A Központi Statisztikai Hivatal meghívja Önt a „Két évtized a gyermekekért” című szakmai konferenciájára.
Időpont: 2017. január 31. 10.00-15.30
Helyszín: KSH, Keleti Károly terem (Budapest, II. kerület Keleti Károly u. 5-7.)
Borzalmasan alulfinanszírozott a szociális rendszernek a gyerekeket segítő része ma Magyarországon – véli Herczog Mária szociológus. A szakember szerint a gyermekvédelembe pusztán gazdasági szempontból is érdemes befektetni.
Egyre inkább az alapján döntik el a szülők, hogy megfelelőnek tartanak-e egy iskolát, hogy hány roma diák jár az osztályba. A lélektani határ ma valahol 40 és 50 százalék között mozog. Ha ezt eléri egy intézmény, aki teheti, viszi is máshova a gyerekét. Ez a döntés, bár racionálisnak tekinthető, a társadalom számára nagyon káros következményekkel jár. Pont azok a gyerekek maradnak ugyanis magukra, akiknek a leginkább szükségük lenne a minőségi tanári munkára, az integrált közösségre.
Nem sértette meg a vallásszabadsághoz fűződő jogot az a svájci iskola, amely nem engedélyezte két muzulmán diáklány felmentését a fiúkkal közös úszásoktatás alól – mondta ki ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
A testvérkapcsolatokat középpontba állító kutatások egyértelművé teszik, hogy az édestestvérek közötti viszony egyedi, sőt „varázslatos”. De mi van azokkal a testvérekkel, akik nem vér szerint kapcsolódnak egymáshoz? Egyáltalán lehet-e, tudnak-e úgy kötődni egymáshoz, mint a közös szülők gyerekei?