A szovjet idők óta nem történt jelentős változás a gyerekvédelemben Ukrajnában

UkraineMapUkrajnában 100.000 gyerek él szovjet típusú még mindig árvaháznak nevezett gyerekotthonokban, noha alig vannak árvák az ott élők között, és, amely "ellenáll" minden reformnak. 

 

Példátlan az intézmények politikai támogatottsága, különösen, ami a legkiszolgáltatottabb, társadalom peremére szorult gyerekek elhelyezését érinti. Ukrajnában a bentlakásos intézmények elutasítanak minden reformkísérletet, annak ellenére, hogy működésükkel kárt okoznak a veszélyeztetett gyerekeknek – hívta fel a figyelmet a Hope and Homes for Children nemzetközi gyermekvédelmi szervezet legújabb kutatása.

 

Több mint 100.000 gondozott szakellátott gyerek él összesen 663 bentlakásos intézményben. Ez az egyik legmagasabb arány Európában. A Hope and Homes for Children elsőként végzett Ukrajnában átfogó vizsgálatot, hogy fény derüljön arra, hogyan és miért kerülnek a gyerekek intézetekbe, milyen körülmények között élnek a gyermekotthonokban, és ez hogyan befolyásolja fejlődésüket, életesélyeiket. Mark Waddington, a nemzetközi szervezet vezérigazgatója szerint nem lehet eltúlozni a vizsgálat fontosságát, mert ezáltal adatok, bizonyítékok állnak rendelkezésükre arról, hogy változtatni kell a rendszeren nemzeti és helyi szinten. 

 

A vizsgálat során 663 gyermekotthonból gyűjtöttek adatokat, amelyek három minisztérium igazgatása alá tartoznak, és górcső alá vették a családsegítő szolgálatokat is az ország egész területén. Emellett vizsgálatokat végeztek tíz különböző típusú intézményben, hogy azok mennyire tartják tiszteletben a gyerekek jogait.

 

A kutatás sarkos megállapításai:

 

  •   A gyermekvédelem Ukrajnában még mindig egy hatalmas, város nagyságú intézményi hálózatra támaszkodik. A gyerekek elszigetelten élnek a társadalomtól, önkényesen kialalkított szervezeti szabályzat, házirend szerint,,  személytelen rutinok jellemzi ezeket az intézményeket.
  •   Az intézménybe utalás a hatóságok leggyakoribb intézkedése, amikor a szülők nem tudják a gyereküket ellátni szegénység, vagy fogyatékosság következtében
  •   A rendszer képtelen a megújulásra, a gyerekintézmények vezetői mindössze látszat intézkedéseket tesznek
  •   A rendszer 68.000 alkalmazottnak biztosít megélhetést, és ezt előbbre valónak tartják, mint a gyermek érdekét.

 

Nem sokat változott a szovjet idők óta a gyerekekhez a hozzáállás, hogy megértsük a szükségleteiket – közölte a Hope and Homes for Children ukrán vezetője. Halyna Postoliuk elmondta: érzékelhető egy kis javulás, összességében azonban a kormányzat nem teremtette meg azokat a jogi és szakmai alapokat, amelyek szükségesek a család szétválasztásának megakadályozására. Az átfogó megközelítés hiányzik a gyerekjogok védelmében – tette hozzá a szakember.

 

A vizsgálat angolul az alábbi linken olvasható:

http://www.hopeandhomes.org/news/2016/100000-children-in-ukraine-confined-to-soviet-style-orphanage-system