SZA borito1 206x300„Leginkább az indította el ezeket az írásokat, hogy úgy éreztem vagy én emésztem meg, vagy ezek a történetek emésztenek meg engem. Nem volt más lehetőség, mint valahogy kipakolni. A könyvben szereplő írások segítenek a túlélésben” –vallja Szabó Anna a „Míg roppan egy utolsót” című kötet írója. A gyógypedagógusként dolgozó szerző egy ideig utazótanár is volt, így sok tapasztalatot szerzett. Talán túlságosan is sokat. 

STAAT GEGEN FRITZ BAUER Foto 5 kisebbHat nap múlva kezdődik és október 1-éig tart a budapesti Művész moziban a SZEMREVALÓ FILMFESZTIVÁL. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye immár ötödik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal vagy tolmácsolással. Szeptember 22-én Az állam Fritz Bauer ellen című alkotás nyitja a filmes mustrát, melyet idén a legjobb filmnek járó Arany Lolával és öt további díjjal jutalmaztak a Német Filmdíj gálaestjén.A film a háborús bűnös Eichmann elfogásának és bíróság elé állításának döbbenetes előtörténetét mondja el. Jegyek a mai naptól vásárolhatók. Egy kisebb válogatást bemutatva Szegeden, Debrecenben és Pécsett is lesz SZEMREVALÓ!

young boy 1 1360373 639x424Az érdemi helyzetelemzést és objektivitást nélkülöző, pontatlan sajtóhírek nem segítik, hanem akadályozzák a gyermekvédelmi rendszer jobbítását, továbbá nagy kárt okozhatnak az érintett gyerekeknek és szakembereknek - közölte az ombudsman helyetteseivel közösen jegyzett közleményében.

gyerekesélyNyílt levél válaszul Rétvári Bence, EMMI parlamenti államtitkár közlésére: „Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma.”

herczog maria hir tvHerczog Mária a hazai gyermekvédelmi rendszerben előforduló visszaélésekről beszélt az Hír TV-ben.