Megjelent a Lovas Zsuzsa és Herczog Mária által írt Mediáció, avagy a fájdalommentes konfliktuskezelés című könyv átdolgozott, új kiadása

mediacio konyvA könyv szerzői a mediáció különféle területein a képzések és szupervíziók során és meditátorként is – többféle technika alkalmazásával – jelentős tapasztalatokra tettek szert az elmúlt több mint két évtizedben. Ez csak megerősítette azt a meggyőződésüket, hogy a mediáció (közvetítés) bármely szakmailag megalapozott és bizonyított formáját lehet és kell is alkalmazni az adott helyzetnek, konfliktusnak megfelelően, a résztvevők szükségletei és lehetőségei szerint.

A mediáció típusú, erőszakmentességen alapuló megoldások támogatása a gyakorlati előnyök mellett fontos elvi jelentőséggel is bír. Hosszú távú hatást gyakorol a résztvevőkön kívül a széles közösségi, társadalmi viselkedési normákra, családi, kapcsolati és intézményes viselkedésre is.

 

Az elmúlt években sokféle mediációval foglalkozó tanulmány, könyv jelent meg – többnyire szakembereknek szólóak –, melyek kutatásokat, jogi és elvi, elméleti kérdéseket, egy-egy speciális területet érintenek. Ezen kötet szerzői a szakemberek mellett – a mediáció iránt érdeklődő vagy annak igénybevételét fontolgató – olvasókhoz is szólnak. A mediáció rövid története, nemzetközi gyakorlata, a hazai jogi szabályozás és alkalmazás alakulása, a tapasztalatok, a megfogalmazott dilemmák, a mediációs folyamat leírása, a lehetséges megoldások és a nélkülözhetetlen pszichológiai, lélektani ismeretek bemutatása remélhetően segítik majd az olvasót a tájékozódásban, és hozzájárul ahhoz, hogy felhasználóként vagy mediátorként hasznát vegye az itt olvasottaknak.

 

A könyv megvásárolható a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában:

 

https://shop.wolterskluwer.hu/termek-reszletek/jog/alternativ-vitarendezes/mediacio.p1118/YOV1798.v8560