moneyNem ért egyet az alapvető jogok biztosa a szociális törvény, és a gyermekvédelmi törvény tervezett olyan módosításával, amely egyes esetekben megszüntetné a családi pótlék visszamenőleges folyósításának lehetőségét. Szabó Máté az előterjesztés átdolgozását kéri.

campNem volt egyértelmű a szabályozás, ezért a táborozás feltételéül szabott egészségi igazolást az iskola-egészségügyi szolgáltatásnál ingyen, a háziorvosok egy részénél viszont csak pénzért lehetett megkapni.  Az ombudsman sajtóhírek alapján vizsgálatot indított, majd az illetékes miniszterhez fordult – és módosították a jogszabályt. Most már nem kell orvosi papír, csak a szülő felelős nyilatkozata.

childhandMikor 1989. november 20-án az ENSZ közgyűlése elfogadta az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, az azt ratifikáló országok azon túl, hogy betartják az Egyezményben foglaltakat és minden erejükkel azon lesznek, hogy élhető életet biztosítsanak a gyerekek számára, egyben azt is vállalták, hogy az erre irányuló törekvéseikről, intézkedésekről ötévente jelentést írnak.

lostchild
Hiányos a jogi szabályozás, a létező szabályok pedig nem egyértelműek. Nincs egységes adatgyűjtés és nincsenek számon kérhető kötelezettségek, amelyek révén az állam, a családok, a civil szervezetek csökkenthetnék az eltűnt gyermekek számát. A gyermekeltűnés, csavargás okairól, a megelőző és beavatkozási módokról, az érintett gyermekek sorsának rendezése érdekében tett intézkedésekről, a szakemberek tapasztalatairól kérdezte az illetékeseket az alapvető jogok biztosa.

marriageAz élettársak között nem keletkezik házastársi vagyonközösség, egymást és egymás gyermekeit nem kötelesek eltartani.  A házastársak esetében azonban a tartási kötelezettség fennáll, és ez indokolja, hogy nem egyforma mércével állapítják meg a családi pótlék mértékét az egymás gyermekeit nevelő házastársak és élettársak esetében.