Hiába a feléje megnyilvánult szeretet, az osztatlan szakmai elismerés, a díjakkal és kitüntetésekkel elismert évtizedes vezetői munka, Illésné Áncsán Arankát, akit Anyácskáként ismer az ország, a közelmúltban egyik napról a másikra kirúgták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal idén megpályáztatta a vezetői posztot, ő pedig veszített az egyik beosztottjával szemben. - a Népszabadság riportját ajánljuk.
Kétségtelen, hogy a felsőoktatást érő durva politikai rombolás közepette a képzés tartalmi elemeiről folyó viták nem tűnnek időszerűnek. Miközben egyelőre nem világos, hogy milyen módon, milyen veszteségekkel éli túl a kultúra az átalakításokat, milyen következménye lesz a tehetséges hallgatók elvándorlásának és bizonyos szakokon a mobilitási csatornák bezárulásának, az egyetemi képzés színvonaláról szóló érvek időszerűek maradtak. Sőt, hosszan lehetne érvelni amellett, hogy éppen ebben a helyzetben van szükség olyan aktív adaptációra, amely tartalmi változtatásokkal segíti a túlélést és ennek nem lehet más tartalma, mint a minőség javítása. - Fleck Zoltán írását ajánljuk.
A 2012. július 17-i nyílt levelünkre érkezett EMMI válasz alapján bizakodtunk, hogy bár megmagyarázhatatlan késéssel, de kedvezően alakulnak az uniós forrásokból létrehozott Biztos Kezdet gyerekházak folyamatos fenntartásának lehetőségei.
Magyarországon a Corvinus Egyetem (tavalyi) felmérése szerint,legalább 70 ezer hiperaktív gyermek él, Magyarországon csak! 6 % aki eljut szakemberhez!!!!! nem kezelt betegség okozta járulékos kiadások és veszteségek éves szinten 33 milliárd forintra rúgnak, amelyek főként az oktatási, az egészségügyi-ellátási és az igazságszolgáltatási rendszereket sújtják.
Iskoláiban közel háromezer mélyszegénységben élő gyereket lát el Iványi Gábor közössége. A MET már nem egyház, de még nem egyesület, jogi szempontból nem tarthatja fenn az iskoláit. - írja az fn.hu.