Cikkajánló - Mozart helyett lazacot

fishAmerikai kutatók több mint hetven tanulmányt vizsgáltak át olyan módszerek után kutatva, amelyek bizonyíthatóan növelik az óvodás korú gyermekek IQ-ját. Három igazán hatásos módszert azonosítottak.

John Protzko, a New York-i Egyetem kutatója munkatársaival a kognitív képességeket figyelembe vevő kutatásokat helyezte előtérbe, a társas és emocionális intelligenciát nem vizsgálták.

 

Az eredmények szerint az interaktív – tehát a közös – felolvasás különösen kedvező hatással van a négy év alatti gyermekek IQ-jára. Hat ponttal nagyobb az intelligenciahányadosa azoknak a gyerekeknek, akiknek rendszeresen felolvasnak. Minél korábban kezdődik az interaktív felolvasás, annál nagyobb a hatás – írják a szakértők.

 

Az óvodába, illetve bölcsödébe járás is nagy különbséget jelent, elsősorban azokhoz a gyerekekhez képest, akik otthon kevés ösztönzést és ingert kapnak szüleiktől. Az ő intelligenciahányadosuk hét ponttal lehet magasabb a napi foglalkozások és a hasonló korúakkal való kapcsolatok révén. Megmutatkozott az is, hogy a hatás nem csak a legkisebbeknél érhető tetten: az iskola előtt álló gyerekek is ugyanolyan mértékben profitálnak az óvodából, mint a még totyogók a bölcsödéből.

 

Tovább a teljes cikkre. (nyest.hu)

foto:sxc.hu