A gyermekvédelmi rendszer bántalmazza a gyerekeket

herczog maria portre"Miközben meredeken emelkedik a családból kiemelt gyermekek száma Magyarországon, a gyermekvédelmi intézményekben mindennaposak a súlyos visszaélések. Herczog Mária szociológus, a téma egyik legismertebb hazai kutatója szerint a gyermekotthonokat már régen be kellett volna zárni. " A 24.hu oldalon Balavány György Herczog Máriával készített interjúját ajánljuk.

 „…Végső soron nevelőszülői ellátással lehet megoldani a családon kívül került gyerekek helyzetét?

 

A családias elhelyezést kell előnyben részesíteni, és szükség esetén megfelelő lakásotthonokat kialakítani. Részt vettem az 1997-es gyermekvédelmi törvény szakmai előkészítésében, akkor azt mondtuk, hogy négy–hat főnél többet ne lehessen elhelyezni egy ilyen otthonban, mert az még áttekinthető és kezelhető; ez volt az Európa Tanács ajánlása és a jó nemzetközi gyakorlat is. De Magyarországon sajnos ez tizenkét fő lett, ma sem tudható okokból. Nem mindegy, ki kerül oda, milyen szempontok alapján, s hogy például miként rakom össze ezt a tizenkét gyereket. Életkor szerint? Nemek szerint? Probléma szerint? Sajnos nem sikerült jó gyakorlatot kialakítani, esetlegesen kerülnek be a gyerekek a lakásotthonokba, amiknek a családiassághoz semmi közük, hiszen öt ember foglalkozik a gyerekekkel három műszakban. Az EU reflektált is a helyzetre, ugyanis rengeteg pénzt hívtak le és költöttek el a tagállamok rossz és még rosszabb megoldásokra. Ez történt Romániában, Bulgáriában és nálunk is.

 

Csalásokról beszélünk?

 

Fogalmazzunk úgy, hogy meglehetősen innovatívnak bizonyultak egyes kelet-európai országok az erre biztosított források felhasználása terén.

 

Néhány éve a fogyatékos személyeket gondozó gödi topházban derültek ki súlyos visszaélések és hiányosságok; a nemzetközi szervezet szakembereit, amely a fogyatékkal élők jogérvényesüléséért dolgozott, nem engedték be egy kutatás során, és ez keltette fel  az érdeklődést. Akik mindenféle trükkökkel végül bejutottak, rettenetes dolgokat láttak.

 

Mármost ez az intézmény a szakmai és jogi szabályok kikerülésével jutott európai forrásokhoz. Egymillió eurót fordíthattak energiahatékonyság növelését szolgáló beruházásokra, noha az EU tiltja a bentlakásos intézmények bármilyen formában történő támogatását, hiszen az a célkitűzés, hogy ezeket kiváltsák, és az ott élőket közösségi, családi környezetben helyezzék el. A bicskei gyermekotthon súlyos szexuális visszaélésekről híresült el az utóbbi években, mégsem zavar senkit, hogy ott egy kastélyban a megengedettnél jóval nagyobb létszámban élnek gyerekek, miközben a fenntartó jelentős uniós forrásokból újíthatta fel a kastélyt és a kastélyparkot. Eközben nem volt pénz a gyerekek rehabilitációjára, a megfelelő szakemberek alkalmazására, továbbképzésére.

 

 

Merre van a kiút?

 

Több mint három évtizede foglalkozom a gyermekvédelem megújításával, de semmi reménykeltő dolgot nem tudok mondani a hazai helyzetről. Az utóbbi évek a visszafordulásról, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszer, az egész szociális, egészségügyi és oktatási terület leépüléséről szóltak. Ráadásul olyan országban élünk, ahol az emberek jelentős része nem bír kellő önismerettel, nincs jóban önmagával és másokkal, szorong, gyűlölködik, mert a bizonytalanságát ezzel próbálja enyhíteni. És egyre többen szégyenlősen elzárkóznak lelkileg, hogy ki ne derüljön, mennyire tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzik magukat.

 

Pedig ha nem engedhetjük magunknak, hogy a sérülékenységünk látszódjon, ha gyengeségeinkről nem beszélhetünk, akkor szeretni, másokat elfogadni, megérteni sem tudunk. Aki a szorongásait elnyomja, az egyéb érzéseit is elnyomja, és nem  invesztál a kapcsolataiba, mert fél, hogy azzal kiadja magát.

 

Ha ilyen a felnőttek társadalma, és benne a szülő, a pedagógus, az orvos, a szociális munkás, akkor milyen lesz a gyerek? Aki úgy érzi, hogy maga sem számíthat megértésre, elfogadásra, hogyan tudná kielégíteni megfelelően egy gyermek érzelmi szükségleteit?”

 

A teljes interjú a 24.hu oldalán olvasható, az alábbi linkre kattintva:

 

https://24.hu/belfold/2020/10/28/herczog-maria-gyermekvedelem-abuzus-gyermekotthonok-interju/?fbclid=IwAR3SyEfXMHMBtjxXufrI6ocBwWz5rmholvIN_Ksco_ej47mPlwFg4xgC2t0