak egy csoportos helyzetben nyerhető szemléletváltozásra. Aggódunk, hogy a tanfolyam eltörlése rengeteg kárt okozna, miközben semmilyen előnye nem lenne, a tervezet sem fűz hozzá indoklást.”

 

A petícióhoz itt lehet csatlakozni:

https://szabad.ahang.hu/petitions/maradjon-kotelezo-az-orokbefogadok-felkeszito-tanfolyama

 

A petíció kapcsán összegyűltek azok az érintettek, akik a kormány tervezett, az örökbefogadással kapcsolatos törvénymódosításának egy pontja ellen tiltakoznak; a leendő örökbefogadó szülők által elvégzendő tanfolyam kötelezőségének eltörlése ellen.

 

Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián, Röhrig Géza, Tompa Andrea és Kollár-Klemencz László egy közös videóban mondják el, hogy szerintük miért kell a felkészítő tanfolyamnak továbbra is kötelezőnek maradnia és miért sodorhatja veszélybe ez a változtatás gyerekek, családok ezreit.

 

 

Ezen kívül minden megszólalóval készült egy hosszabb videó is, melyekben kifejtik, miért hasznos és fontos a tanfolyam.

 

Kollár-Klemencz László:

 

Tompa Andrea és Szarka Zoltán:

 

Röhrig Géza:

 

Tóth Kriszta: