Cikkajánló - A bölcsődésekre se vigyáznak ingyen

ovi

Átlagosan két-háromezer forinttal nőhet havonta a bölcsődébe járó gyerekek után fizetendő térítés, miután a fenntartóknak mostantól lehetőségük van az étkezésen kívül a gondozásért is pénzt kérni. Az önkormányzatok többsége most még csak gondolkodik a sarc bevezetéséről, de már akad olyan település, ahol márciustól többet kell fizetni a szülőknek. - írja az index.hu

 

 

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) előzetes felmérése szerint azonban eddig az országban található több mint hatszáz önkormányzati bölcsőde [1] öt százalékában már biztos bevezetik a díjat, 35 százalékuknál előkészítés alatt van. Hét százalékuk egyáltalán nem tervezi idén kivetni a díjat, az intézményeket több mint a feléről pedig később akar dönteni a fenntartó önkormányzat.

 

Ugyan a díj nem lehet magasabb a család jövedelmének 25 százalékánál, és a kedvezményezettek köre is széles (nem kell fizetniük a három- vagy többgyermekes családoknak, a gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek, valamint a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek után), a BDDSZ-nek azonban mégsem tetszik a rendelkezés. Szerintük a gondozási díj a három év alatti korosztály ellátásán belüli diszkriminációt jelenti, ugyanis a közoktatási törvény alá tartozó egységes óvoda-bölcsődékben nem lesz ilyen díjtétel.

 

Tovább a teljes cikkre