Cikkajánló - Megmenthették volna a kisfiú életét

szekreny
Tagadta bűnösségét szerdán a II-III. kerületi bíróságon megkezdődött büntetőperben az a három férfi, akit foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádol az ügyészség azért, mert felelősnek tartja egy fővárosi gyermekotthonban másfél évvel ezelőtt történt tragikus baleset miatt. - közli a 168 óra cikke.

A vád szerint 2010 nyarán átmeneti gondozásba vett a II. kerületi, Rózsadombon lévő Cseppkő utcai gyermekotthon három testvért. Közülük az egyik, egy hároméves kisfiú, amikor egy novemberi napon néhány percre felügyelet nélkül maradt, magára rántott egy szekrényt, és olyan súlyosan megsérült, hogy öt nap múlva a kórházban életét vesztette. Az otthonba került kisfiú a maciját szerette volna levenni a szekrényről. A halál oka a koponyasérülés mellett az oxigénhiány volt, amit az okozott, hogy a ledőlő szekrény összenyomta az alá szorult gyermek mellkasát. Ha legalább három percen belül kiszabadítják a kisfiút, feltehetően túléli az esetet maradandó sérülések nélkül. A tragédiát az okozhatta, hogy a parketta felpúposodott, és a szekrény instabillá vált, a nevelőtanár pedig percekre szem elől tévesztette a gyermeket - hangzott el a vádirat ismertetésekor.

A történtek nyomán munkavédelmi, illetve más foglalkozási szabályok megsértése miatt az ügyészség megvádolta az intézmény négy munkatársát, a munkavédelemmel foglalkozó dolgozót, a gondnokot, egy karbantartót, valamint az ügyeletes nevelőtanárt. A munkavédelmis, egy középkorú, jogász végzettségű férfi a tárgyaláson azt hangoztatta, hogy minden kötelezettségének eleget tett, a szükséges ellenőrzéseket elvégezte, és ezt dokumentálni is tudja. Álláspontja szerint a tragédia nem munkavédelmi jellegű, sokkal inkább a pedagógusok, nevelők felelőssége a gyermekek környezetének kialakítása és felügyelete. Ha pedig mégis munkavédelmi szabályszegésről lenne szó, akkor azért elsősorban a munkáltató tartozik felelősséggel.

Az elsőrendű vádlott a tárgyaláson mintegy vádlóként vetette fel: miként történhetett meg az, hogy miközben megvádoltak három műszaki embert, aki nem is látta a gyereket, aközben fel sem merült a felelőssége például az otthon vezetőjének, aki az átmeneti nevelésbe vett gyermek gyámja volt. A vádlott ezzel összefüggésben a fővárosi ügyészségek kizárását is kérte az eljárásból, mert az otthon vezetőjének lánya a fővárosban ügyész. A férfi azt is kifogásolta, hogy egy gyermekvédelmi szakértő foglalt állást munkavédelmi kérdésekben, ami azután a vádirat fontos elemévé vált. A férfi elmondta: munkája örökös aggódásból állt, szüntelenül figyelmeztette a vezetőket a problémákra, és dokumentált mindent, de a baleset előtt néhány héttel új igazgató érkezett, akivel rendkívüli módon megnehezült az együttműködés, a sajnálatos tragédia után viszont úgy néz ki, "majd a munkavédelmis elviszi a balhét".

Tovább a teljes cikkre (168ora)

foto:sxc.hu