Közös érdekünk

Írta:  Kertész Anna

komposztlada
Április 22-én minden évben a Föld napjáról emlékezünk meg. Egy pillanatra minden autós megáll, és talán elgondolkodik a környezettudatosabb élet lehetőségeiről, a kritikus tömeg biciklire pattan és pár órára mindenki visszafogja a fogyasztását, hogy kíméljük a természetet és magunkat. Az egyéni felelősségérzeten túl azonban a környezet és a jövő generációk érdekei védelmében tett kormányzati intézkedések igencsak felemásra sikerednek.

Nincs már jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, a Környezetvédelmi minisztérium helyett vidékfejlesztési távlatokban gondolkodunk, és a támogatások is jószerivel még mindig projekt alapokon nyugszanak. Annak ellenére, hogy a Föld napja hivatalosan véget ért, a hangzatos stratégiák és környezeti nevelési tervek pedig évről-évre módosulnak, akad egy kis érdi óvoda, ahol a termésekből képek, a hulladékokból játékok készülnek a hátrányos helyzetű gyerekek és szüleik örömére, immár évtizedek óta, az integráció jegyében.

 

Az ötvenes években községházból óvodává alakított Ófalusi Kincses óvoda ma 79 gyerek számára nyújt integrált csoportokban fejlesztést, a környezeti nevelést kiindulópontnak tekintve. A kiscsoportokban vegyes életkorú és egymástól nagyban eltérő szocio-kulturális háttérrel rendelkező gyerekek tanulják közösen a hulladék felhasználás és újrahasznosítás rejtelmeit, miközben ebben a közegben a másság, még feszültség forrásaként sem merül fel. Pedig a 26 hátrányos helyzetű gyerek közül akad, aki az óvodában találkozik először folyó vízzel, vagy éppen korábban még nem volt alkalma megtapasztalni, milyen az asztalnál ülve enni, evőeszközzel, „jól nevelten”. Hogyan hidalható át a kommunikációs és nevelési gyakorlatban a sokszor önhibájukon kívül lassan szegregálttá váló intézményi keretek között, a „másság” elfogadása?

 

„Nincs itt nagy titok, csak szeretni kell a gyerekeket, mert egyik sem tehet arról, hova születik.” – mondja Pócsiné Sivák Erzsébet, tagóvoda-vezető, aki 1980 óta készíti fel az iskolára szeretetteljes odafigyeléssel a diszkriminációt elszenvedő családok gyermekeit. Nevelői munkájában fontosnak tartja a különböző helyi szokásokra épülő programok megszervezését, így a négy évszakra épülő környezeti nevelés során szüretkor szőlőpréselés, mustérlelés, télen adventi foglalkozások, tavasszal és nyáron pedig különféle nyitott napok, meseszínházi, egészségnapi és húsvéti kézműves programok várják a családokat, hogy valódi közösséggé formálódjon az otthoni - gyakran ingerszegény környezetből érkező gyerekcsoport.

 

viztartalySzegény ember abból főz, ami van – tartja a mondás, Erzsébet pedig a kreativitás és leleményesség mintapéldája. Amikor Érd városvezetése úgy határozott, hogy csak pénzért szállítja el a továbbiakban a zöldhulladékot, a szép és rendezett kerttel rendelkező óvoda a nyugdíjas Szabó Dezső, mezőgazdasági mérnök-tanár javaslatára komposztálót készített. Egyből nyolcat. A gyerekek lelkesen dolgoztak, szedték a fűnyesedéket, segítettek a rostálásban és a friss föld gondozásában, majd a viráglocsolásban is. Tapossák a palackokat, hordják a papírt, hogy az érte kapott minimális összegből fejlesztőjátékok készülhessenek. És a tenni akarás lassan továbbterjedt az egész közösségre. „A szülők vettek egy víztartályt, amibe az esőcsatornából gyűjtjük a vizet, ezzel locsoljuk a virágokat. Körülbelül 700 liter gyűlhetett már össze benne, ha használhatnánk a kerti kutat, akkor az esővízzel együtt ezzel öblíthetnénk a mosdókban és máris rengeteg költséget megspórolhatnánk. – mesél a további tervekről Erzsébet – Meg kell tanulnia takarékoskodni mindenkinek, ezért is vállaltuk a szelektív hulladékgyűjtést is, hogy a családok a saját példájukon keresztül érezzék, nem kell mindent eldobni, mert vissza lehet forgatni a hasznot, és így az egész közösség jól jár.”

 

A nehézségek azonban még a legkitartóbb pedagógusok lelkesedését is megtörik. Az óvoda épületét az ötvenes évek óta nem újították fel, a fal több helyen vizesedik, penészes, betonalap híján a homokból és sóskúti kőből álló padló folyton dohos. Az esztétikai problémák mellett a nyílászárók szigetelésére sem akad forrás, sőt az óvodát eddig segítő karbantartó munkatársat is elvette a fenntartó, így a közösség mostanra csak egymás segítségére számít.

 

termesekDe van mire építkezni. A szülői támogatás minden nehézség ellenére jól működik. Akik szegényebbek és pénzzel nem tudnak segíteni, azok minden programban aktívan részt vesznek. A nyitottsághoz és érdeklődéshez hozzájárult, hogy a pedagógusok rendszeresen tartanak Szülői klubokat, ahol a családokkal közösen fejlesztőjátékok készülnek, maradék csomagolóanyagból memóriakártya, tojáshéjból mozaikkép. A készségfejlesztés mellett az anyanyelvi nevelés és szókincsfejlesztés is játszva épül bele a foglalkozásokba, a szülők megtanulják, hogyan meséljenek, mit lehet főzés közben tanítani a gyereknek és hogyan érdemes foglalkozni a kicsikkel feszültségoldásra és közösségkovácsolásra alkalmas módszerekkel. „Az az anyuka, aki itt van, könnyebben elmondja a problémáját, a kötetlen programokon igazi játszótársává válik a gyerekének. Idővel a szülő meg tud nyílni, nem kellemetlen neki az együttlét, és nem feszélyezi. Az idősebb és fiatalabb anyukák sokszor ilyen helyzetekben osztják meg egymás között tanácsaikat, ami talán a napjainkra felbomlott nagycsaládok hiányát is pótolja.” – mondja Erzsébet. A módszer segítségével közösen készülnek díszek a családok asztalára fillérekből, a szülők pedig sörös dobozokkal, használt papírral és visszaforgatható hulladékokkal támogatják az óvodát. „Nem kérünk hozzájárulást, hogy ne alázzuk meg a családokat, így nem kutakodunk senkinek a pénztárcájában, mégis a közösségi felelősségvállalás erősítésén túl még fejlesztőjátékokat is tudunk a kicsiknek adni.” – vall a közösség sikereiről a vezető pedagógus, akinek nevelői munkáját nemrégiben Wallenberg-díjjal ismerték el.

 

Az integrált-fejlesztő óvodai évek után az alapfokú oktatásba kerülő gyerekek egy része azonban nagy traumaként éli meg a változást, korrepetálás hiányában hamar lemaradnak a tananyagban és a szülők 8 általános iskolai végzettséggel hiába próbálják felzárkóztatni a gyerekeket, azok gyakran kudarcélményekkel terhelten lépnek a felsőbb osztályokba. Erzsébet szerint nagy problémát jelent, hogy az alsóbb osztályok tananyagban sem építenek a nemzeti óvodai alapprogramra, így csak remélni tudja, hogy gondoskodásának biztonsága sokáig elkíséri és lelkiekben is megerősíti a gyerekeket a változásra. És hogy mit válaszol az őt gyakran érő támadásokra, hogy miért a cigánygyerekeknek segít, amikor annyi kékszemű, szőke (sic!) magyarnak lenne szüksége rá? „Mindenkinek közös érdeke, hogy együtt dolgozzunk, egy közösségként érjünk el sikereket, mert egy irányba haladunk, egymást segítve pedig csak előrébb juthatunk. Ez jó a cigánygyereknek és a nem cigányoknak egyaránt. Ennek felismerése és tudatosítása pedig mindannyiunk érdeke.”

 

Mi lesz a fejlesztőpedagógia és környezeti nevelés sorsa, ha a nyugdíjas Szabó Dezső már nem lesz képes tovább gondozni a komposztládákat, és ösztönözni a kicsiket, hogy minél több saját-élményen keresztül barátkozzanak a természettel és próbálják ki magukat? Ha a nehézségek ellenére türelmes munkával összekovácsolódott kis közösség azt érzi, lépten-nyomon megköti kezét az értelmetlen szabályozás és a bürokrácia? Csak remélhetjük, hogy Erzsébethez hasonlóan több pedagógus is felismeri az egyéni felelősségtudatra építő, élményalapú közösségfejlesztés nevelői programjának eredményeit, és az önös érdeken felüli célokhoz vezető rögös út tapasztalatait akaraterővel és kitartással adja tovább, nemzedékről-nemzedékre. Egy jobb társadalomért.