Mit üzen a kormányzat a nőknek?

motherchildTöbb mint 300 pszichológus és segítő szakember írta alá azt a nyílt levelet, melyben szakmai álláspontjukat fejtik ki Kövér László házelnök nőkkel kapcsolatos nyilatkozatáról. A levélírók indoklása szerint elsősorban Bagdy Emőke „kapcsolódó nyilatkozatai” miatt döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák szakmai álláspontjukat. A témával kapcsolatban dr. Herczog Máriát is megkérdezték a Klubrádió január 11-i, Esti gyors című műsorában.

- Azt üzeni ez a levél, hogy tartsuk tiszteletben a sokféleséget, azt, hogy eltérő álláspontokat képviselünk. Legyünk kíváncsiak és nyitottak egymásra és a kliensekre is, és ne nehezítsük az emberek életét azzal, hogy ilyesfajta általánosításokat teszünk – mondta el a műsorban dr. Herczog Mária.

 

- Kövér László felszólalásának ugyanakkor nagyon komoly üzenete is van abban a tekintetben, hogy a szakpolitikák milyen irányba mutatnak, azaz, hogy melyek azok a célok, amelyeket a kormányzat erősít. Ilyen például a lakástámogatás, vagy az értelmezhetetlen GYES, GYED szabály, amelynek alapján azok, akiknek jó állásuk van, kétszeres fizetést kapnak. Mert ugye egyszer megkapják a GYED-et, vagy a GYES-t, amellett pedig megkapják a bérüket, ha elmennek dolgozni. Ez az üzenet egyébként egyáltalán nem felel meg se Kövér László, se Bagdy Emőke üzenetének, mert azt mondja, hogy maradj otthon és közben menj el teljes állásba dolgozni. De ez az üzenet azt is jelenti, hogy aki nem szeretne három gyereket, vagy nem szeretné alávetni magát, hanem például egyenrangú kapcsolatban gondolkodik, akinek mondjuk azonos nemű a párja, vagy nem szeretne párt, azok mind-mind rosszul érezhetik magukat. Én úgy gondolom, hogy nagy jelentősége van annak, hogy egy politikai vezető mit mond ezekben az ügyekben. Magyarországon tízmillió ember közül nagyon sokaknak nehezíti az életét, hogyha olyan központi direktívák üzenetében hangzik el valami, amiből kiderül, hogy bárki, aki kilóg ebből a sorból, az nem tekinthető normálisnak, elfogadottnak, támogatottnak, sőt, innen már csak egy lépés, hogy meg is bélyegezzék, stigmatizálják, vagy adott esetben büntessék, lásd erre példaként a fiatal kereszténydemokraták javaslata alapján bevezetendő szingliadót.

 

Az adást teljes terjedelmében meghallgathatják a Klubrádió archívumában.