Esélyük sincs a szegény roma gyerekeknek, hogy normális iskolába kerüljenek

26077347413 82c1fbe155 bAz elmúlt évtizedekben tömegesen küldték kisegítő iskolákba a roma fiatalokat a pedagógiai szakszolgálatok, mondván, hogy értelmi fogyatékosok, pedig egy részük egyáltalán nem az. Ezt idén márciustól már bírósági ítélet is kimondja. A fogyatékosnak mondott gyerekeknek kevesebbet tanítanak az iskolában, nem feltétlen tanulhatnak tovább ott, ahol akarnak, nagy eséllyel pedig felnőttkorukra munkanélküli lesz belőlük. A szüleiknek pedig jórészt fogalmuk sincs, mi történik a gyerekükkel.

 

Horváth István Nyíregyháza szegénynegyedében, a Huszár-telepen járt óvodába. Hat éves korában azonban elé tettek egy könyvet, hogy olvassa, majd különböző dolgokat kellett összepárosítania egymással. Nem sikerült neki. “Megállapították, hogy fogyatékos vagyok, és abban a minutumban egy olyan iskolába tettek, ahol csak fogyatékosok voltak” – mesélte.

 

István ezután 17 éves koráig tanult együtt értelmi fogyatékos gyerekekkel, időközben a szülei és ő maga is rájöttek arra, hogy semmi keresnivalója nincsen a kisegítő iskolában, ugyanis nem érezte magát fogyatékosnak, majd egy későbbi, nem hivatalos teszten be is bizonyosodott, hogy nem az. Hiába akart azonban váltani, nem tudott, a minősítésével sehová sem vették fel. Miután már nem volt tanköteles, otthagyta az iskolát anélkül, hogy szakmát szerzett volna. Jelenleg munkanélküli.

 

Az, hogy szegény sorból származó fiatalokat minősítenek ok nélkül fogyatékossá, évtizedes jelenség Magyarországon. Ráadásul jelentős részük roma származású: 1986-ban a roma tanulók 17 százaléka járt kisegítő iskolába, míg a nem roma gyermekeknek csak két százaléka. Egy 2003-as felmérés szerint pedig Heves megyében a speciális iskolák tanulóinak 98 százaléka cigány volt, miközben a megye lakosságának csupán 12 százalékát adta a roma kisebbség.

 

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) álláspontja szerint ez a gyakorlat lényegében azóta sem változott, és rengeteg roma gyerek kerül csak azért kisegítő iskolába, mert fogyatékosnak nyilvánítják, holott nem az. Azért, hogy ezt hivatalosan is elismerjék, a CFCF még 2010-ben pert indított, amelyet idén március végén elsőfokon meg is nyertek: az Egri Törvényszék kimondta, hogy tömegesen minősítik fogyatékosnak a roma gyerekeket Heves megyében, és ezért a minisztérium is felelős. De mi köze ehhez épp Heves megyének, miért történik ez, és hogyan teheti tönkre egy hibás minősítés egy roma gyerek életét? Ismerjék meg mindezt Horváth István példáján keresztül!

 

A cikket teljes terjedelmében ezen a linken olvashatják: http://abcug.hu/eselyuk-sincs-a-szegeny-roma-gyerekeknek-hogy-normalis-iskolaba-keruljenek/ 

 

Szerző: Albert Ákos 

fotó: Magócsi Márton