Elmarasztalták Strasbourgban Magyarországot romákkal szembeni diszkrimináció miatt

gavelA strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság elmarasztalta Magyarországot amiatt, hogy két roma fiatalt indokolatlanul soroltak be szellemileg visszamaradottak képzésére szolgáló oktatási intézménybe, és ezzel hátrányos megkülönböztetésnek tették ki őket.

    Az ügy két panaszosa, Horváth István és Kiss András 1994-ben, illetve 1992-ben született, és Nyíregyházán él.


    Kedden kihirdetett, egyelőre nem jogerős ítéletében az Európa Tanács égisze alatt tevékenykedő bíróság - amely az Európai Emberi Jogi Egyezmény előírásainak megsértése esetén járhat el olyan esetekben, amikor a panaszos már minden jogorvoslati lehetőséget kimerített saját hazájában - mindkét panaszosnak megítélt 4500 eurót a pereskedéssel kapcsolatban felmerült költségeik megtérítésére. Mivel a panaszosok az őket ért sérelem miatt anyagi kártérítési igényt nem terjesztettek elő, a strasbourgi bíróság kártérítési összegről nem határozott, csupán a jogsértés tényét mondta ki.


    Mindkét fiatalt tévesen minősítették szellemileg visszamaradottnak hétéves korában. A kisegítő iskolába utalás társadalmi megbélyegzettséggel, elszigetelődéssel járt rájuk nézve, a hiányos oktatás folytán pedig csökkentek társadalmi beilleszkedési esélyeik. A szülőket a hatóságok nem vonták be kellőképpen a gyermekek szellemi képességeinek felmérésekor.
    Ítéletében a strasbourgi bírói fórum kiemelte: Magyarországon "hosszú története van" annak a gyakorlatnak, hogy roma gyerekeket indokolatlanul utalnak speciális oktatási intézménybe.

 

MTI

foto:sxc.hu