Női alkotók az idei szemrevaló filmfesztiválon

24W Pressefoto 01Szeptember 22. és október 1. között rendezik idén a budapesti Művész moziban a SZEMREVALÓ FILMFESZTIVÁLT. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös filmhete a német nyelvterület filmkultúrájából ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal vagy tolmácsolással. Az idei program különlegessége, hogy a bemutatott filmek több mint felét, tíz alkotást női rendező jegyez, közülük kettőt pedig Oscar-díjra is neveztek.

 

Az idei SZEMREVALÓ | SEHENSWERT egyik legnagyobb szenzációja a cannes-i filmfesztiválon zajos sikert aratott Toni Erdmann-t szeptember 23-án 20 órakor és 28-án 20 órakor vetítik a Művész moziban. MarenAde forgatókönyvíró-rendező életigenlő alkotásában egy apa igyekszik megtalálni és őszintén elmélyíteni a kapcsolatát immár felnőtt lányával. Németország idén ezt a filmet nevezte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra. A filmet Magyarországon a Cirko Film forgalmazza majd.

 

Az idei Berlinale egyik versenyfilmje volt Anne ZohrBerrached 24 hét című munkája, melyben a Julia Jentsch alakította Astrid a terhessége hatodik hónapjában tudja meg, hogy gyermeke Down-kóros, ráadásul súlyos szívelégtelenségben is szenved. A film forgatókönyvírója, Karl Gerber szeptember 25-én a 19 órai vetítés után a fesztivál vendége lesz. A 24 hét a Cirko Film forgalmazásában kerül majd a hazai mozikba. Mirjam Unger osztrák rendezőnő - akivel szeptember 30-ána 19 órai vetítés után találkozhat a magyar közönség - Szállj, cserebogár! című filmje (további vetítés szeptember 26-án 18.30-kor) 1945-ben, Bécsben játszódik, és a kilenc éves Christine szemével láttatja az orosz megszállás félelmekkel teli időszakát. Szintén a gyerekek szemszögéből készítette megrázó alkotását Mara Eibl-Eibesfeldt. A Pókhálóházban (vetítés szeptember 24-én, 18 órakor és 27-én 20.30-kor) az anya titokzatos démonok parancsára elutazik, három gyermeke pedig hetekig magára marad. Theresevon Eltz 4 királyok című filmjében – melyet szeptember 24-én, 20.30 órakor és 29-én 18.30-kor láthat a közönség - négy eltérő karakterű tizenéves a pszichiátrián tölti a szentestét. Az áhítat helyét dac és szomorúság veszi át, de sok humor és meglepetés is. Nem kevésbé meglepő figura NicoletteKrebitz Vad című abszurd történetében Ania, aki lakótelepi lakásában egy farkassal él. A film szeptember 25-én 18.30-kor és október 1-jén 20 órakor lesz látható.

 

A Csodaország tíz fiatal svájci rendező – köztük két nő - munkája. A katasztrófathriller egyben aktuális társadalmi kórképet is nyújt egy olyan meglepő helyzetben, amikor a svájciaknak kell menekülniük. Szeptember 29-én a 20 órai vetítés után a Művész moziba látogat Benny Jaberg, a film egyik rendezője, majd október 1-jén 19 órakor ismét megtekinthető lesz e provokatív alkotás. A Stefan Zweig – Búcsú Európától a híres író életének utolsó éveit mutatja, aki 1936-ban emigrációba kényszerül, s hat évvel később öngyilkos lesz. A filmet szeptember 24-én, 20 órakor és október 1-jén 18 órakor láthatja a közönség. Maria Schrader filmjét nevezi Ausztria idén az Oscar-díjra. A film a Mozinet forgalmazásában 2017. február 22-én, az író halálának 75. évfordulóján kerül a mozikba.

 

Két dokumentumfilmet is női alkotó jegyez az idei SZEMREVALÓn. Ilona Ziok német rendező Hivatása államügyész: Fritz Bauer című munkáját szeptember 26-án 18 órakor láthat a közönség. Az 1968-ban tisztázatlan körülmények között elhunyt jogász a német jogállam kialakításán dolgozott, és célja volt, hogy a német háborús bűnösök – köztük Adolf Eichmann – bíróság elé kerüljenek. Tiszta víziója volt arról, hogyan kellene Németországnak szembenéznie a múltjával és közös akarattal egy felvilágosultabb jövőt építeni.

 

Végül szeptember 27-én a 18.30 órakor lesz látható SabineGisiger Dürrenmatt - Egy szerelmi történet című dokumentumfilmje, melyben az 1990-ben elhunyt szerző nővére és gyermekei most először beszélnek a modern tragikomédia megteremtőjének életéről.

 

Teljes program: www.szemrevalofesztival.hu

facebook.com/szemrevalo