Cikkajánló - A fővárosig jöttek, hogy ehessenek egy tál paprikás krumplit

paprikaskrumpli
Ezer gyerek állhatott a kondér mellé, és lakhatott jól a Vidámparkban, ahol paprikáskrumpli-főző versenyt tartottak a rászorulók megsegítésére. Az akciót szervező alapítványnál azt mondják: Magyarországon ma minden ötvenedik ember éhezik, közülük minden tizedik gyerek. Húszezer gyerek pedig csak az óvodában, vagy az iskolában jutnak ételhez. - számol be az atv.hu.

A mostani már a negyedik ilyen akció volt. Ötven helyről több mint ezer rászoruló gyerek jött el a Vidámparkba. A szervező alapítvány vezetője szerint döbbenetes, hogy milyen sok gyerek nem kap elég ételt.

 

„A hét elején, tehát hétfőn, az még a mai napig is nagyon rendszeres; látszik, hogy a gyereknek a hétvégén nem jutott elég étel, tehát elszédül, elájul. Ez a mai napig is sajnos előfordul, és egyre többekkel” – fogalmazott az ATV-nek Megyeri István, a Gyermekétkeztetési Alapítvány igazgatója.

 

Az alapítványnál azt mondják: Magyarországon ma minden ötvenedik ember éhezik – közülük minden tizedik gyerek. Húszezren közülük ráadásul csak az óvodában vagy az iskolában jutnak ételhez.

 

Az ezer gyerek végül együtt ült asztalhoz, hogy együtt fogyassza el az általa készített, rekordmennyiségű paprikás krumplit. Lehet, hogy sokan legközelebb csak hetek múlva jutnak hozzá meleg, főtt ételhez.

 

Tovább a videóhoz