Jóllehet jelentős előrelépések történtek a családi – és a közösségi alapú ellátások fejlesztésében, még mindig túl sok gyerek kerül szakellátásba szegénység és a helyi univerzális és célzott, magas színvonalú megelőző szolgáltatások, a megfelelő korai beavatkozás hiánya miatt.

A legfrissebb statisztikai adatok szerint 608 ezer gyereket, vagyis a kiskorúak több mint harmadát veszélyezteti a szegénység. http://www.csagyi.hu/hirek/item/1274-magyarorszagon-a-gyerekek-tobb-mint-harmadat-veszelyezteti-a-szegenyseg  A KSH adatai szerint Magyarországon a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben. A Budapest Intézet felmérése alapján 130 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, és közülük mintegy 50 ezren rendszeresen éheznek. Magyarországon tiltja a gyermekvédelmi törvény - 1997 évi. XXX. törvény 7. § (1) - hogy egy gyereket kizárólag anyagi okokból, alacsony családi jövedelem, lakhatási problémák és egyéb pénzügyi gondok miatt emeljenek ki a családjából. A kiskorúak többségét ezért környezeti okokból nyilvánítják veszélyeztetettnek, emellett még a magatartási, anyagi, egészégi okok szerepelnek indoklásként, míg a védelembe vételnél környezeti, illetve a szülőknek vagy a gyereknek felróható magatartási okokra hivatkoznak.  A különböző fogalmak között nehéz eligazodni, és nem lehet pontos képet kapni, mivel nincsen egységesen elfogadott meghatározása a különböző kategóriáknak, nincsenek pontos szakmai szabályok, és a dokumentáció hiányosságai miatt nem pontos a körülhatárolás, nincs következménye annak, ha téves értelmezésre, meghatározásra hivatkozva a gyerekeket kiemelhetik a családjukból. A valóságban azonban az anyagi nélkülözés, és a szegénység az egyik leggyakoribb oka a gyerekek állami gondoskodásba vételének. Az anyagi okokat sokszor úgy róják fel a szülőnek, mint az elhanyagolás egy formáját, nem különítve el a szándéktalan ellátási hiányokat, a szándékos, felróható magatartástól. Ugyancsak nem kéri számon a döntéshozó, hogy a helyi önkormányzat, a szakemberek és szolgálatok minden lehetséges segítséget megadnak-e a gyerekek ellátása érdekében. Az alapellátásban súlyos félreértelmezések érhetők tetten, akár a pénzbeli, természetbeni, akár a családoknak nyújtandó gondozás, szülők feladatinak támogatása terén, ahogyan ez nyomon követhető számtalan ombudsmani vizsgálat megállapításainak olvasatakor, például a szigetszentmiklósi ügy elemzésekor: http://www.gyermekbantalmazas.hu/documents/jelentes_a_szigetszentmiklosi_gyermekbantalmazasrol_7903_2013.pdf

Hiába kerülnek azonban anyagi okok miatt egyre többen szakellátásba, ott sincs elegendő pénz a gyerekek minőségi ellátására, így még inkább értelmetlen és indokolatlan a kiemelés. Míg 2014-ben becslések szerint átlagosan 2 875000 forintba, tavaly 2 817000 ezer forintba került egy szakellátásban élő gyerek intézeti ellátása – tájékoztatott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, de ez az adat is alacsonynak tűnik, és ebből 80% az intézményfenntartás és bérek költsége, a gyerekekre jutó pénz mennyisége elenyésző, az alapvető szükségleteket sem fedezi.

 A gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyerekek száma 2007 óta folyamatosan emelkedett. Akkor 17 145 kiskorú volt gondozásban, 2015-re 20 271-re emelkedett a szakellátásba kerülő gyerekek száma. Ha ehhez hozzávesszük a fiatal felnőtteket, akkor tavaly összesen 23 144-en voltak szakellátásban. Ennél magasabb utoljára 1997-ben, a törvény bevezetését megelőzően volt az állami gondoskodásban élők száma. Akkor 24 044 gyerek élt szakellátásban. Mindezt folyamatosan csökkenő születésszám mellett, ami azt jelenti, hogy arányait tekintve egyre magasabb a gyerekek számához képest a kiemelések aránya. 2014-ben 11, 7 volt a gyermekvédelmi szakellátásban részesülők aránya ezer azonos korú lakosra.  

A gyermekvédelmi szakellátásban részesülő fiatalok korcsoportok szerint (1990–) [fő]

Forrás: KSH

Nincs megfelelő, átfogó stratégia és program a megelőzésre, a korai beavatkozásra, családtámogatásra, a szülői készségek megerősítésére, és minimális az erőfeszítés a családból kiemelt gyerekek visszagondozására. Nincs semmiféle érdemi kutatás, vizsgálat, felmérés a megtett intézkedések hatásáról, a beavatkozások és lépések eredményességéről, hatékonyságáról, nincs utánkövetés, így csak találgatni lehet, hogy jók-e, célszerűek-e a megtett lépések, illetve mire lenne szükség pontosan.  A szakellátásban eltöltött átlagos idő 5 és fél év, ami messze meghalad minden racionális mértéket, hiszen a kiemelés célja az átmeneti gondozás biztosítása a családgondozás idejére, hogy a gyerekek visszakerülhessenek a vérszerinti családjukba, vagy, ha erre nincs esély, akkor állandó gondozási helyükre, lehetőség szerint örökbe. A gyermekvédelmi rendszer hiányosságai közé tartozik az is, hogy a nevelőszülők támogatását hivatott tanácsadói rendszer működése nagyon ellentmondásos, a tanácsadók felkészültsége, lehetőségei korlátozottak, a szempontrendszer itt is elnagyolt és esetleges, és háttérszolgáltatások, szakértők hiányában a tanácsadók és a nevelőszülők is segítség nélkül maradnak.  Gondot jelent, hogy a nevelőszülők egyre nagyobb hányada, több mint fele, 2000-nél kisebb lakos számú településen él, távol a gyerek vérszerinti családjától, és az esetlegesen elérhető szolgáltatásoktól.

A nevelőszülők száma és regionális megoszlása 2014-ben

(Forrás: KSH)

Kevés a nevelőszülő, különösen, aki el tudná megfelelően látni a 3 éven aluli, tartósan beteg vagy fogyatékos, serdülőkorú, vagy viselkedésproblémás gyerekeket. Jóllehet Czibere Károly szociálisügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csalad.hu internetes portálnak adott interjúban kijelentette: „a nevelőszülői munka és hivatás elismerése 2014-ben megtörtént”, az elmúlt hat évben nem volt olyan alacsony a nevelőszülők száma, mint tavaly. Ennek sokféle oka van. A fejlett világban mindenhol állandó hiány van megfelelő nevelőszülőkből, mivel egyre kevésbé áll szándékában családoknak idegen gyerekeket a családjukba fogadni átmeneti vagy tartós gondozásba, akár önkéntes munkaként, akár szakmaszerűen, megfizetve. Ez egyrészt adódik a családok megváltozott életmódjából, a kétkeresős családmodellből, a nevelőszülőkkel szemben támasztott egyre nagyobb és összetettebb követelményekből, és a bekerülő gyerekek komplex problémáiból, de az ellentételezés, felkészítés, támogatás elégtelen voltából is. Magyarországon is sokéves tendencia, hogy inkább a vidéki, alacsonyabb státuszú, iskolai végzettségű és jövedelmű, kis településen élő nevelőszülők jelentkezése és alkalmazása. Az is jelentős probléma, hogy a felkészítés programjának „reformja” súlyos károkat okozott, az indokolatlan és módszertanilag elfogadhatatlan sok száz órás, többnyire frontális képzés, az OKJ-s képzés forma illetéktelen kezekbe kerülése tovább erodálta az amúgy is nagyon gyenge esélyeket, amihez jelentősen hozzájárul a továbbképzések esetlegessége, az önsegítő csoportok hiánya is.

A nevelőszülők számának alakulása

Forrás: KSH

A nevelőszülők számának csökkenése mögött szerepet kap az is, hogy a juttatásuk rendkívül alacsony, ezért sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy erre a tevékenységre jelentkezzenek. Ugyanakkor gyakran azért vállalkoznak sokan erre a feladatra, mert a munkanélküliség miatt ez jelenti az egyetlen alkalmazási lehetőséget, nem kell utazni, a saját gyerekek gondozása is egyszerűbb lehet. Nem lenne ez önmagában probléma, ha biztosak lehetnénk abban, hogy a leginkább alkalmasak kapnak lehetőséget a nevelőszülőség gyakorlására, és kellő támogatást kapnak ők és a náluk élő gyerekek. .   A települések nagy részén nincs a gyerekek és a családok számára elérhető megfelelő szolgáltatás, iskola, és egészségügyi ellátás. Jelentős problémát jelent, hogy a nagy távolság miatt a gyerekek elveszítik a kapcsolatot a vérszerinti családjukkal, nincs esélyük speciális szükségletek kielégítésére (pl. tehetséggondozás, sport, nyelvtanulás, fogyatékosság, mentális és más problémák miatti lehetőségek elérése). A szüleik nem tudják kifizetni az utazási költséget, hogy meglátogassák őket, és gyakran nem is látják őket szívesen, a nevelőszülőnek kell(ene) őket elvinni többnyire valamilyen távolabbi közintézménybe, láthatásra, ami nem gyerekbarát, drága és sokszor végképp elszigeteli a gyereket a vérszerinti családjától, külön élő testvéreitől.. A nevelőszülők pedig sokszor nem támogatják a kapcsolattartást, és általában a szakemberek, szolgáltatók sem tesznek érdemi lépéseket a család újraegyesítéséért.

Magyarországon az intézménykiváltás azon a feltételezésen alapul, hogy a szakellátásba került gyerekeket a gyermekotthoni elhelyezés helyett nevelőszülői ellátásba kell áthelyezni. Az 1997. évi XXXI. gyermekvédelmi törvény is a családsegítő szolgáltatások, prevenciós programok fontosságára helyezte, hogy a gyereket a vérszerinti szülei nevelhessék, és a felmerülő problémákat keletkezésük helyén, helyben kell kezelni lehetőség szerint. Ha ez nem lehetséges, akkor előnyben kell részesíteni a családias, közösségi ellátást. A közösségi alapú szolgáltatások azonban súlyosan alulfinanszírozottak vagy gyakran egyáltalán nem is léteznek különösen a hátrányos helyzetű régiókban, kistérségekben, településeken, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk. A helyi önkormányzatnak gazdasági okokból sem érdeke, hogy az alapellátás keretében gondozza a gyereket, jogi és szakmai kötelezettsége ellenére, mert ha kiemelik a családjából, akkora helyhatóságnak nem kell fizetnie sem a nevelőszülői, sem pedig a gyermekotthoni ellátásért, mert azt a központi költségvetésből finanszírozzák. Politikai és sajnos egyre gyakrabban ideológiai okokból is népszerű a szülők és családok büntetése, a gyerekek kiemelése, nem pedig támogatásuk. 

A lakásotthonok gyakran találhatóak elszigetelt településeken, hiszen ott az ingatlanok jóval olcsóbbak, és a tiltakozás is gyakran elmarad, hiszen a csökkenő gyerekszám miatt, a nevelt gyerekek segítenek az óvoda, iskola megmaradásában. A közlekedés azonban gyakran nem biztosított, és a gyerekeknek nincs megfelelő hozzáférésük a különböző szolgáltatásokhoz, jó minőségű oktatáshoz. Sok a speciális, komplex szükségletű, fokozott védelmet, gondoskodást igénylő, poszttraumás stressztől szenvedő, gyermek, aki nem kap megfelelő segítséget, ezért az iskolában sem tud helytállni, és a mindennapi életben is állandó problémák vannak vele. A lakásotthonok személyzete gyakran megfelelő szakképesítés nélkül dolgozik, és nem készítették fel őket arra, hogy mit tegyenek olyan esetekben például, amikor egy gyerek kábítószerezik, vagy ha abúzus, bántalmazás történik, illetve, hogy biztosítsanak családszerű ellátást a túl nagyra méretezett és változó, esetleges összetételű gyerekcsoportok számára. A dolgozók fluktuációja, és a kiégés mértéke nagyon magas, ami az alacsony bérek mellett a szupervízió hiányával, és a feszített munkatempóval, nem megfelelő szakmai támogatással is indokolható. A településeken sokszor szembesülnek a helyi közösségek ellenállásával. A helyi iskolák az esetek többségében nem kellőképpen felszereltek, és felkészültek a nevelésbe vett gyerekek fogadására, és a gyerekek nem kapnak esélyt a hozott hátrányok leküzdésére, felzárkózásra, egyéni figyelemre, elfogadásra.

Jóllehet Czibere Károly szerint 2020-ra minden nagy gyerekotthon bezárhat, és a gyerekek nevelőszülőkhöz vagy lakásotthonokba kerülnek tavaly 8098 gyerek élt összesen 67 gyermekotthonban és több száz lakásotthonban. A gyermekvédelmi törvény szerint a 3 év alatti gyermekeket 2014. december 31-ig, a 3 és 6 év közötti gyermekeket 2015. végéig, a 6 és 12 év közötti gyerekeket pedig 2016. december 31-ig kell befogadó szülőnél. A magyar törvénykezésben 2014. január 1-jétől megjelent a befogadó szülő fogalma. Befogadó szülő lehet a helyettes szülő, a nevelőszülő, a speciális nevelőszülő és a különleges nevelőszülő. Ez a törvényi előírás azonban nem valósult meg. 2014-ben 0-3 éves korig 383, 4-5 éves korcsoportból összesen 129-en kerültek gyerekotthonba. 2015-ben a 3 éven aluliak gyermekotthonába 289 gyereket helyeztek el.  Míg 2014-ben hat, 2015-ben három otthont nyújtó ellátást biztosító intézmény (korábbi csecsemőotthon) működött. Sokszor előfordul, hogy nagyon fiatal gyerekek idősebbekkel kerülnek össze, mert nincs elegendő férőhely, illetve a törvényre hivatkoznak, hogy a testvéreket nem lehet elválasztani, ezért számukra megengedett az intézményi elhelyezése is.  A jó törekvés, hogy 12 évesnél fiatalabb gyerek ne kerüljön intézményekbe, sajnos nem járt együtt a megelőző, családtámogató szolgáltatások kiterjesztésével, az átfogó koncepció kidolgozásával és végrehajtásával, kutatások, vizsgálatok, elemzések készítésével.

A kormány csak elméletben, a deklarációk szintjén elkötelezett a deinstitucionalizáció mellett, mivel a leginkább veszélyeztetett gyerekeket, családokat nemhogy nem segíti, hanem épp ellenkezőleg diszkriminatív intézkedéseket hozott ellenük. A szegényellenes, romaellenes érzelmek, és a politikai kommunikáció következménye, hogy az intézménykiváltás nem élvez semmilyen szempontból sem prioritást. Erős ellenérzések vannak helyi szinten a „rossz” családokkal szemben, ezért növekvő számú gyerek, közöttük újszülöttek kerülnek az ellátórendszerbe, ami ellentétes a deinstitucionalizáció elveivel. A nemzeti és nemzetközi dokumentumok által meghatározott emberi jogi és gyermekjogi szempontokat nem veszik figyelembe, a szakmai követelményeket nem hajtják megfelelően végre. Nincs nyilvános tájékoztatás, hogy az uniós pénzekből, és nemzeti forrásokból mekkora összeget fordítottak intézménykiváltásra. Nincs átlátható rendszer, amelyen keresztül követni lehetne a kiadásokat, illetve annak hatékonyságát. Az előirányzott anyagi források kiszámíthatatlanok. A kormányzat két évtizednyi decentralizáció után ismét központosított, állami irányítás alá helyezte az intézményeket. Nem létezik átfogó nemzeti stratégia a deinstitucionalizációs reformok megvalósítására. A magyar kormány nem egyeztet a téma szakértőivel, nem egyeztet érdemben a civil szervezetekkel, működése nem transzparens. Nincs megfelelő figyelemfelhívás, tájékoztatás, helyzetértékelés, kutatás, és a gyerekeket sem hallgatják meg. 

Forrás: KSH, Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

Sok esetben eltérő adatai vannak a KSH-nak és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak. A statisztika nem tud pontos és megbízható információt adni, hogy a gyerekek milyen típusú intézményekben élnek.  A kategóriák, és fogalmak nem pontosak, nem világos, hogy kik élnek ténylegesen lakásotthonban, és kik nagy intézményekben, illetve csak virtuálisan szétválasztott épületekben, mint például a Cseppkő Gyermekotthonban. Az ombudsman legújabb OPCAT-jelentésében figyelmeztetett arra, hogy az otthon a gyakorlatban még mindig egy olyan, száznál is több gyereket ellátó tömegintézmény, amely a törvény szerint már rég nem működhetne.  

Székely László alapjogi biztos felhívta a figyelmet arra is, hogy nem érvényesülhet maradéktalanul a gyerek legjobb érdekét szolgáló eljárás elve, mert a gyámhatóságok munkatársai túlterheltek, az ügyforgalomhoz képest kevés a státus, a meglevő munkahelyeket pedig nem tudják megfelelően képzett munkatársakkal betölteni. Az ombudsman fontosnak tartja a fluktuáció csökkentését, a dolgozók anyagi, társadalmi megbecsülését és megtartását. Székely László szerint nagy szükség lenne a munkatársak kiégését megelőző szupervízióra és képzésekre.

fotó: sxc.hu