Nyomtatás

Az igazi Mary Poppins története



Az 1940-es évek végi Dublin egyik külvárosi részében a nagyszülők hét unokát nevelnek szegénységben. Elkeseredettségükben úgy döntenek, a két legkisebbet, az iker fiúkat, örökbe adják a család egy régi barátjának, aki Londonban él. Gyerekkönyveket ír, és bár férje nincs, gyerekre vágyik, úgy hívják: Pamela Lyndon Travers. Végül csak az egyik fiút viszi magával, az elsőszülött Camillus-t; bátyja, Anthony Írországban marad, és nélkülöző rokonok nevelik fel.


A nemrég megjelent Banks úr megmentése c. film kapcsán egy brit lap írta meg Travers különös történetét – a film Walt Disneyről és Traversről szól, arról, ahogyan 20 évnyi győzködés után Travers hajlandó volt eladni a Mary Poppins karakter szerzői jogait. Camillus azonban kimaradt belőle. Pedig nagyon is fontos része lehetett az írónő életének, aki úgy tűnik, a híres angol nevelőnő karakterét saját gyerekkora szomorú emlékeiből kiutat keresve alkotta meg. Aki a gyerekeknek oly kedves meséket tudott írni, nem csak saját, de két másik ember életét is tönkretette.


Az ikrek egyik bátyja, Joseph a lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, „Pamela Travers Mary Poppins-nak látta magát, azt gondolta, Poppins-t játszhat szegény kis Camillus-szal. (…) Nem hiszem, hogy Travers alkalmas lett volna a gyereknevelésre.”


Az írónő keserves utat járt be, míg London bohém világában hírnévre tett szert. Helen Lyndon Goff-ként született 1899-ben Ausztráliában, ahova tisztviselő apja Londonból emigrált. Családja jómódban élt a lány hét éves koráig, amikor is apja hirtelen elhunyt. A korábbi gazdagság nem tartott sokáig, a rokonok jóindulatától függött túlélésük.


Sosem heverte ki apja elvesztését. 17 évesen költözött el otthonról, hamarosan színésznő lett, de az igazán nagy színpadi és némafilmes sikerek elkerülték. Írói tehetségét ekkoriban kezdte kibontakoztatni, 20-as évei közepére saját rovata volt egy újságnál. Mindig többre vágyott, régi, Írországért való rajongásának eleget téve Angliába költözött, ahol folytatta újságírói munkáját. Londonból Dublinba, majd Sussex-be utazott, ahol egy kunyhóban megszületett Mary Poppins alakja, és hamarosan kiadta első gyerekregényét. 40 éves volt, mikor feladta a reményt, hogy megállapodjon, de gyerekre vágyott, és nem akármilyen gyerekre: ír nemzetiségű, író családból származónak kellett lennie. Barátain keresztül talált rá végül a Hone családra, ünnepelt művészek és írók családjára, ahol a nagyapa és felesége próbálták éppen alkoholista fiuk gyerekeit felnevelni. Joseph visszaemlékezése szerint könyörögtek Travers-nek, hogy mindkét fiút elvigye, ne szakítsa el az ikreket egymástól. Asztrológusa tanácsára végül csak az elsőszülött, Camillus mehetett vele Sussex-i kunyhójába, majd a második világháború fenyegető közeledtével Amerikába, a New York-i írók, később – az írónő spirituális kutatóútjaként – Arizona indián közösségeibe.


A háború után visszatértek ugyan az Egyesült Királyságba, többé azonban nem volt olyan mesébe illő az életük. Bár a fiú nem szenvedett hiányt anyagi értelemben semmiben – Floridában és a francia Riviérán vakációzott, egy Dorset-i liberális magániskolába, majd Oxfordba járt -, nevelőanyja gyakran váltogatta partnereit, és megszállottja lett a spiritualitásnak olyannyira, hogy a fiúnak az ő guruját kellet apának szólítania. Camillus-nak nem mondta el, honnan származik, és nem beszélt testvéreiről sem.


17 éves volt, amikor ikertestvére, Anthony – aki valahogyan megtalálta őket – kopogtatott ajtajukon. Travers rendőrrel fenyegette és elzavarta, azt mondta, Camillus többé nem láthatja őt. A fiú azonban nem így gondolta, és megtalálta sosem látott ikertestvérét, és – a család visszaemlékezései szerint – három napig ünnepelték találkozásukat a közeli pub-okban.


Hamar kiderült, lévén egészen más környezetben nevelkedtek, hogy az alkohol „imádatán” túl szinte semmi közös nem volt bennük. Ezután már csak ritkán találkoztak. Camillus azonban képtelen volt megbocsátani, amiért Travers mindvégig azt hazudta, ő a vérszerinti anyja, és élete végleg kisiklott.


Oxfordból kicsapták, miután többször is kiszökött illegális szerencsejátékok miatt, 21 évesen 6 hónapra lecsukták jogosítvány nélküli ittas vezetésért. Alkoholizmusba süllyedt, ennek ellenére feleségül vett egy tanítónőt és három gyermekük született. Travers álmát, hogy író lesz belőle, nem teljesítette be, bár anyagi biztonsága a Mary Poppins szerzői jogainak eladása után biztosítva volt. Az írónőt az eladás multimilliomossá tette, 1996-ban bekövetkezett halála előtt is azonban attól tartott, fia el fogja inni a vagyonát, így unokáinak szigorú instrukciókat hagyott Camillus járandóságait illetően, és gondoskodott lakásáról is.


Ikertestvére, Anthony szintén megnősült, egy lánya született. Krónikus alkoholista lett ő is, amiért később karriere és családja összeomlásával fizetett. Felesége nyolcévnyi házasság után elhagyta, hiszen kiszámíthatatlan volt, ha ivott. Egy nyomorúságos önkormányzati bérleményben töltötte utolsó éveit, testvére vagyona után vágyakozott, felesége gondoskodott róla. 65 évesen hunyt el, alkoholizmusa következtében. A temetését Camillus rendezte el. Ahogyan testvérük, Joseph fogalmazott, Anthony „neheztelt, amiért nem őt választotta akkor… és ez egész későbbi életét befolyásolta.”


Camillus özvegye és gyerekei ott voltak a Banks úr megmentése c. film premierjén, ahol az asszony elmondta, megkönnyebbült, hogy néhai férje nem tűnt fel a filmben: amikor megtudta, hogy kiszakították vérszerinti családjából, „csalódott és szomorú volt. (…)  Szeretett volna közéjük tartozni, mert izgalmas művészcsalád volt, neki pedig nem volt így se apja, se testvérei, se nagynénjei vagy nagybátyjai – csak ő. (- azaz P.L. Travers)”


Az eredeti cikk itt érhető el