fótMagyarország felkészült a sérülékeny csoportba tartozó migránsok, így a családok, a kísérő nélküli kiskorúak, a fogyatékossággal élők ellátására, az ehhez szükséges beruházásokat azonban saját forrásból, uniós támogatás nélkül kellett megvalósítania – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Röszkén.

money 1464703 640x480A pályakezdő fiatalok a reálistól távol eső fizetési igénnyel lépnek be a munkaerőpiacra, emiatt az elhelyezkedési nehézségekkel találják szembe magukat, és hamar csalódniuk kell. Jellemző az erőn felüli költekezés is. A K&H Bank szerint a valóságtól elrugaszkodott elvárásokra az időben megkezdett pénzügyi nevelés jelenthet megoldást.

shooter 1569885 640x425Magyarországon az európai és a világátlaghoz képest is nagyon sok embernek van gondja az alkohollal. A probléma már rég nem csak az időseket és szegényebbeket érinti: egyre több fiatal és rendszeresen dolgozó is alkoholbeteg. A háziorvosoknak lenne a legtöbb lehetőségük rá, hogy felismerjék a vészjósló jeleket, de ebben valamiért nem akarnak részt venni.

alone 1182353 640x480 1Sokféle vita folyik a világban arról, hogy mettől-meddig tart a család integritása, mikortól és hogyan lehet, szabad, kell beavatkozni a családok életébe, és kinek, milyen módon van ehhez joga. Az egyik extrém álláspont szerint a családok maguk dönthetnek arról, hogy miképpen nevelik, gondozzák a gyerekeiket, hogyan viselkednek egymással, ehhez a külvilágnak semmi köze.

mission kids 4 1560774 640x480Világszerte 263 millió gyermek és fiatal nem jár iskolába - derült ki az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) friss, tanulmányából.